Párkapcsolat 30 felett: Összetört emberek sebzik tovább egymást…
Egy barátom mondta azt nekem, hogy az elmúlt évek sikertelen párkapcsolatai után úgy érzi, hogy minden nőnél hagyott egy darabot magából. És nem tudja, meddig marad még benne bármi is, amit a következő lánynak adni tud…
Persze valójában nem fogyhat ki belőlünk a szeretet vagy a kötődés iránti vágy, mégis lehet ez az érzés teljesen valódi. Hiszen a valóság az, amit mi valódinak gondolunk, érzünk. Ha komoly kapcsolatot szeretnénk, és így megyünk bele egy ismerkedésbe – bizalommal, nyitottan, reményekkel telve -, akkor komoly csalódás lehet, ha mégsem sikerül. Ha megint egy zsákutcába futunk.
A mai világban ráadásul sokkal gyorsabban válthatják egymást a kapcsolatok a különböző társkeresők, közösségi oldalak és alapvetően a szabadabb életvitel miatt. Lecsökkentek a távolságok, az utazás sem jelent akkora akadályt. Ezért sok esetben még igazán el sem gyászoltuk az előző kapcsolatunkat, még igazán nem dolgoztuk fel a veszteséget, már valami új van kialakulóban. De nem akarjuk elszalasztani az esélyt, nem akarunk félreállni az út szélére, miközben elszáguld mellettünk a lehetőség.
Mert nagyon szeretnénk már egy komoly kapcsolatot, nem csak egy-két átszeretkezett éjszakát, pár randit a Rómain, egy vodkagőzös egymásba gabalyodást egy buli után. Nem napokban, hetekben akarunk tervezni, hanem években. Összeköltözéssel, közös nyaralásokkal, kócos-kómás egymás mellett ébredésekkel, kicsit elbénázott lánykéréssel.
Szeretnénk már mi is kiszakítani magunknak egy darab igazi boldogságot valaki mellett. Így amikor megismerkedünk valakivel, akkor minden reményünket belé helyezzük. Talán ő lesz az! Szeretném, ha ő lenne az. Meg akarom adni az esélyt, meg akarok nyílni, merni akarom szeretni. És ezt így is kell csinálni. Másképp nem is lehet.
A baj akkor van, ha mégsem happy end lesz a vége. Aztán a következővel se. Csak halmozzuk a rossz tapasztalatokat, a fájdalmas élményeket, a csalódásokat. Közben még teljesen el sem vágtunk magunkban a szálakat, amik az előző partnerünkhöz kötnek. Még egy darab belőlünk vele van, rá emlékeztet, őt hiányolja.
FORRÁS: PEXELS
Viszont egyedül ébredünk, magányosan, és ott van bennünk a késztetés, hogy vessünk már véget ennek. Hogy ébredjünk már végre valakinek a szerető karjai között. Hogy csak rajtunk múlik, senki mástól nem várhatjuk el, hogy ezt megoldja helyettünk. Menni kell, tenni kell, ismerkedni kell, esélyt kell adni. Hajszoljuk magunkat tovább az áhított boldogság felé.
Közben a másik oldalon is ugyanilyen problémákkal küzdenek a nők/férfiak. Még nem állnak készen, vagy már nem mernek bízni. Valaki még nyitott szívvel futna a másikhoz, míg ő bizonytalan távolságtartással igyekszik védeni magát. Lesz egy újabb rossz élmény, és egyre többször felmerül a kérdés, hogy mit tudok még adni a következőnek? Mit merek még adni a következőnek? Merek-e én még igazán bízni bárkiben is?
És így romboljuk tovább egymást, miközben mi is szét vagyunk törve.
Az, hogy eljutottál odáig, hogy már vágynál egy komoly kapcsolatra, még nem jelenti azt, hogy készen is állsz rá. Azzal, hogy erőlteted, csak még több rossz tapasztalatot szerzel, és beleragadsz egy negatív spirálba. Hagyni kell magadnak időt, hogy leülepedjenek benned a dolgok. Hogy ne csak arra vágyj, hogy legyen melletted valaki, hanem képes is legyél beletenni azt az energiát, ami ehhez szükséges. Merd vállalni, hogy bizony minden új kapcsolat rejt magában kockázatot.
És amikor találkozol azzal, aki mellett sikerül megállapodnod, érezni fogod, hogy még nagyon sok minden van benned, amit adni tudsz neki. Hogy gyógyítjátok, építitek egymást. Hogy már nem számítanak a múltbeli kudarcok. Hiszen nem azok a fontosak, akikkel nem sikerült, hanem az az egy, akivel igen.
Nyitókép: Pexels
