Érzelmi megcsalás: Rosszabb, mintha lefekszik valakivel a párod?

2021-05-15 Esszencia

Nem olyan rég válságba került az egyik ismerősünk házassága. Valamiért megnyitotta a felesége üzeneteit, és rátalált egy hónapok óta tartó beszélgetésre.

Bár a sorok között semmi nem árulkodott megcsalásról – nem voltak kétértelmű megjegyzések, sem titkos találkákra való utalás -, mégis mélyen megbántva érzi magát. Rita ugyanis a lelki életét beszélte meg teljes részletességgel egy másik férfival.

Ráadásul nemcsak a munkahelyi gondjait, vagy a gyerekneveléssel kapcsolatos kétségeit. A férjével való kapcsolata is terítékre került – persze, hogy Zolit ez bántotta a legjobban.

„Kilenc éve vagyunk házasok, sok minden történt már köztünk – mondja. – Voltak jobb és rosszabb időszakaink, de mindig az tartott össze minket, hogy egymáshoz fordultunk a problémáinkkal. Tudom, sokan most azt gondolják, hogy a semmin balhézok, mert Rita nem feküdt le az illetővel. „Csak” beszélgettek – de mindez a hátam mögött történt.

Kiadta az életünk intim részleteit egy harmadik személynek.

Olyan témákban kért tanácsot mástól, amik valójában senkire nem tartoznak. Döbbenetes és gyomorba vágó érzés így értesülni arról, mi baja veled a párodnak, és hogy valójában nem boldog. Ha vette volna a fáradságot, hogy mindezt velem közölje, és nem egy idegen pasinak panaszkodik, akkor dolgozhattunk volna a dolgon.

FORRÁS: UNSPLASH

Ezért érzem árulásnak, ami történt. Ezenkívül azt se mondja senki, hogy egy ilyen hónapok óta tartó „barátkozás” és lelki kitárulkozás mögött nincs fizikai vonzalom. Tulajdonképpen a vetélytársammal beszélte ki a hibáimat – ennél jobban nem lehet egy embert megalázni!

Elhiszem Ritának, hogy testileg nem történt köztük semmi, de ez nem sokat javít a helyzeten. A bizalom, amit tíz évig rendületlenül éreztem iránta, odaveszett. Mintha egy másik nőt látnék magam előtt. Próbálta megmagyarázni a dolgot, de hiába. Most ott tartok, hogy az egész közös jövőnkön elgondolkodtam.

Ha nem lennének a gyerekek, talán most rögtön kiszállnék ebből a házasságból, annyira dühösnek és csalódottnak érzem magam. Nekem is voltak problémáim vele, én sem vagyok mindennel elégedett, mégsem egy csinos kolléganőmmel beszéltem ki a hiányosságait.

Nem tudom, mit tegyek. Biztos vagyok benne, hogy ha nem találom meg a levelezésüket, idővel fizikai megcsalásra is sor került volna. Érdemes még egy ilyen malőr után folytatni egy házasságot?”

Persze nem tudtunk választ adni a kérdéseire. Mindenki másnak látja a történtek súlyát. Abban viszont egyetértünk, hogy az érzelmi megcsalás legalább annyira tud fájni, mintha fizikailag lépne félre a párunk.

Ha titokban mély beszélgetéseket folytat valaki egy vonzó ellenkező neművel, és neki tárja ki a lelkét a kedvese helyett, az mindig ingoványos talaj. De hogy hol a határ egy sima barátság és az érzelmi megcsalás között? Nehéz meghatározni. Talán az ember lelkiismerete az, ami ilyenkor őszintén válaszol.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok