Mi kell az ágyba: ösztönök vagy érzelmek?

Az állatok (egy-két kivételtől eltekintve) az utódnemzés céljából párosodnak. Míg az emberek csupán az örömszerzés kedvéért is. Ez eddig egyértelmű, a kérdés inkább az: te kivel szeretnéd ezt élvezni?

Mintha az emberek két nagy csoportba oszlanának ezzel a témával kapcsolatban. Vannak, akik szerint a szex nem nagy dolog. Teljesen rendben van, ha két ember csupán jól akarja érezni magát együtt. Nem kell ezt túlkomplikálni, megkívánjátok egymást, dugtok egyet, és mindenki boldog.

Nincs szükség ehhez se szerelemre, se komoly érzelmekre, nem kell párkapcsolatban lenni. Elég a testi késztetés és a kölcsönös vonzalom. Hiszen alapvetően ez egy ösztönös dolog, minden más csak társadalmi elvárás, emberek által ráaggatott eszmék, idealizált rózsaszín maszlag. De a szex az csak szex.

A másik csoport viszont úgy gondolja, hogy a szex az valami nagyon intim dolog. Amit nem lehet, vagy legalábbis nem érdemes akárkivel csinálni. Akkor lehet igazán jó, ha társulnak hozzá érzelmek is. Ha azzal bújsz ágyba, akit szeretsz. Akkor tudod igazán átadni magad az élménynek, akkor tudsz kiteljesedni ebben az együttlétben.

Minden más csak a testi szükségletek kielégítése lenne, ami egy kicsivel nagyobb élvezettel jár, mint egy tüsszentés, viszont lelkileg romboló hatású is lehet. Hiszen egy másik ember a szexuális együttlét során kerülhet a lehető legközelebb hozzád. Egy nő konkrétan magába enged valakit, azért ez komoly dolog, nem?

Aztán vannak határsértők is, akik kicsit mindkét oldallal egyetértenek. Van, akivel csak dugsz, és van, akivel szeretkezel. A kettő nem zárja ki egymást. Ha épp úgy hozza a helyzet, akkor lehet kielégítő egy együttlét komoly érzelmek nélkül is, csupán mert nagyon beindultál valakitől.

FORRÁS: UNSPLASH

Viszont ha valakibe beleszeretsz, akkor egy magasabb szintű szexuális élményben lehet részed. És nem feltétlenül csak nagyon gyengéd, romatikus, simogatós szerelmeskedésben. Hanem akár pont azért vagy képes belemenni extrább dolgokba is, mert olyan emberrel vagy együtt, akiben teljesen megbízol. Egy “idegennek” azért nem engedsz meg akármit! Van, amihez idő kell, felszabadultság, bizalom, a másik testének ismerete.

Kinek van igaza?

Mindenkinek. Mindenki saját maga dönti el, hogy számára mit jelent a szex, mi fér bele, és mi nem. Miben tudja jól érezni magát. Ami problémát jelenthet, hogy ismerkedés közben nem cipelünk egy táblát magunkkal, amit a fejünk fölé tartunk, és amire rá lenne írva, hogy nekünk mi jön be. Például:

  • Szabad szex, szabad szerelem!
  • Csak párkapcsolatban vagyok hajlandó szexelni!
  • Előbb szerelem, aztán szex!
  • Meg hát!

Pedig érdemes lenne erről őszintén beszélni. Mert lehet abból bonyodalom, hogy ha két ember lefekszik egymással, akkor az egyik azt gondolja, hogy ez már jelent valamit, elértünk egy szintre. Míg a másik úgy gondolja, hogy ez csak egy jól sikerült péntek volt. És itt tulajdonképpen megint mindkét félnek ugyanúgy igaza lehet, a saját szemszögéből.

A baj csak az, hogy ez nem lett megfelelően kommunikálva. Mert arról könnyebben beszélünk, hogy ki milyen szexuális pózokat szeret, mivel védekezik, mekkora a farka, de arról kevésbé, hogy mit jelent számára a szex. Neked mit jelent?

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok