Gyökerét vesztett fa vagyok a szerelmed nélkül…

Csend van. Félálomban fekszem melletted a kanapé másik oldalán. Az álom erős karjai próbálják pihenésre kényszeríteni a testem a sok virrasztás után, de az ösztöneim nem hagynak aludni. Minden perc minden egyes töredéke kincs. 

Még egyszer végig akarom simítani a kezeden futó összes lüktető eret. Még egyszer vissza akarom fojtani a saját lélegzetem, hogy a szoba csendjében tisztán kivehető legyen szíved minden egyes dobbanása. Még memorizálni akarom tested minden vonalát, az izomzatod, a csontjaid. A nyugodt arcod, az álmodban meg-megrebbenő, csukott szemhéjaidat.

Még élvezni akarom, hogy simogató, puha tenyérként éri minden lélegzetvételed a bőröm. Még be akarom hunyni pár pillanatra a szemem, hogy aztán kinyissam és újra megbizonyosodhassak arról: te vagy az én valóra vált álmom. Hálás vagyok az idődért. Az idődért, amit rám szánsz, amit nekem szentelsz az életedből.

Az idődért, amit nem kapsz vissza soha. Az idődért, amit megvonsz másoktól miattam. Melletted jöttem rá, mekkora kincs a csend, és mennyivel szebben beszél sokszor a szavaknál. Melletted kezdtem értékelni a pillanatok varázsát. Azokét a percekét, amikor látszólag semmi különös nem történik. Csak nézem csendben, ahogy lassan elnyel az álomvilág.

Csak nézem nap mint nap, újra és újra, hogy karjaidat szorosan az enyémekbe fonod, és nem pihensz le soha úgy, hogy előtte ne ölelj át. Szótlanul csodálom, ahogy pillanatokon belül elalszol. Pedig küzdesz, és próbálsz ébren maradni. Néha kinyitod az égszínkék szemeidet, felnézel, visszamosolyogsz rám, és hagyod, hogy ujjaim a hajaddal játsszanak. Jó kezekben vagy, vigyázok rád. Gondoskodom rólad. Fontos vagy.

FORRÁS: UNSPALSH

Szeretem, mikor alszol. Ilyenkor hangot merek adni a legféltettebb, legszebb érzéseimnek is, amiket szemtől szembe még nem akarok kimondani. Gyáva vagyok, félek a fogadtatástól, és nő is akarok maradni. Nő, akinek szüksége van arra, hogy a férfitól hallja először a szerelmes szavakat. Miközben alszol, el merem mondani, hogy szeretlek, és boldog könnyek szántják keresztül az arcom.

Csak álmodni ébren, veled – azt hiszem, ez a tökéletes idill. Te békésen pihensz, míg én minden rezdülésed igyekszem örökre az agyamba vésni. Hogy amikor nem vagy itt, úgy jelenj meg a képzeletemben, mintha egy pillanattal ezelőtt láttalak volna utoljára. Az agyamba vésem a szívverésed hangját, a mozdulatot, amikor álmodban a tenyeremet simogatod az ujjaiddal.

Az emlékeimben őrzöm – mint féltve óvott kincset – a hajad tapintását, a borostád érintését.

Az elmémbe karcolom karakteres, gyönyörű arcod, ami ha majd öregszik, talán csak még szebb lesz nekem. Füleim zúgását nevetésed hangja váltja fel, és akarva-akaratlanul is átjárja teljes valómat. Már nem akarok mást.

Olyan sokáig hittem, hogy amit most átélek, valójában nem is létezik! Csak fikció. Vagy csak keveseknek adatik meg, és én nem vagyok elég kiváltságos. Azt gondoltam, nem vagyok elég jó ahhoz, hogy belekóstolhassak az igaz szerelem világába. Aztán mégis. Pont, ahogy mondták: amikor nem vártam, jöttél.

Köszönöm a gondoskodásod, a közös álmokat, az érintéseket, lopott csókokat. Köszönöm, hogy vagy, és hogy velem vagy teljes egész. Azt kívánom, maradj meg mindig nekem. Ne lépj ki az életemből! Soha. Legyél te magad az én egész életem.

Nyitókép: Pexels