A férfi, aki a legkisebb náthától is ágynak dől…

Vannak pasik, akik borzalmasan rosszul viselik a betegséget. Persze nem minden férfira igaz ez az állítás. Minden ember, minden személyiség más és más, így minden helyzetet az adott körülményekhez mérten kell kezelni. De tényleg akad, aki a legkisebb problémát is túlreagálja. 

És itt jön a csavar – honnan tudod, hogy a pasid valóban komolyan beteg? És mikor van az, amikor csak a hiszti szól belőle? Nyilván, ha az eltört combcsontja kandikál ki a lábából, akkor nem kell totóznunk, hogy valóban baj van, vagy csak túlreagálja. Na de mi a helyzet a kevésbé egyértelmű szitukkal? 

Az örök ellenség: a nátha

Vannak, akik amiatt panaszkodnak, hogy néhány férfi már akkor is papot hívat, ha csak egy kicsit megfázik. A 37,2 pedig láznak minősül, szóval már érzik is a halál jeges fuvallatát. Ez egy faramuci helyzet, mert alapvetően csak mosolyogva legyintene az ember: ugyan már, szégyellje magát az illető, hogy ennyitől kikészül.

Viszont, ha belegondolok, amikor én megfázom, és láz helyett csak hőemelkedésem van, kellemetlenebbül érzem magam, mint mikor intenzíven magas lázzal szenvedek. Erőtlennek, kedvetlennek tűnök, és legszívesebben elbújnék a világ elől, míg el nem múlik az egész. Nyűgösebb is vagyok ilyenkor – így valamilyen szinten érthetőnek tartom, ha a másik nemet is megviseli a betegség. Persze nem kell átesni a ló túloldalára, csak helyén kell kezelni a náthát, és pikk-pakk elmúlik!

FORRÁS: UNSPLASH

Az a rémületes injekció 

Megvan a szituáció, amikor a felnőtt férfi az oldaladon hirtelen újra 5 éves kisfiúként reszket, amint az orvos kiejti a száján, hogy szükség lesz egy szuri beadására? Eleinte nem hittem, hogy ez valóban igaz. Úgy gondoltam erre, mint egy városi legendára, amiről sokan sutyorognak, de a valóságot senki sem tudja biztosan.

Aztán évekkel ezelőtt egy éjjel rosszul lett a férjem, és el kellett mennünk az ügyeletre. Ellátták, majd az ügyeletes orvos közölte, hogy bead neki egy injekciót, amiben fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő van. Erre úgy tűnt el a szín az arcából, mint én, amikor hamarabb hazaenged a főnök a melóhelyről.

Előre láttam, hogy baj lesz, és szóltam a dokinak, hogy készítsen elő egy pohár vizet, mert bizony itt másodperceken belül össze fog esni a páciens. Az orvos kikerekedett szemekkel nézett rám és röhögve méltatlankodott, hogy egy kétméteres, kétajtós szekrény méretű ember hogy viselkedhet így.

Nem volt vicces, így csak annyit kérdeztem tőle, hogy ő mitől fél a legjobban. Azt felelte, hogy a pókoktól. Vigyorogva mondtam neki, hogy képzelje el, ha most egyet a kezében kellene tartania. Láttam, hogy leesett neki a tantusz. A fóbiák nem válogatnak, nem nézik, hogy mekkorára nőttünk, milyen neműek, vagy épp hány évesek vagyunk.

Hogyan lesz a bolhából elefánt?

Vannak olyan helyzetek, amikor nekünk kell higgadt fejjel gondolkoznunk. Határozottan és erőteljesen kell fellépnünk, hogy a készülődő hiszti cunamit még idejében elfojtsuk. Például egy óvatlan pillanatban megszalad a kés és felsérti a bőrt az ujjon. Még csak nem is vérzik, tehát nem tett kifejezetten nagy kárt az adott testrészben, de párunk sóhajtozva, jajjogva szaladgál fel-alá a lakásban. Kötszerért kiált és közli, hogy le kell ülnie.

Ilyenkor lepereg előttünk a lehető legrosszabb forgatókönyv: biztosan levágta az egész ujját, vagy hatalmas, mély sebet ejtett rajta a kés. És mikor fogszorítva, sziszegve megmutatja a csöppnyi felületi sebet, csodálkozik, hogy hatalmas nevetésben törünk ki, és közöljük vele, hogy ne dramatizálja túl a helyzetet… Persze, azért a női megértés és gondos ápolás ilyenkor sem árt.

Tudom, sok férfi éppen a fentiek ellenkezője, és nemhogy túlreagálná a betegséget, hanem alig lehet elcipelni a bajaival az orvoshoz. Hogyan érjük el náluk az arany középutat? Ez a jó kérdés, hölgyeim. Aki tudja a választ, nyugodtan megírhatja.

Nyitókép: Unsplash