Én már nem akarok belehalni a szerelembe!
Furcsa világban élünk. Mindenki fejvesztve hajt, kutat és keres, hogy megtalálja a tökéletes társat, a Nagy Őt, az Igazit! Fellegekben jársz, ha szerelembe esel, és a pokol legfélelmetesebb bugyraiba szállsz alá, ha nem találnak viszonzásra az érzéseid.
És ezt a koreográfiát képes vagy újra és újra – szinte változtatás nélkül – ismételni. Közben meg sokan sokszor még a kérdést sem teszik fel: minek? Miért? Ugyan miért jó az neked, ha megint szerelembe esel, elmerülsz a mámorban, majd vakvágányra futsz? Felfoghatatlan.
Mégis a legtöbben így élnek. Életüknek a fent és lent állapota adja meg a keretet. Pedig lehetne másként is. Lehetne úgy is, hogy egy egészen kicsit képes vagy felnőni. Belegondolni és feldolgozni a tényt: a szerelmet túlértékeljük. Természetesen ezen most felháborodhatsz, de esetleg el is lehet rajta mélázni.
Nyilván nem könnyű feladat, mert egy olyan kultúrában nőttünk fel, ahol a szerelem és a másik fél megtalálása maga a mindenség. Gyakorlatilag egyenes út a boldogsághoz, a csodás és kiteljesedett élethez. Azt már persze nemes egyszerűséggel félvállról vesszük, hogy csak kicsi hazánkban a házasságok fele válással végződik.
Holott ma már a legtöbben nemcsak úgy beleugranak a holtomiglan-holtodiglan kérdésbe, hanem elvileg egy jól átgondolt, megalapozott döntés következtében – általában nagy szerelemben – kelnek egybe. Belső hitrendszerük szerint az Igazival, a Nagy Ővel. Akkor hol a baj?
FORRÁS: UNSPLASH
Honnan jön össze az a sok válás? Azt meg már bele sem veszem, hogy a válások nagy száma csak a hivatalosan köttetett frigyekre vonatkozik. Tehát ebben a halmazban még benne sincs az együtt élő, majd szakító párok statisztikája. Így ez mindenképp azt jelenti, hogy valami nagyon nem működik. Mégis időt, energiát, pénzt nem sajnálva – oké, belátom, a Szabó Pétereknek élni kell valamiből – kergeti mindenki a másik felét.
Holott rohadtul ideje lenne már kinőni a Disney-mesék világából.
Könyörgöm, miért hiszed még mindig azt, hogy majd megtalálod a herceged, hercegnőd, és boldogan éltek, amíg meg nem haltok? Annyira borzalmasan sablonos nonszensz, hogy az elképesztő! Nincs Nagy Ő! Nincs Igazi! Tudod, mi van? Kőkemény munka, na az van!
Az időt, energiát és pénzt ebbe kellene fektetni! Abba, hogy ha megtaláltad az igazinak vélt társat, akkor ne veszítsd el! Ha elkezd hanyatlani egy kapcsolat – vagyis múlni a szerelem, aminek ugye ez a törvényszerűsége -, akkor tudd, hogy tenni kell a szikráért. Nem a következő Nagy Ő után koslatni.
Tisztában vagyok vele, hogy vannak kapcsolatok, amik egyszerűen kifutnak, elmúlnak, véget érnek. Egyébként ilyenkor a felek legtöbbször szépen, szinte hangos szó nélkül vesznek búcsút egymástól. De most nem erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy a mai világban nem divat kivárni, amíg a hullámvölgyek véget érnek. Valamiért sokkal izgalmasabbnak tűnik minduntalan belehalni a szerelembe.
Hatalmas érzelmeket generálni, ezer hőfokon izzani és utána meg jól pofára esni, a semmiért. Az élet nem tündérmese, hiába akarják ezt gyerekkorban a mesék, felnőttkorban a hollywoodi szuperprodukciók elhitetni velünk. Nincs olyan, hogy megtalálom a másik felem és harmóniában létezünk tovább együtt.
A működőképes párkapcsolat nem valamiféle hatalmas egymásra találásnak, az univerzum gondviselésének az eredménye. Nem! A jól működő kapcsolat – az a fajta, amikor jól vannak a felek testileg és lelkileg együtt -, na az kérem szépen, komoly munka! Meló!
Amit a legtöbben nem tesznek bele… Mert hát sokkal könnyebb széttárni a karunkat és azt mondani, hogy nem ő volt az Igazi. Ez mondjuk, mindenkinek a saját belátására van bízva. A magam részéről azt tudom elmondani: én már nem akarok belehalni a szerelembe!
Nyitókép: Unsplash
