5 évnyi szerelem, ami az egész életünket megváltoztatta…

Tíz év eltelt azóta, hogy utoljára látták egymást. A mostani találkozó is egy megszokott sms-en múlt. Vagy mégsem? Ezek az sms-ek évek óta jönnek-mennek, többnyire válasz nélkül, olykor egy-egy köszivel. Most viszont Ákos úgy döntött, hogy kérdéssel válaszol.

– Boldog születésnapot!

– Köszi, mikor kávézunk?

Ivett a kérdésre csak mosolyogva félredobta a telefont, nem vette komolyan a fiú kérdését. Miért is vette volna? Igazi nőcsábásznak ismerte. Mégis mi változott volna? Meg amúgy sem ért rá most ilyesmire, éppen az előző kapcsolatát siratta, semmi kedve nem volt egy újabb pasit a nyakába venni.

Nem tudni, hogy a sors keze vagy a technika ördöge szólt közbe, de ez az sms ismét megjelent a telefonon, újból olvasatlanként. Ekkor már a lány nem gondolkodott: „Oké, szerda este ráérek. Gyere hatra a Király utcába a Deák felől!” Lazán vette a találkozó gondolatát, és nem címkézte randiként. Szerdánként amúgy a Király utcában volt, hiszen ott volt a spanyol tanfolyam abban az ósdi bérházban legfelül, ahol a körfolyosón mindig vár a többiekkel egy tíz percet indulás előtt.

Ez amolyan csapatépítés. Vége az órának, a társai cigiznek egyet, ő pedig csak a hangulat miatt szívja magába passzívan a füstöt. Majd együtt indulnak a Deák téri metróhoz, onnan pedig ki-ki merre lakik, vagy van dolga. Ezen a szerdán is így volt, annyi különbséggel, hogy Ivett izgatottan toporogta végig az óra utáni perceket. Nem volt hozzáfűznivalója a tanultakhoz vagy az eszméletlen sok házihoz, amit kaptak, csak a találkozóra tudott gondolni.

Még az is átfutott az agyán, hogy nem is lesz semmi, régi ismerőse már el is felejtette az üzenetváltást, vagy csak simán nem jön el. Felkészült minden eshetőségre – kivéve arra, hogy a srác egy szál tulipánnal közeledik majd felé, ahogy a többiekkel siet a metróhoz. „Már értem, miért voltál olyan dekoncentrált!” – szólalt meg az egyik srác a spanyolos csoportból, mire ő csak egy félmosollyal válaszolt. Majd intett, és a következő pillanatban már Ákos mellett volt.

„Merre tovább?” – jött a kérdés. A válasz nem volt határozott, a lány nem tervezett, hiszen el sem hitte, hogy tíz év után tényleg találkoznak. Elindultak a belváros szívébe, ahol leültek az első teraszos kávézó szélső asztalánál. Ákos a szokásos presszóját szürcsölgette, a lány a hőségre való tekintettel egy limonádét kért. Meg egy pohár friss vizet annak a szegény tulipánnak, hogy ne kókadozzon az asztalon, hanem még legalább két napig gyönyörködhessen benne.

FORRÁS: UNSPLASH

Nem beszéltek a múltról, pedig lett volna miről. Hatalmas bulikban és nyaralásokban volt közösen részük. Valaha egy társaságba jártak, igaz, mindenki az akkori párján keresztül került a bandába. Talán a közös élmények miatt tudtak úgy beszélgetni a jelenről és a jövőről, mintha az elmulasztott tíz év meg sem történt volna. Folytatták, ahol abbahagyták.

Vagyis nem egészen – hiszen akkor mindketten más szemében néztek ilyen mélyen, ahogy most egymáséba.

Más kezét fogták, mást csókoltak, és mással tervezték a jövőt. Most pedig mindezt együtt… Hihetetlen, hogy ennyi idő után mi minden változhat. Az a Király utcai találka egészen hajnalig, a kapcsolatuk közel öt évig tartott. Mi lett volna, ha az első találkozáskor is szinglik? Mi lett volna, ha tíz éve jönnek össze, vagy még korábban?

Azt gondolom, hogy semmi. Az idő sok mindent kihozott belőlük, sokat tapasztaltak a külön töltött idő alatt. Lezárták, amit le kellett, és megértek egymásnak. Az, hogy ennek ellenére mégsem tartott örökkön-örökké a a szerelmük, az már egy más kérdés. Hiszen nem minden kapcsolat tarthat örökké. Az életüket azonban visszavonhatatlanul megváltoztatta ez az öt év, és olyan sokat adtak egymásnak, amit sosem voltak képesek elfeledni.

Nyitókép: Unsplash