A kéjnők titkai: Mivel hálózták be az uralkodókat?

Noha a történelemkönyvek ritkán említik a kéjnőket, valójában igencsak nagy befolyással voltak az uralkodókra és országok vezetőire.

Nézzük, kik voltak a történelem leghíresebb – avagy hírhedtebb – szeretői!

A velencei kurtizán

Veronica Franco a 16. századi reneszánsz Velencében volt kurtizán, amikor a magafajta hölgyek két csoportot alkottak. A műveletlen, alacsonyabb osztályú prostituáltak az utcán árulták testüket, míg felsőbbrendű társaik képzettek voltak, irodalmi és zenei tehetséggel is rendelkeztek. Veronica egyértelműen az utóbbiak táborát erősítette.

Nem volt mindig prostituált. A válása volt az oka annak, hogy a testéből kényszerült élni, ugyanis elfogyott a pénze, és másképpen egyszerűen nem tudta eltartani magát. Hamar népszerűvé vált a hálószobában (többek között) szellemessége, intellektusa és tehetsége miatt. Híres lett, majd bekerült a nemesség és a velencei vagyonosok társaságába.

Mivel nem hagyatkozhatott egy férj gondoskodására, meg kellett tanulnia saját magára és gazdag jótevőire támaszkodni. Sok híres szeretője volt, de a pénz mindig elfogyott. Ahogy öregedett, szépsége elhalványult, jótevői ritkultak. Végül elvesztette a vagyonát, és 1591-ben szegénységben halt meg.

Madame du Barry

Jeanne francia udvarhölgy volt, egy varrónő törvénytelen lánya. Gyermekkorában anyjával és annak szeretőjével Párizsba költöztek, ahol édesanyja egy jómódú háznál szakácsnő lett. A ház úrnője nagyon megszerette a kis Jeanne-t, így finanszírozta az oktatását. Ám amikor a Jeanne anyja és az úrnő szeretője közötti szerelmi viszonyra fény derült, utcára kerültek.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

A kislány csecsebecséket árult, hogy egyáltalán ennivalóra teljen nekik. Az utcán találkoztak Jean-Baptiste du Barryval, akinek igencsak megtetszett Jeanne. Szerelembe estek, és a férfi arra biztatta a lányt, hogy tehetősebb párizsiaknak is árulja a portékáját… és a testét. Így került Jeanne a francia elitbe.

Hamarosan felfigyelt rá a király, XV. Lajos is. Ám ahhoz, hogy Jeanne a palotába költözhessen, nemesi címre volt szüksége, így du Barry testvérével gyorsan összeházasodtak, Madame du Barryt pedig bevezették a királyi udvarba. A király ajándékokkal halmozta el, és még a saját rabszolgáját is átadta neki.

Saját fodrásza és varrónője is volt, gyémántokkal ékeskedett és Franciaország legfinomabb ruháit hordhatta. Sajnos minden sikernek vége van egyszer. A király halála után Jeanne-t egy közeli kolostorba száműzték, ahol viszonylag csendes életet élt, és csak néhány szerelmi kapcsolattal tette izgalmasabbá a napjait. A francia forradalom során aztán ennek is vége lett. Hazaárulással vádolták, majd guillotine általi halálra ítélték.

A másik Boleyn lány

Boleyn Mária neve gyakran merül, ha nem is feledésbe, de minimum árnyékzónába testvére, Anna miatt (aki, mint tudjuk, VIII. Henrik angol király felesége volt). Pedig udvarhölgyként is emlékezetes “karriert” futott be – hatalmas szexuális étvágya miatt az „angol kancaként” emlegették.

Sok történet szól arról, hogyan használta a szexualitását az udvarban arra, hogy bizonyos előnyökhöz jusson. Anna előtt sokáig ő volt Henrik szeretője, de a francia király ágyában is megfordult. A szerelem azonban őt is utolérte.

Elvesztette az udvari élet kegyét, miután feleségül ment William Staffordhoz, akit katonaként alacsonyabb státuszúnak tekintettek. Húga lefejezése után pedig eltűnt, további életének részletei nem ismertek. Úgy gondolják, hogy 40 vagy 41 éves kora körül halt meg. Utódai között olyan jelentős brit állampolgárok találhatók, mint Charles Darwin és Kate Middleton.

„Mata Hari, szeress belém!”

A történelem egyik leghíresebb kémje a holland származású Margaretha Geertruida Zelle. A hölgy színpadi neve Mata Hari – így már ismerősebb, igaz? A kis Marghareta legnagyobb kincse a szépsége volt, és erre elég hamar ráébredt.

Úgy gondolta, ha férjhez megy, azzal meg lesz oldva minden gondja. Ám a házassága nem volt éppen zökkenőmentes, és miután katonatiszt férjével megjárta Indiát, nem bírta tovább: Franciaországba szökött. Itt virágzott fel táncosnői karrierje.

Mata Hari sohasem tagadta, hogy leginkább a katonatisztekhez vonzódik: „Szeretem a katonákat. Inkább vagyok egy szegény katonatiszt szeretője, mint egy gazdag bankáré.” De azért az utóbbiakat sem vetette meg. Hódításai közé tartozott például a Német Birodalom trónörököse, a külügyminiszter, és Brunswick hercege is. Persze az urak anyagilag is támogatták, így hamarosan Európa luxusprostituáltjává vált.

Állítólag Georges Ladoux hadseregkapitány beszélte rá a kémkedésre, hogy katonai információkat juttasson el a német kormánytól és katonai ügyfeleitől a franciákhoz. Végül kettős ügynökség vádja miatt kivégezték: az oly sok férfi szívet összetörő asszonnyal egyetlen szívlövés végzett 1917-ben. Azóta viszont kiderült, hogy az ellene felhozott vádak nagy része koholmány volt.

Nyitókép: Wikipédia

Tovább olvasok