Mik voltak életed legboldogabb percei?

Vannak percek az életben, amik megismételhetetlenül szépek, és tökéletessé teszik a mindennapokat, amikor újra előhívjuk őket az emlékezetünkben.

Ezek azok a percek, amikor még mi is, akik félünk a boldogságtól, merünk boldogok lenni egy kicsit, és elnyel a pillanat heve.  Vannak olyan percek az életben, amiket az ember sosem felejt el. Egy szeretted mosolya, egy kéz érintése, aki sokat dolgozott értünk. Vagy csak az első vihar a nyári melegben, amikor először féltünk igazán, ráeszmélve, hogy vannak hatalmasabb erők nálunk – de a felfrissülés mindenért kárpótolt.

Vannak pillanatok az ember életében, amik megmaradnak, mint a tengerparti homokban látszó lábnyomok. A bőrünk alatt melegítik a testünket, és téli éjszakákon olyan kellemesen befedik a bánatot, mint az első hó a fagyott földfelszínt. Ezek a percek meghatározóak. Ilyen az első bizonyítvány az iskolában, amikor tudjuk, hogy egyedül értünk el valamit. Az első bizonyossága annak, hogy ereménye lesz a kitartásunknak, ha küzdünk.

Emlékszünk az elsőkre és az utolsókra – sőt, néha azokra is, amik meg sem történtek velünk, csak álomképek maradtak a fejünkben.

Az én emlékeim azok a boldog percek, amikor először láttam meg az embert a szeretteimben, akik nem csak szülők, nagyszülők vagy testvérek. Egyéniségek, a maguk fájdalmával, aggodalmaival, saját ízlésükkel és emberségükkel. Az első közös élmények, a legelső barátaink és az azután következők.

Amikor a boldog pillanatokra visszanézünk, ott van közöttük az első külföldre utazás, amikor a torkunkban dobog a szívünk, és a megkönnyebbülés, amikor a repülő földet ér. Az újdonságban rejlő mindennapi titkok, és a megszokás kellemes simogatása. A boldog percek a jelentéktelen pillanatokban, ami csak egy napsugár megcsillanása a padlón a reggeli félhomályban.

FORRÁS: UNSPLASH

A szobanövények árnyéka a falon, vagy egy meleg fürdő egy nehéz nap után. Ezek mind-mind gyorsan múló vagy örök emlékek a szívemben. Néha boldog vagyok a reggeli illatától, vagy ahogy hajnalban beleszagolok a levegőbe, mert ilyenkor mindig érezni az évszakok jellegzetes illatát. Boldog vagyok, ha arra gondolok, hogy megvan, ami kell, nincs se több, se kevesebb: mert enyém a legértékesebb dolog, az élet és a lehetőségek.

A boldog percek ott ülnek a midennapok vállain, amikor nem számítunk rájuk, befészkelik magukat a szívünkbe, miközben a párunk mellkasán fekve egy film közben elnyom az álom. Meghitt pillanatokban és szomorúakban, szerelmesekben és magányosakban egyaránt. A boldogság körbeölel, és ha nem vagyunk fásultan gyűlölködők, mindannyiunkat megtalál. Sőt, ha azok vagyunk, talán még akkor is.

Néha megengedem magamnak, hogy boldog legyek, és törekszem rá, hogy egyre többször tegyem, mert jogom van hozzá, ahogy mindannyiunknak. Hiszen senki nem vonhat kérdőre egy mosolyért, aminek látszólag talán semmi oka nincsen. Az agyunk – mint egy nagy raktár – minden pillanatot megőriz, és mindig elővehetjük azt, amire az adott percben a legnagyobb szükségünk van.

Nyitókép: Unsplas