Te azzal az emberrel élsz együtt, aki boldoggá tesz?

Milyen életet akarsz élni? Ezt a kérdést életünk során többször is feltesszük magunknak, és a válasz alapján hozunk döntéseket. Vagy legalábbis az alapján kellene…

Megkérdezzük magunktól gimisként, amikor a továbbtanulásról döntünk. Hol tudnánk elképzelni magunkat, mit szeretnénk csinálni? Aztán amikor munkahelyet választunk: mihez értünk, hol tudunk előrébb jutni, mennyit akarunk keresni?

És ugyanezt kérdezzük, amikor párt választunk. Milyen életünk lehetne mellette, hogyan tudunk – egyáltalán tudnánk-e – együtt fejlődni? Az én érdeklődésemet például akkor kelti fel egy nő, amikor nem csak az jut róla eszembe, hogy szívesen lefeküdnék vele, hanem hogy szívesen fel is ébrednék mellette.

Szívesen reggeliznék vele, beszélgetnék az élet nagy dolgairól, akár nevelnék vele egy gyereket. Szóval vajon úgy élhetnék-e vele, mint amilyen életet én élni szeretnék? Persze egy kapcsolat kezdetén még nem lehetünk benne biztosak, hogy minden úgy fog alakulni, ahogy reméltük.

De mégis egy vízióba is beleszeretünk. A jövő egyik alternatívájába. Hogy ő lesz az az ember, akivel boldog leszek, akivel családot alapítok, akivel együtt öregszünk meg. A jelenben lehet, hogy ez teljesen valóságos is, és olyan életet élünk, amilyet szeretnénk. Aztán ahogy telnek az évek, akaratlanul is változunk.

FORRÁS: UNSPLASH

Időnként pedig megállunk egy pillanatra, és újra megkérdezzük magunktól: milyen életet szeretnél élni? Olyat, amilyet most élsz? Ha a válasz még mindig igen, akkor minden teljesen rendben van. De mi van akkor, ha azt érzed, nem olyan életet élsz, amilyenre vágytál? Ha az mégsem jött össze? Vagy közben te változtál annyit, hogy már mást szeretnél?

Sokkoló lehet a felismerés, hogy hiába az igyekezet, hiába a sok befektetett energia, ez mégsem sikerült. Nem azzal az emberrel vagy együtt, aki boldoggá tesz, vagy akit te boldoggá tudsz tenni. Mekkora kompromisszumot képes elviselni egy kapcsolat? Mindketten feladtok magatokból részeket, lemorzsolódnak rólatok a lényetek darabkái. És végül mi marad?

Át kell gondolni: ez elfogadható lehet számodra? És az ő számára? Mi lenne a nagyobb veszteség: ha így folytatnád tovább, vagy ha változtatnál? Mindenképpen fel kell adnod valamit, de hosszú távon melyik okozna nagyobb fájdalmat? Így leélni egy életet, vagy magad mögött hagyni az eddigit? A veszteség elkerülhetetlen.

Azt kell választani, amivel kevésbé adod fel saját magadat.

Hiába a mennyország, vagy a reinkarnáció ígérete, ami biztos, hogy ez az egy életünk van. Az idő pedig csak úgy repül. Nemrég még az érettségi miatt aggódtam, most meg 35 éves vagyok, és valószínűleg simán megvágnának a legtöbb tantárgyból, annyit mindent elfelejtettem. De igyekeztem mindig a legjobb tudásom szerint dönteni és aszerint élni, amilyen életet elképzeltem magamnak.

Mert nem akarom, hogy ha visszanézek, akkor szemrehányást kelljen tennem magamnak, hogy „Azért nem voltál boldog, te fasz, mert gyáva voltál. Mert belenyugodtál, mert elpocsékoltad saját magad.” Senkitől nem lehet számon kérni azt, hogy milyen életet élünk, csak saját magunktól.

Ezért időnként fel kell tenni a kérdést: milyen életet akarsz élni? Most jó helyen vagy? Vagy legalább afelé tartasz? És ha nem, akkor mered vállalni a munkát, az áldozatokat, a fájdalmat azért, hogy boldog lehess?

Nyitókép: Unsplash