Pasik, akik csak ágyba akarnak vinni…

Ha még soha nem hallottad a „fuckboy” szót, akkor szerencsés vagy, hogy nem akadtál egy ilyen ragadozó hálójába. Kíváncsi vagy, kiket is értünk pontosan a kifejezés alatt? Azokat az egyedeket, akik csak szexet akarnak, és senki mással nem törődnek önmagukon kívül. 

Nem szabad összetévesztened őket a bunkókkal. Ők ugyanis arrogánsan, lekezelően és trágár módon viselkednek a nőkkel, mintha azok alsóbbrendű lények lennének. A fuckboyok ennél jóval szofisztikáltabb módszerekkel cserkészik be kiszemeltjüket. Ösztönszerűen képesek ráérezni a másik gyengeségeire, vágyaira, és megpróbálják gyorsan elnyeri az illető bizalmát, hogy aztán kihasználhassák.

Eddigi életem során volt már dolgom jó néhány férfival, ezért azt mondhatom, tapasztalt vagyok a randizás terén. Ennek ellenére mégis sikerült beleszaladnom olyanokba, akiknek csak addig voltam érdekes, amíg vízszintesbe nem kerültünk. Utána a többségük angolosan távozott, én meg ott maradtam a kihasználtság érzésével.

Kémia ide vagy oda, az alábbi négy típust messziről kerüld el, ha nem akarsz úgy járni, mint én!

A kíméletlenül őszinte  

Ő aztán nem köntörfalaz, nem ígérget, és nem szórja a bókokat, hanem egyenesen megmondja, mit szeretne: szexet. A veszély abban rejlik, hogy van ebben valami izgató vakmerőség. Az ő esetében viszont szó sincs szájkaratéról.

Ne keverd össze azzal a tipikus lúzerrel a Tinderről, aki ezerrel nyomul és fotót küld a farkáról, de képtelen akár egyetlen randit is összehozni. A szókimondó fuckboynak általában olyan erős kisugárzása van, ami mágnesként vonzza a nőket. Légy észnél! Az óvszer a legfőbb ellensége, és ha nem vigyázol, könnyen elkaphatsz valamilyen nemi betegséget.

FORRÁS: UNSPLASH

A blöffölés nagymestere

Ez a típus hatalmas virágcsokrokkal, szívmelengető üzenetekkel és gyönyörű bókokkal halmoz el. Még a csillagokat is lehazudja az égről csak azért, hogy mihamarabb lefektethessen. Másfelől viszont iszonyúan megbízhatatlan: az utolsó pillanatban lemondja a közös programot, néha napokra eltűnik, elfelejt visszahívni.

Ilyenkor ügyesen kamuzik, és úgy tudja kimagyarázni magát a kínos helyzetből, hogy a végén még te érzed magad hibásnak. És aztán engesztelésül beengeded a hálószobába.

A nárcisztikus

Azt hiszem, ezzel a kifejezetten idegesítő fajtával volt a legtöbb dolgom. Szerencsére ma már azonnal felismerem őket, hiába próbálnak lehengerelni a sármos, megnyerő stílusukkal. Az önimádó fuckboy legnagyobb fegyvere a manipuláció. Ennek eszközeként használja a szexet, és pontosan tudja, hogyan kell kijátszani téged.

Persze ezt nehéz észrevenni, mert eleinte elhiteti veled, hogy csodálatos ember, anélkül, hogy megmutatná a valódi énjét. Borítékolom, hogy hatalmasat fogsz csalódni, így jobban jársz, ha visszavonulót fújsz, és kitörlöd még a számát is.

Az (ál)barát

Már az első pillanattól kezdve egy hullámhosszon vagytok. Hasonlóan gondolkodtok a világról, hasonló az érdeklődési körötök, olyan érzés, mintha már ezer éve ismernétek egymást. Meghallgat, biztat, támogat, és azonnal ott terem, amikor szükséged van rá.

A ’friend zone’ azonban veszélyes csapda is egyben, hiszen a fickó mindezt nem önzetlenül teszi. Megjátssza a barátot, de éjszakánként a meztelen testedről álmodozik, és abban reménykedik, hogy kitartása elnyeri jutalmát.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok