Szabad direkt egyszülős családokat “gyártani”?

A közéleti kérdések sorában időről időre felmerül a mesterséges megtermékenyítésre adott állami támogatás az egyedülálló nők körében.

Egy felháborodott cikkben erre válaszul „spermadonor segítségével legyártott”, „direkt apátlan” gyermekről olvashattam, akik csak azért vannak, hogy az unatkozó szingliknek a macska mellett más társaságuk is legyen. Ennek ellenére én mégis az egyedülállók gyermekvállalása mellett kampányolnék. Miért is? Nézzük!

„Anya akarok lenni!”

Ismerek egy nőt, aki 20 évig élt elkötelezett, hűséges házasságban, de a férjével nem született gyermekük. Orvosi segítségre lett volna szükségük, az ezzel járó testi, lelki, anyagi megterhelést a férfi azonban nem vállalta. A házasság végül erre ment rá, mert Zsófi mindenképpen anya akart lenni. A válása után, 38 évesen úgy érezte, nem akar azonnal fejest ugrani egy újabb komoly kapcsolatba, a biológiai óra viszont egyre hangosabban ketyegett.

Egyedül vágott hát bele a családalapításba a spermadonáció intézményének köszönhetően a messzi Kanadában, és mire a kislánya óvodás lett, a szerelem is rátalált. Lassan tíz év telt el azóta. Kevin és Zsófi nemcsak boldog házasságban él, de közös gyermekük is született – lássatok csodát, teljesen természetes úton!

FORRÁS: UNSPLASH

Az, aki egyedül vállal gyermeket, nem biztos, hogy élete végéig egyedül marad: lehetséges, hogy csupán kivárja a megfelelő, életre szóló társ érkezését ahelyett, hogy méltatlan kompromisszumokkal érné be. Szerencsére akár 50, 60, 70 évesen is találhatunk párt, a gyermekvállalásnak azonban van egy viszonylag szűk biológiai kerete, amire érdemes odafigyelni.

Spermadonor segítségével gyermeket vállalni nagyságrendekkel tisztességesebb, egyenesebb megoldás, mintha a delikvens a szexpartnerét palizná be a “nyugi, szedem a gyógyszert” dumával. Vagy ki tudja, miféle idegenekkel feküdne össze a cél érdekében. Az örökbefogadás nem mindenki számára opció, és azt is tudjuk, hogy az egyedülállók tényleg a lista végén vannak, így sok egyéb opció nem is igazán adott számukra…

Milyen az élet egy szülővel? 

A partnerkapcsolat hiánya egy dolog, ettől még a gyermeket vállaló nőnek lehet, hogy fiatal(os) szülei, lelkes testvérei, sógorai, aktív részvételre számító barátai vannak. Így aztán a csemete egy szép nagy, vidám családba érkezik. Lássuk be, a gyereknevelés nem egyszemélyes feladat, így borítékolható, hogy az egyedül gyermeket vállalóknak van segítségük. A gyerek így mind a különféle szerepmintákat megismeri, mind pedig olyan embereket kap, akikre jóban-rosszban számíthat.

A család csupán egy a lehetséges támogató közösségek közül. Kétségkívül a legalapvetőbb és talán legfontosabb, de rengeteget számít az is, hogy kik a barátok, a szomszédok, az óvodai-iskolai közeg, a közös szellemi muníción osztozó közösség. Mielőtt a szegény apátlan gyereket sajnálni kezdjük, vegyük figyelembe, hogy jó eséllyel lesz az életében olyan férfiminta, ami ezt az energiát is tető alá hozza!

Miért ítélkezel? 

És itt el is érkeztünk a hármas ponthoz. Könnyedén ítélkezünk a családformák felett: egyszülős, kétanyás, kétapás, sokgyerekes, egygyerekes, mozaikcsalád… Ki-ki szája íze szerint vonakodik elfogadni, teljes értékűként kezelni egyiket-másikat. A családforma azonban csupán statisztika, önmagában semmit nem árul el a minőségről – a szeretet, gondoskodás és biztonság minőségéről, amely a családon belül jelen van.

Miközben az egyszülős családokon fintorgunk, megfeledkezünk arról, hogy sok helyen bántalmazó, vagy épp soha jelen nem lévő, esetleg érzelmileg elérhetetlen szülőtárs van. Ami lényegesen rosszabb annál, mintha csak egyetlen, de szívvel-lélekkel jelen lévő, támogató szülő lenne. A gyerekek számára az a természetes, amibe születnek. Attól, hogy ez a családforma eltér a megszokottól, a gyerek még lehet boldog.

És sok esetben az is, amíg fel nem hívják a figyelmét arra, hogy nyomorultul kéne éreznie magát, csak mert az anyja a megunt macska mellé “gyártatta őt le”, szórakozás gyanánt. Igen, jól olvastad: a mi nyitottságunkon és érzékenységünkön is múlik, hogy az alternatív családmodellekben élők hogyan érzik magukat a bőrükben. Jó lenne, ha soha nem kellene másodrendű állampolgárokként vagy szerencsétlen áldozatokként a sor végén kullogniuk…

Nyitókép: Unsplash