Te és én meggyógyítjuk egymás sebeit…

Alig vártam, hogy hazaérjek hozzád. Igyekszem biztonságosan vezetni, de most átmentem a piroson. Egy percet sem akartam veszíteni a mai napból.

Így is nehéz volt, hogy reggel el kellett válnom tőled. Örülök, hogy vagyunk egymásnak, de azért valamiből élni is kell. Átlagos nap volt a munkahelyen, de más miatt különleges ez kettőnk számára. Öt éve mondtál igent arra a kérdésre, amiről úgy gondoltam, többé nem fogom nőnek feltenni. Az élet viszont ilyen.

Mi tervezünk, elfogadunk, beletörődünk, az pedig dob egy csavart labdát, és esélyünk sincs kivédeni. Bár ezért a húzásáért most igazán hálás vagyok. Kiléptem egy több éves kapcsolatból, és inkább a magányt választottam, mintsem azt hallgassam, mit rontottam el már megint.

Elismerem, hogy hibás voltam sok mindenben, de egy idő után már nem tudtam és nem is akartam arra várni, hogy meglássák a jó tulajdonságaimat. A rosszakra rávilágítottak – nem is tudtam, hogy ennyi van -, a másik oldalról meg azt hittem a válás előtt, hogy igazából soha nem is létezett.

Megszenvedtem ezt a korszakot és elfogadtam, hogy soha nem élhetek már boldog párkapcsolatban.

Erre váratlanul beléptél az életembe, és mindent fenekestül felforgattál. Nem nyomultál, nem akaszkodtál rám, egyszerűen csak ott voltál. Egy kis idő után már nem akartam, hogy máshol és mással légy, mert azt szerettem volna, hogy minden nap mellettem találjon. Egyszerre voltam nyugodt és izgatott, mikor együtt voltunk. Békére és szenvedélyre leltem az oldaladon.

FORRÁS: UNSPLASH

Nem voltak felesleges, kisded játékok, hatalmi harcok. Talán mert mindketten eleget küzdöttünk az előző kapcsolatunkban. Hasonlóan gondolkodtunk, az árnyalati eltéréseket játszi könnyedséggel oldottuk meg. Valamelyikünk elkezdte a mondandóját, a másikunk befejezte. Imádom a köztünk lévő harmóniát!

Ez mindennél többet ér. Egyedül azt sajnáltam, hogy nem húsz évvel hamarabb találkoztunk, de azt nagyon! Mindkettőnknek voltak sebei a korábbi életünkből, de egymást gyógyítottuk meg. Aztán egy külön töltött éjszakán képtelen voltam elaludni, te jártál az eszemben. Reggelre tudtam, mit kell tennem.

Imádod a természetet, szinte minden hétvégén túráztunk, így vittél el arra helyre. Álltunk a hegytetőn, és néztük a virágtengerbe borult völgyet. Imádod ezt a kis eldugott zugot, órákig képes vagy itt üldögélni. Néha kérted, hogy bújjunk össze az egyik termetes sziklán és csak szívjuk magunkba a látványt.

Ahogy a hátaddal a mellkasomnak dőltél, éreztem, hogy minden egyes levegővétellel elszáll a hétköznapok feszültsége belőled és élettel telsz meg. Ez mossa tisztára a lelked. Itt kértem meg a kezed, a legszebb helyeden.

Néztük egymást, fogtuk a másik kezét, és én alig kaptam levegőt. Úgy éreztem, hogy megszorult bennem a szusz, és menten összeroppantja a szívem. Iszonyúan féltem, hogy tönkreteszem és bemocskolom a legszentebb helyedet, ha mégis nemleges választ kapok. De igent mondtál, és abban a pillanatban nem volt nálam boldogabb ember a Földön.

Pici esküvőnk volt, nem vertük nagydobra, nem akartuk, hogy bárki is megszóljon, vagy jelzőkkel illesse. Sokat vártunk egymásra, és az a kis meghitt szertartás többet ért, mint egy hetedhét országra szóló lakodalom. Együtt kezdtünk új életet.

Megérkezem, de üres a ház. A kertben talállak a növényeid között. Megállok a teraszon a hátam mögé rejtett rózsacsokorral, és nézlek. Egy tündér van a tündérkertben. Észreveszel, édes a mosolyod, ahogy felsietsz a lépcsőn és a nyakamba ugrasz. A melírozott hajadba temetem az arcom, az a pár színezett tincsed még vonzóbbá tesz. Megcsókolsz, előveszem a hátam mögül a csokrot.

– Hát nem felejtetted el? – kérdezed nevetve.

– Hogy is felejthetném el ezt a napot? – súgom, miközben magamba szívom az illatodat.

Nem tudom, kinek tartozom hálával, hogy vagy nekem, de köszönöm! Veled igazi ajándék minden egyes nap.

Nyitókép: Unsplash