Te elfogadod a párod testét olyannak, amilyen?

2021-06-01 Szerintünk

A szívünkkel vagyunk szerelmesek, az agyunkkal értékeljük a másik jó tulajdonságait – de a testünkkel szeretkezünk. Ezért a külsőnek már a vonzalom feltámadásakor is nagy szerepe van.

A szexuális vágy megőrzése miatt pedig a későbbiekben is legalább ilyen fontos. Ezért mondhatjuk, hogy a testünk szinte „közös” a párunkkal, hiszen egy közös örömforrás eszköze. Az természetes, hogy tíz év után is ugyanolyan ápoltnak szeretnéd látni a házastársad, mint az első hónapokban.

Ennek az elvárásnak nem is olyan bonyolult megfelelni. De mi van a kilók számának változásával? A ráncokkal? Esetleg a saját átalakult önképeddel: amikor mást szeretnél tenni a testeddel, mint ami a szerelmednek megfelel. Meddig van a másiknak beleszólási lehetősége?

„Kérlek, ne fogyj le!”

Bár a múltban hatalmas port vert fel, amikor egyik közszereplőnk „döngő léptű”, elhízott asszonyokkal riogatta a férfiakat, a dolog korántsem ilyen egyszerű. Mert van, aki plusz húsz kilóval is imádja a kedvesét, és olyan is akad, akit a kilók csökkenése is megvisel…

Az egyik ismerős házaspárnál épp az utóbbi miatt volt konfliktus. A telt idomú feleség kapcsolatuk nyolcadik évében találta meg azt a mozgásformát és étrendet, amitől végre sikerült lefogynia. Szárnyalt az örömtől, megnövekedett önbizalma miatt pedig élete egyéb területein is hatalmas sikereket ért el – az egész nőt szinte kicserélték. Csak egy szépséghibája volt a dolognak: kiderült, hogy a férje egyszerűen képtelen megbarátkozni az új külalakkal.

Szabinak ugyanis világéletében a plus size nők tetszettek. Óriási sokként érte, hogy imádott felesége lefogyott. Ez először csak a hálószobai együttlétekre nyomta rá a bélyegét, később pedig már a családi béke romlásában is megmutatkozott. A nő mégsem volt hajlandó feladni a reform életmódot, hiszen végre olyan alakkal él, amire mindig is vágyott.

FORRÁS: UNSPLASH

Hol kezdődsz te, és hol végződök én?

Az én testem, az én életem – mondhatod minderre. Ez igaz. Csak épp a változás életed egyik fő területét, a pároddal való viszonyod alakulását is befolyásolhatja. Ahogy egy párkapcsolatban – persze, csak egészséges mértékben – összefonódik a lelkünk, és közössé válnak a céljaink, úgy valamilyen szinten fizikálisan is egységet képezünk.

A szerelmi szövetségünk része, hogy életünk végéig megpróbálunk tetszeni egymásnak. Jó kérdés, hogy ebben hol a határ. Megsértődhetünk, ha plusz tíz kiló után a kedvesünk finoman érezteti, hogy sportolni kéne? És mi a teendő, ha a kismellű nő implantátumra vágyik, a párja azonban hallani sem akar erről?

Igen, egy szerelem sokkal több a külsőségeknél. Nem húsként tekintünk a másikra, az érzéseinket befolyásolja kedvesünk lelke, jelleme, gondolatai. A szexuális vonzalmat viszont képtelenség tudatosan befolyásolni: vagy van, vagy nincs. Ehhez pedig óhatatlanul köze van a testnek.

Szabi és a felesége végül elváltak. Persze nem közvetlenül a nő testének változása miatt, de valahol ez indította el a békétlenséget, a vitákat. Egyikük sem engedett az álláspontjából, és végül nem tudták kezelni a kialakuló ellentéteket. Hogy miért érdemes ezen elgondolkodni?

Mert talán egy párkapcsolat kezdetekor arról is beszélni kéne, mik azok a – kivédhetetlen vagy szándékos – változások, amik már nem férnek bele a másik számára. Jobb előre tudni. Te mit gondolsz? A párod minden külső változását tudnád tolerálni?

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok