Machiavelli: Egy politikusnak nem kell őszintének lennie?

Nevét a sátáni megalkuvással mossák össze, a pszichológia szakirodalma pedig külön részt szánt a machiavellizmusnak mint személyiségzavarnak. Megírta a nyugati kultúra egyik legünnepeltebb és leghírhedtebb könyvét, amit minden nagy gondolkodó olvasott, de kevesen védték meg. 

Niccolo Machiavelli kiborította saját és tágabb hazáját, az egyházat, és már fiatalon számos ellenséget szerzett. Ám elérte, hogy A fejedelemről még ötszáz év múlva is vitatkozunk. Milyen a jó vezető, rajongunk érte vagy távolról szemléljük? Hősként nézünk rá, aki kivezeti népét a káoszból, vagy tudós államférfiként, aki betart minden szabályt? Nem baj, ha apró hazugságon kapjuk vagy legyen az erkölcs mintaszobra? Egyáltalán: lehet-e jó ember a jó vezető?

A reneszánsz gondolkodó ezt a központi kérdést járta körül legfontosabb művében, melyet Lorenzo Medicinek, Firenze urának dedikált. A már az anyatejjel is humanista tudást magába szívó filozófus olyan állításokat tett művében, melyeket akkor is kényelmetlen olvasni, ha ateisták vagyunk és nem készülünk politikusi karrierre. Machiavelli egyenesen azt állította: amire a jó politikai vezetőnek szüksége van, azzal a jó ember hadilábon áll. A hatalomhoz vezető út tehát a gátlástalanoknak a legkomfortosabb.

Vegyük elő a bennünk élő választópolgárt, és valljuk be, hányszor szakadtunk már szét a remények és csalódások tengelyén! Hányszor gondoltuk, hogy politikusaink kiirtják a korrupciót, majd hányszor foszlottak szét illúzióink, amikor fény derült a háttéralkukra, a hátsó szobás, méltatlan hazugságokra. A klasszikus demokráciákban így vergődnek a polgárok reményeik és félelmeik között.

Machiavelli pontosan e kettősség veszélyeit segít tisztába tenni, amikor azt állítja: nem kellene meglepődnünk a politikusi hazugságokon, sőt, emiatt az erkölcstelenség bélyegét se kéne rájuk sütnünk. A jó politikus ugyanis nem kedves, nem barátságos és nem is feltétlenül a legőszintébb. Hanem olyan ember, aki olykor a pokol tornácát nyalogatja, de képes megvédeni és egyben tartani az államot.

Amint ezt megértjük, kevésbé leszünk csalódottak, és tisztábban fogjuk látni, milyen vezetőt is akarunk. Öntudatos választópolgárként joggal háborodunk fel: tényleg tűrnünk kell a hazugságot, a korrupciót és a félelmet? Politikailag és társadalmilag forrongó világot élünk, akárcsak Machiavelli ötszáz évvel ezelőtt. Firenze az itáliai városállamok egyike volt, amiért ölre mentek az európai hatalmak, hol a pápai állam, hol valamelyik uralkodó akarta bekebelezni.

A reneszánsz bölcsőjében ekkoriban a Medici család uralkodott hosszasan, Machiavelli élete is aszerint vett fordulatot, hogy épp a rendszer ellenségének számított vagy sorba állhatott az uralkodói kegyekért. Ifjú titánként, 29 évesen került fontos kormányzati pozícióba, melynek révén Itália és Európa udvarait járta diplomáciai küldetései alatt. Itt szerzett értékes tapasztalatokat (és ellenségeket) arról, hogy milyen a jó vezető.

A KÉPEN: LORENZO MEDICI, FORRÁS: WIKIPÉDIA

1512-ben bukott meg a firenzei köztársaság, a Mediciek visszatértek, Machiavellit pedig konspirációval vádolva börtönbe küldték, ahol két kínzás között azon elmélkedett, hogy mi a célravezetőbb, ha szeretjük vagy féljük a fejedelmet. A kényszerű száműzetésben papírra vetette gondolatait, így született meg két fő műve.

A fejedelemmel a katolikus egyház amúgy is érzékeny ingerküszöbét Machiavelli gyakorlatilag felszántotta. Míg a kor felfogása szerint a jó politikus jó keresztény, a filozófus azt állította, hogy a keresztény etika nem fér össze a jó kormányzással, mert gyengeségen alapul. A kedves, nagyvonalú vezetőket felzabálja a politika, mert az ellenfelek sose a szabályok szerint játszanak.

Illedelmesen nem lehet nyerni, viszont a társadalmi béke érdekében mindenképpen győzni kell.

A jó vezető tehát nem lehet puhány, de túl kegyetlen sem. Legyen észszerű és inkább féljenek tőle, mint szeressék, hiszen az utóbbi illékony, míg a félelem állandó. E szükséges „bűnözői erény” legjobb megtestesítője az általa is csodált Cesare Borgia volt, aki mikor elfoglalt egy várost, vérengzést rendezett, hogy megmutassa, ki az úr. Majd adót csökkentett, színházat épített és fesztiválokat rendezett, hogy ne csak a rosszra emlékezzenek a polgárok.

Minden igazolható, ha a cél az állam megmentése, állítja Machiavelli, aki saját életével támasztotta alá filozófiáját. Száműzetése után már nem tudott visszatérni a politika színpadára, meglátásai azonban a modern politikatudomány atyjává tették. Elődeivel ellentétben nem akart utópiákkal foglalkozni, és elsőként mondta ki, hogy politika és etika nem jár kéz a kézben. E kényelmetlen igazság miatt még ötszáz év múltán is egyszerre imádja és gyűlöli a világ Machiavellit.

Nyitókép: Wikipédia