Elég leszek én egy olyan fantasztikus férfinak, mint te?!

A főiskolai gyakorlatomon ismertem meg. Bámultam a cirka 15-20 évvel idősebb férfi szakmai tudását, talpraesettségét, intelligenciáját, mégsem léptem.

Az volt az elvem, hogy a férfi kezdeményezzen, ha egy nő rámosolyog, vagy kissé hosszabban rajta felejti a tekintetét. Nem kellett sokat bűvölnöm a telefont, Bence a magánéletében épp olyan határozott volt, mint a szakmájában. Esténként elém jött, és miután elváltunk, addig duruzsolt a telefon másik végén, míg el nem aludtam.

Nem bánta, hogy mélyen alszom, miközben ő még javában beszél. Ahogy ő mondta, így kicsit olyan érzés volt, mintha közös ágyban feküdnénk. A külsőm fogta meg, de nem volt az a típus, aki ennyivel beérné. Ígéretes kezdőnek tartott, akit szívesen terelgetett a tanácsaival. Nyilván fel akart vágni előttem, de azt, ahogy imponálni próbált, hízelgőnek találtam.

Teltek a hetek, rendszeresen találkoztunk, de sosem közeledett. Azt állította, nem szeret ajtóstul rontani a házba. A nagy korkülönbség miatt amúgy is óvatosan bánt velem. Be akarta bizonyítani, hogy komolyan vesz, nem csak egy feszes testű, butácska kis rüfkének tart. Még ez is szimpatikus volt benne. De naiv voltam. Nagyon naiv.

Bár a fizikai vonzalmát apróságokban nyilvánította ki, mégis magabiztosan hangoztatta: egy pár vagyunk. Idővel aztán az életem minden pillanatát ellenőrizni akarta. Meggyőződéssé, majd amolyan paranoiává vált nála, hogy a jóval fiatalabb lányt azonnal lecsapja a kezéről egy huszonéves vetélytárs.

Nyilvánvalóvá vált: semmi önbizalma sincs.

De a saját énképünkön dolgozni, jobbá válni, mint az az ember, aki tegnap voltunk, melós. Félelmetes. A legnehezebb feladat, amire vállalkozhatsz. Mi hát a megoldás? Lehúzni a választottad arra a szintre, amikor már azért is hálás lesz, hogy egyáltalán szóba álltál vele.

FORRÁS: UNSPLASH

Bence is ehhez a taktikához folyamodott: állandóan kritizált, már nem csak a tudásomat, szakmai alkalmasságomat kérdőjelezve meg. Lelkesen mutogatta a nőismerősei profiljait a Facebookon.

– Látod ezt a csajt? Milyen teste van… Tökéletes. Te sosem leszel ilyen. Ez a képe Mallorcán készült. Te sosem fogsz eljutni oda.

Pár hónap elég volt hozzá, hogy megtörjön. A telefonom folyamatosan csörgött, üzenetekkel, videohívásokkal árasztott el. A szánalom és a félelem folyamatosan váltakoztak bennem. Nem akart elriasztani maga mellől: épp csak annyira akarta lerombolni a lelkem, hogy ne legyen merszem lépni.

Amint érzékelte, hogy túl messzire ment, bedobta valamelyik aduászát a nehéz gyerekkoráról. Ha kellett, sírva fakadt, majd egy csapásra visszavedlett azzá a férfivá, akihez vonzódni kezdtem. A barátaim és a családom aggodalommal figyelték a változást.

A növekvő félelmemet, hogy nem vagyok elég jó – lassan már ahhoz sem, hogy önállóan tudjak levegőt venni. Végül sikerült meggyőzniük, hogy hagyjam ott Bencét, és ha el is fogna a bűntudat, ne a sajnálkozásom vezessen. A szabadulás sokára jött el.

A bosszúhadjárat, amit ellenem folytatott, épp olyan rideg és kiszámított volt, mint ő maga. A netet ellepték a rólam készült képek. Amikor létrehozott egy “Barátnőm” mappát, minden fotóról sütött: a tudtom nélkül készítette. Ahogy sétálok az út túloldalán, megérkezem az egyetem elé, vagy épp kilépek az ajtaján.

Többször fenyegetett azzal, hogy bejön hozzám valamelyik órára, és amikor jött az sms, “itt vagyok a bejáratnál”, reszketni kezdtem. Bántam, hogy nem vetettem véget azonnal a dolognak, amint Bence sötétebb énjével is megismerkedtem. De azt még inkább, hogy nem fogadtam meg a saját tanácsomat.

Túl jól néz ki, hogy velem legyen? Túl idős, túl fiatal? Nem vagyunk egy súlycsoport? Marhaság. Igen kevés ember van, aki a valóságot látja, amikor tükörbe néz. A legtöbben vásári varázstükrök előtt állunk, amik groteszkül torzítanak el, míg a többi embert megszépítik.

Amikor olyan ember tükörképét nézed, aki láttán tűzijáték robban a szívedben, senkihez sem fogható szépséget mutat majd. De a saját tükörképeden is dolgoznod kell. Ha pedig nem vagy elég erős vagy bátor, hogy csiszolgasd, akkor hagyd, hogy a másik megmutassa, milyennek látja azt a képet! Persze, össze is törheted a tükrét – de akkor a szilánkok rajtad is örök sebet hagynak majd.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok