Feláldozod magad a szerelemért, aztán a szerelmet önmagadért…

Ezerféle oka lehet a szakításnak. Kihűlt, elromlott, félrelépett, félreléptem, eltávolodtunk, elmúlt. Nem erre számítottam, nem erre számított. Van olyan helyzet, amikor rádöbbensz: nincs meg az egyensúly köztetek. 

A kapcsolatotok elején akaratlanul is a másik alá rendelted magad. Mi, nők, hajlamosak vagyunk a szerelemtől vakon ebbe a helyzetbe belepaszírozni magunkat, csak hogy megfeleljünk, csak el ne hagyjon. Besimulunk, bólogatunk, még akkor is, ha nem értünk egyet.

Hazudunk, a valódi énünket elnyomjuk félelemből – aminek nem lenne helye két ember között. Talán hoztad magaddal, a régebbi csalódások lábnyoma még ott van benned, régi elutasítások szelleme kísért, és azt gondolod: ha nem idomulsz hozzá, nem fog szeretni. A másik élvezi a fölérendelt viszonyt, mert az ő értékrendjében ez így van jól.

Nem hibáztathatod. Te voltál az, aki ráhagyott mindent, úgy éltél, cselekedtél, ahogy elvárta tőled. 

Aztán idővel lázadni kezdesz, mert érzed, a helyzet nem megfelelő a számodra. Konfliktusok sokaságát indítod el. Aztán távolodni kezdesz. A helyzettől, magadtól, kívülről látod kettőtöket, és rájössz: bár a szerelemtől vakon te követted el a hibát, mégis kérnéd magadnak az egyenrangúságot, kérnéd magadnak a megfelelő bánásmódot – mégsem kapod meg.

FORRÁS: UNSPLASH

És jó esetben eljön az a pont, amikor magadat választod. Rájössz, vele együtt lenni rossz döntés volt. De erről, bármennyire is kényelmetlen tudomást venni, igazán nem ő tehet. Hiszen ő csak azt adta, ami jött belőle, és te elhitetted vele, hogy jobban szereted őt, mint magadat.

Elhitetted vele, hogy az érzelmi sivársága neked éppen elég. Használhat téged ingyen és bérmentve, hiszen tálcán kínáltad fel neki azt az önmagadat, akit megalkottál a kedvéért. Te voltál az, aki elhitetted vele, hogy mindaz az érték, ami benned van, nem fontos, csak az ő nagysága.

A szakítás után te megkönnyebbülsz, ő pedig értetlenül áll a helyzet előtt. Odavágja hozzád: megváltoztál! Ami igaz. Mert benned ott volt a vágy az egyenrangúságra, de félelemből, megfelelési kényszerből nem mutattad ki. Nem akartad, hogy ne legyél jó neki. Hogy ne felelj meg.

Sajogsz, fájsz, és kapaszkodsz ebbe a fájdalomba, hogy emlékezz, soha többé nem kell neked. Holott mindezt te tetted magaddal. Ő csak annyit tett: élt a lehetőséggel, amit te kínáltál neki. Sokáig rágod, forgatod a szádban, majd kimondod: vége! Megküzdve a szép percek emlékével, mert nem csak rossz helyzetek voltak az alatt, míg együtt voltatok.

Talán próbál visszahódítani magához. Találna is rajtad fogást. A szíved köré lasszót fon szép szavakból – megszokta már, hogy bármikor magához ránthat. Ismeri a gyenge pontjaidat, de te már felébredtél. Már nincs hatalma feletted.

Előtört belőled a szabadság vágya, önként léptél bele a kapcsolatba, mikor magadhoz engedted, de jól tudod: azt a béklyót te magad tekerted a lábad és a szíved köré. Ő csak azt adta, amire képes volt. De a probléma gyökere a te őszintétlenséged volt. A felismerés józansága ad annyi erőt, hogy végleg eltávolodj tőle.

Nehéz beismerni, ha hibáztál. Ha hibás döntést hoztál. Ha elnyomtad magadban az igazi valódat azért, mert rettegsz a magánytól. De a felismerés, a felelősség vállalása segíthet helyrebillenteni a belső békédet, az önmagadnak való megbocsátás képessége pedig abban, hogy képes legyél düh és harag nélkül lezárni magadban a történteket.

És talán  a továbbiakban némi önfejlesztéssel képes leszel félelmek és görcsök nélkül továbblépni, talán egy egészségesebb alapokon nyugvó, jobb kapcsolatba. Ahol már nem akarsz hazudni. Se magadnak, se a másiknak.

Nyitókép: Unsplash