A Frankenstein írónője egy temetőben adta oda magát szerelmének…

Vajon, ha nem mondok róla semmi egyebet, tudod-e, hogy ki Mary Shelley? És ha azt kérdezem, tudod-e, hogy ki Frankenstein? Na igen, Mary írta a könyvet – amikor még 19 éves sem volt. 

A történet, amely életre kelti rémálmaink szörnyét, még 200 év elteltével is rengeteg filmet, színházi előadást és tévés produkciót inspirál. Mary Wollstonecraft Shelley összesen hat regényt írt, egy novellát, egy drámát, továbbá számos cikk, illetve tanulmány szerzője is.

A 19. század közepére kiemelkedő hírnévre tett szert – ráadául híres költő férjétől, Percy Bysshe Shelley-től függetlenül. De ki is volt valójában ez a nő?

Egy félárva kislány a könyvek között 

Írói tehetségét minden kétséget kizáróan szüleitől örökölte. Édesanyja, Mary Wollstonecraft, az egyik első feminista író volt; édesapja, William Godwin, szintén író és újságíró, továbbá radikális szabadgondolkozó. A kis Mary nem járt iskolába, írni és olvasni a nevelőnője tanította meg, további tudását pedig autodidakta módon szerezte.

Apja hatalmas könyvtárral rendelkezett, illetve házuk a kor nagy gondolkodóinak gyűjtőhelye volt, itt a gyerekeknek bőven volt kitől tanulni. Ám sajnos Shelley-nek nem mindenben volt olyan szerencséje, mint az intellektusával kapcsolatban. Életét számtalan tragédia nehezítette meg. Az első és talán az egyik a legsúlyosabb, hogy nem ismerte az édesanyját, ugyanis Mary Wollstonecraft lánya születése után belehalt a gyermekágyi lázba.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

Noha apja pár év után újranősült, mostohaanyja sohasem fogadta el Maryt. Míg féltestvére járhatott iskolába, Marynek mindez tiltott terület volt. Mostohaanyja pedig még a privát szféráját sem tisztelte egy fikarcnyit sem: a leveleit mindig csak felbontva kapta meg…

Temetői romantika

Apja házában ismerte meg későbbi férjét, Percy Shelley-t, aki akkoriban még nős volt. A fiatal lány titokban, anyja sírjánál találkozgatott udvarlójával, és állítólag itt is lettek egymáséi. Miután viszonyukra fény derült, Mary édesapja megtiltotta Shelley-nek, hogy a házukba betegye a lábát.

Mary egy ideig próbált apjának engedelmeskedni, de amikor szerelme öngyilkosságot kísérelt meg bánatában, döntött: elszökött Percyvel Franciaországba. A szerelmesek első éveit leginkább a romantika és a melodráma jellemezte. Tekintve, hogy mindketten eléggé idealisták voltak, nagyjából a szerelemből éltek, mivel pénzük nemigen volt.

Tragédiák

Marynek négy gyermeke született, de sajnos közülük csak egy élte meg a felnőttkort. Első lányuk koraszülöttként sajnos 11 napos korában elhunyt. Második gyermekük, William, 3 éves korában, maláriában halt meg. Clara Evelina nevű kislányuk vérhas áldozata lett.

Negyedik gyermekük, Percy Florence viszont 80 éves koráig élt. Minden esetre elképzelhetjük (vagy inkább elképzelni sem tudjuk), hogy Mary min ment keresztül. Már egy gyermek elvesztése is felfoghatatlan tragédia, hát még háromé…

Hogyan született Frankenstein? 

1816-ban egy júniusi estén a házaspár és barátjuk, Lord Byron kísértet történeteket olvastak fel egymásnak. Majd Byron íróversenyt rendezett barátai egy kisebb csoportjának. Mary naplójából kiderül, hogy míg a férfiak az élet nagy dolgairól beszélgettek, ő elkezdte kigondolni Frankenstein történetét.

A mű 1818-ban jelent meg, Shelley nevével, mert a kiadó nem hitte el, hogy a könyvet az asszony írta. Az olvasók pedig imádták a sztorit. Ám hiába volt a szakmai siker, Mary életét továbbra is tragédiák övezték: meghalt a féltestvére, majd Shelley felesége is.

De ezután legalább végre összeházasodhattak. Ám nem élvezhették sokáig a házasélet örömeit, ugyanis Percy 1822-ben egy csónakbaleset áldozata lett.

Az özvegy

Férje halála után visszatért Angliába, ahol minden erejével szerelme költői hagyatékára és az írásra koncentrált. Noha a Frankenstein sikerét és ismertségét nem érte el, de kiemelkedő műve lett Az utolsó ember című regény, melynek története szintén hátborzongató.

A sztori szerint a 21. század második felében újra megjelenik Európában a pestis, ami elég durván megtizedeli az embereket. És ha ez még nem lenne elég, a megmaradt népesség háborúskodással és gyűlölködéssel nehezíti meg egymás életét…

Mary ezzel megteremtette a későbbiekben olyan sokak által kedvelt világvége történetek elődjét – így nem csak a Frankenstein által írta be magát végérvényesen a világirodalom történetébe.

Nyitókép: The Harvard Gazette

Tovább olvasok