Elrontott valamit az anya, akit nem köszöntöttek fel anyák napján?

Lehet-e szomorú az anya, akit nem köszönt fel a gyereke anyák napján? Érezheti magát rosszul? Hiszen olyan a gyerek, amilyennek ő nevelte… 

Pörgeti a közösségi oldalakat. Minden második poszt vers, ajándék, hála és szeretet. Elgondolkodik, mit rontott el. Csak ő lehet a hibás! Rosszul csinálta! Azonnal pálcát törnének az emberek a feje felett. De hogyan kell jól csinálni?

„Anyák napja van! Még a vénasszonyt is fel kell köszönteni“ – hangzik el a mondat egy fiatal srác szájából a villamoson. Hogy lehet úgy szeretni, hogy az anyák napi köszöntés szívből jöjjön? Hogy ne egy doboz bonbon, vagy egy csokor virág legyen kötelezettségből?

Mennyi időnek kell eltelni, hogy a gyerekre erőltetett versek és a kötelező köszöntések átváltsanak valódi érzelmekké? És kell egyáltalán egy olyan nap, amikor kollektív szeretni kell az anyákat? A rosszat is, a mérgezőt, a nárcit, az elhagyót és mindet…?

FORRÁS: UNSPLASH

A nő pedig, akit nem köszöntöttek ezen a fontos napon, azon gondolkodik: vajon ő rossz anya, mert számára mindig a gyerek az első? Mert az ő családjában az anyák háttérbe tolva szeretnek. Mert ő „csak” a motor, nem a fényezés, a forma, a külsőség. Mert neki fontosabb, hogy a gyerekeinek jó legyen, csak utána következhet a saját boldogsága.

Azon tűnődik, hogyan kell jó anyának lenni. Talán úgy, hogy most sem bántódik meg. Csendben marad és megérti. Megérti, hogy a gyerekek ilyenek. Élik az életüket, és természetes nekik, hogy anya tudja, szeretik őt. Csak most más fontosabb. A fiú, aki miatt szerelmi bánata van, a barátok, mert a tegnapi buliból még magához sem tért.

Eszébe jut, mikor a lánya az ágyba hozta neki a kávét egy szív alakú keksz társaságában az egyik anyák napján. Nem saját készítésű keksz volt, csak olyan csomagolt, zacskós keksz, de a legszebb ajándék maradt az emlékeiben. Többet ért a vásárolt virágnál, a legdrágább csokinál. Egy szelet gondoskodás volt. Akkor úgy érezte, jó anya. Most meg este 11 óra, és még vár… Hátha..

Aztán lejön a kamasz és sír, mert most bánata van, és sajnálja, hogy nem lett kész a rajz, pedig akarta, de… Lehet egy anya szomorú, mert ma nem úgy ünnepelték, ahogy a többi anyát? Haragudhat a gyermekére vagy magára, ha nem az elvárt protokoll szerint szeretik?

Egy kicsit fáj. Egy kicsi nyalogatja a sebeit, aztán eldönti, hogy nem hagyja magát elbizonytalanítani. Egyébként is utálja, ha körbeünneplik. Persze, na! Szereti is. De csak, ha szívből jön. Ha valóságszagú. Ha nem mű! Ha nem azért kapja az ölelést meg a puszikat, mert ezen a napon illik.

Anyának lenni a legnagyobb ajándék az élettől, és egyben a legnagyobb tanítás is.

Nem lehet tökéletesen jól csinálni! És gyereknek sem vagyunk tökéletesek. Nagyon szeretném szívből felköszönteni az anyukám, de őt már nem lehet… és vajon amikor még élt, mindig jól köszöntöttem fel?

Nyitókép: Unsplash