Mosolyka – Majd helyett most! – Na, nézzük a filmet…
Mi is megnézhettük premier előtt Mosolyka – Majd helyett most! című filmjét. Nem kritikát szeretnék róla írni, nem is beszámolót, csak a gondolataimat, érzéseimet, amiket a film kiváltott belőlem.
A film a nagyközönség számára 2021.05.15. 20:00-kor debütál, online premierrel, amire a mosolyka.hu oldalon lehet jegyeket foglalni.
Alapvetően fenntartásaim vannak a magyar filmekkel kapcsolatban. A régi fekete-fehér klasszikusokat még nagyon szerettem gyerekként, de utána mintha hanyatlani kezdett volna a filmgyártás, és az összes nagyszabásúnak indult produkció keserű csalódást okozott. Vígjátékokban jók vagyunk. Kis költségvetéssel, a humorizálás is megy. Az olyan természetes, életszagú, különleges.
Kis országunkban viszont aránylag kevés filmet forgatnak, ezért sokszor azt érzem, hogy a mozivásznon nem tudnak felszabadultan játszani a színészek. Vagy a színház világából áthozott manírokat nem tudták teljesen levetkőzni. Engem ez kizökkent. Amikor látom valakin, hogy játszik egy szerepet, és nem él a szerepben.
Az elmúlt pár évben viszont mintha újra kezdene feléledni a szakma, és az én bizalmam is – de azért még félek egy kicsit minden alkotás előtt, nehogy megint csak egy film karikatúrájába fussak bele. Szóval így ültem le a Majd helyett most! elé is. Főleg mivel tudtam, hogy a főszereplő páros amatőr…
Ahogy teltek a percek, félórák egyre inkább elismerően bólogatnom kellett, mert Mosolyka és Sankó játékáról egyáltalán nem tudtam volna megmondani, hogy ez az első ilyen próbálkozásuk. Persze annyiban könnyebb dolguk volt, hogy saját magukat kellett alakítaniuk, így talán nem esett nehezükre belehelyezkedni a szerepbe.
FORRÁS: FACEBOOK
De mégis így átadni azt az érzelmi hullámvasutat, ami végigkíséri a filmet, nem lehetett egyszerű. Én nagyon bénán tudnám eljátszani saját magamat, vagy igyekeznék végig a szívdöglesztő sármőr szerepében tündökölni – ami felettébb nevetséges lenne. Ezért már mindenképpen jár nekik egy hatalmas pirospont.
És mit várnánk egy filmtől, aminek központi figurája egy még kerekesszékes lány? Drámai mélységeket, felemelő pillanatokat, motiváló gondolatokat. Egy kis reményt, sok küzdelmet, és bátorítást, hogy ha ő ennyi mindenre képes, akkor mi is meg tudunk küzdeni a saját (olykor sokkal jelentéktelenebb) problémáinkkal. Ez mind benne is volt a filmben. Mégsem ezt szeretném méltatni, mert erre azért számíthattunk.
Ami viszont nekem ebben a filmben kifejezetten tetszett – és szerintem rengeteget emelt az egész alkotás fényén -, az az, amiben mi, magyarok, tényleg jók vagyunk: a humor. Nem ilyen erőltetett, amcsi vígjátékos blődségek, nem olyan poénok, amiket le akarnak erőltetni a torkodon, amikről érzed, hogy ezeken nevetni kellene. Itt bátor humor van, őszinte humor, helyzetkomikum. Csipkelődések, beszólások, vagy csak röhögés valamin, amin más lehet, hogy sírva fakadna.
Ezt így lehozni pedig egy nagyon bátor és jó döntés volt. Mert el lehetett volna művészkedni a filmet, elalibizni pár motivációs coach által hirdetett szép gondolatra építve. De az alkotók – Hozleiter Fanny Mosolyka, férje, Sankó, a Kék Unikornis és Zoli Vekony – nem ezt az utat választották. Hanem valami valódit akartak mutatni.
Valami őszintét az életükből, a küzdelmeikből, a lelkükből. Amiben van sírás, de nevetés is. Amiben fel merik vállalni a kulisszák mögötti énjüket is. Nemcsak egy előadást akartak tartani, hanem tényleg bevinni a nézőt a színfalak mögé, megmutatni, mi folyik a leengedett függöny mögött.
Kicsit az Életrevalók humora jutott eszembe. Felrázó élmény volt, amikor anno megnéztem, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen témájú filmen ilyen jól lehet szórakozni. És ez baj. Miért ne lehetne? És most hasonló gondolataim vannak. Nem véletlenül Mosolyka a hölgy neve, én most jöttem rá igazán, hogy miért. És hogy milyen sok erő lehet abban, ha megengedjük azt, hogy nevetni tudjunk saját magunkon is.
Nyitókép: Facebook
