Adidas vs. Puma: Így lesz egy testvérpár gyűlölködéséből siker

Nem meglepő az üzleti életben, hogy a nagy sportszermárkák vetélytársként tekintenek egymásra – de az már annál inkább, ha két testvér vezeti őket, és közöttük zajlik a harc…

A kezdetek

Adolf és Rudolf Dassler egy bajor cipész két fiaként látták meg a napvilágot. Apjuk mesterségét tovább akarták vinni, így együtt alapítottak cipőgyárat 1924-ben, és sportcipőket kezdtek gyártani. Hamarosan újításokat is bevezettek: ők készítették például az első szögekkel ellátott futballcipőt. A vállalkozás rohamos fejlődésnek indult, hamarosan szinte minden német élsportoló az ő cipőiket hordta. Az áttörést az 1936-os berlini olimpia jelentette számukra: ekkor már Jesse Owens is az ő termékükben futott.

Az eltávolodás

Később azonban sorozatos viták alakultak ki közöttük. Egyrészt állítólag a feleségeik is szították közöttük az ellentétet, másrészt a világháború sem segített. Adolf ugyanis elkerülte a katonai behívót, Rudolf viszont bevonult a hadseregbe. A háború után egy vizsgálatnak vetették őket alá a “nácimentesítés” program keretein belül, és ekkor elkezdődött a sárdobálás.

Mindkettő magát akarta menteni, és a másikat állította be rosszabbnak: Adolf szerint Rudolf a Gestapo és az SS embere volt. Rudolf szerint azonban éppen a testvére volt a nácik kiszolgálója, mivel a háború alatt a cipőgyárat saját akaratából hadianyagüzemmé alakította át.

A KÉPEN RUDOLF DASSLER, FORRÁS: WIKIPÉDIA

A vita végül annyira elmérgesedett köztük, hogy szó sem lehetett tovább közös vállalkozásról. 1948-ban Rudolf kivált a cégből és megalapította a saját üzletét – ráadásul ugyanabban a városban, mindössze pár száz méterre testvére gyárától. Rudolf márkája először Ruda, majd Puma néven vált ismertté. Adolf  – akinek a beceneve Adi volt – a saját nevéből alkotta meg az Adidas márkát a szétválásuk után, a beceneve és a vezetékneve kezdetének összevonásából.

Az Adidas és Magyarország kapcsolata

Külön érdekesség, hogy az Adidasnak magyar vonatkozása is van – bár ez sajnos nem pozitív emlék számunkra. Az 1954-es labdarúgó-világbajnokság döntője Magyarország és az NSZK között zajlott, ami a németek 3:2-es győzelmével ért véget. Sokak szerint ez a nem várt eredmény nagyban köszönhető annak, hogy a német focisták Adidas cipőin cserélhető stoplik voltak, ráadásul eltérő méretben, ami a sáros pályán nagy előnyt jelentett számukra.

Sajnos a magyar Aranycsapat cipői kevésbé voltak alkalmasak a felázott pályán való játékra, talán ennek volt köszönhető a nem várt végeredmény (amiben egyébként maguk a németek sem igazán bíztak, mert azóta is berni csodaként emlegetik a mérkőzést).

A szétválás után

Az ellenségeskedés és rivalizálás a két testvér között életük végéig megmaradt: még fiaik is továbbvitték a “hagyományt”. Ráadásul az egész várost megosztották. Mindkét márkának elkötelezett hívei voltak, akik nem álltak szóba egymással, abszolút elképzelhetetlen volt közöttük bármiféle keveredés. A két testvér személyisége pedig örök nyomot hagyott a márkákon. A Puma mindig is marketingben és megjelenésben volt erősebb, míg az Adidas inkább technikai újításokban és híres sportolók szponzorálásában.

Az azonban vitathatatlan, hogy a versengés jót tett a termékeknek. Annyira igyekeztek egymást túlszárnyalni egész életükben, hogy mindketten az élvonalba kerültek a sportszergyártás területén. Vajon mi lett volna, ha – az eredeti terv szerint – egymást támogatva, egyetlen márkát építettek volna közösen?

Nyitókép: Wikipédia

Tovább olvasok