Gond lehet az ágyban, hogy túl jól nézel ki?

Azt gondoljuk, hogy a szép, jó testű embereknek egy kicsit könnyebb az életük. Még kutatások is vannak ebben a témakörben, amik megerősítik, hogy hajlamosak vagyunk pozitívan diszkriminálni egy jó megjelenésű embert.

Ez ugye a párkapcsolatok terén is előnyt jelenthet, hiszen könnyebben találhat párt az, aki dögös. De azért ennek is van árnyoldala. Na, azért nem azt akarom mondani, hogy sajnálni kellene valakit azért, mert dekoratív, mégis vannak dolgok, amiket érdemes megemlíteni.

Mert valaki nem olyan felszínes, hogy csakis a külsőségek alapján választ párt, és nem centivel és mérleggel megy randizni. Így előfordulhat, hogy olyan emberrel jön össze, aki a “közmegítélés” szerint nem annyira vonzó, mint ő. Ismerjük ezt: jó pasi-átlagos csaj, gyönyörű lány-csúnyácska pasi. És most vonatkoztassunk el a tutiapénzemiattvanvele gondolatoktól!

Nyilván a szépség, a vonzerő relatív dolgok. Akire én azt mondom, hogy húúú, én teljesen odáig vagyok érte, hát milyen  szép, szexi, vonzó, az más számára semmi extra, vagy túl sok, túl kevés… De azért mégis vannak olyan tulajdonságok, amire nagyjából mindenki azt mondja, hogy: igen, ő jól néz ki. Egy magas, izmos, karakteres arcú, dús hajú pasi. Egy szép arcú, nagy mellű, kerek fenekű nő. Ők feltűnő jelenségek.

És mi van akkor, ha ilyen a párod, de te azt gondolod magadról, hogy egy 10-es skálán a legjobb napjaidon is max 6-os vagy?

Vannak, akiket ez frusztrálhat. Folyamatosan van bennük egy rettegés, mivel tudják, hogy sokan szívesen lecsapnák a kezükről a kedvesüket. Mi van, ha talál valakit, aki náluk jobb? Mondjuk, ha valakinek rendben van az önértékelése, akkor tisztában van vele, hogy nem ezen fog múlni.

FORRÁS: UNSPLASH

Nem az számít, hogy pár kilóval több vagy kevesebb van rajtad, vagy mekkora a melled vagy a bicepszed. Ennél sokkal értékesebb dolgokat tudtok adni egymásnak. Viszont van egy olyan terület, ahol a fizikai megjelenés elég sokat nyomhat a latba: a szex.

Én azt tapasztaltam, hogy szinte minden nő elégedetlen valamivel magán. Sokkal kritikusabbak saját magukkal szemben, mint amennyire a férfiak. Olyan dolgok miatt izgulnak, olyan dolgokat takargatnak, amik egy pasinak fel sem tűnnének. Ez pedig fokozódhat, hogyha azt gondolják, a párjuk jobban néz ki náluk.

Mi van, ha valami zavarja, csak nem mondja? Mi van, hogyha a kezdeti szerelmes lángolás után elkezdi észrevenni, hogy milyen sok hiba van rajta? Mi van, ha megkíván valaki mást, akinek jobb a teste, kerekebb a feneke, kisebb a hasa?

A szexben nagyon fontos, hogy felszabadultan, szorongások nélkül tudjuk átadni magunkat az együttlétnek. Ha közben az jár valakinek a fejében, hogy be kell húznia a hasát, úgy kell fordulnia, hogy ne látszódjon egy stria, vagy inkább nem veszi le a melltartót, mert nem szereti a melle látványát, az teljesen megölheti a hangulatot. Még ha a másiknak ez nem is feltétlenül tűnik fel.

De ha te ezen aggodalmaskodsz, az gátolja, hogy elengedd magad, hogy magadra és a párodra tudj koncentrálni. Fontos ezekről a dolgokról őszintén beszélni, megosztani a másikkal az aggodalmainkat.

És az is nagyon fontos, hogy sok pozitív visszajelzést adjunk annak, aki szorong valami miatt. Hogy azt érezze, valóban nagyon tetszik nekünk, valóban rá vágyunk. És a mi szemünkön keresztül sokkal szebbnek láthatná saját magát.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok