Ha görcsösen ragaszkodsz valakihez, az nem szerelem!

Bocsánatot kell kérnem tőled, mert becsaptalak. Azt mondtam, szeretlek, de rájöttem, nem téged, hanem a helyzetet szerettem. Azt, hogy tartozom valakihez. Szükségem volt rád – vagy valaki másra. Gyakorlatilag mindegy volt, hogy kire. 

Csak egy emberre vágytam, aki mellett fontosnak érezhetem magam. Mostanra rájöttem, hogy előtted nem számítottam teljes egésznek. Hiányosnak éreztem magamat, az életemet: nem volt önbecsülésem. Amikor megismertelek, már több mint öt éve voltam elvált, és ez az idő alatt egy valamirevaló kapcsolatot sem tudtam felmutatni.

Voltak ugyan próbálkozásaim, de párkapcsolatnak egy sem volt mondható. A legtöbb férfi megelégedett azzal, hogy találkozgattunk, szexeltünk, de senki nem értékelt annyira, hogy tartósabb kapcsolatra vágyjon velem. Miután megkaptak, eldobtak – szeretni senki nem akart. Nem vállaltak fel, nem akarták, hogy az életük része legyek. Az amúgy is alacsony önbecsülésem a nullával lett egyenlő.

Nem tartottam magam se értékesnek, se érdekesnek. Foggal-körömmel küzdöttem, hogy megfeleljek nekik, mégis mindenki csak megkapni akart, megtartani nem. Ekkor jöttél te. Istenien éreztem magam veled, csodáltalak, micsoda remek férfi vagy, és irigyeltem az életed. Az enyém még az árnyéka sem lehetett a tiédnek.

Imádtam a veled töltött időt, epekedve, sóvárogva vártam a napot, amikor találkozunk, rajongva örültem, ha veled lehettem. Mégis rá kellett jöjjek, hogy valójában sem téged, sem a többi férfit nem szerettem. Talán soha nem jövök rá az igazságra, ha egy barátnőm nem vágja őszintén a szemembe, hogy kapcsolatfüggő vagyok, és ha nem teszek végre valamit, akkor ez örökre így marad.

FORRÁS: UNSPLASH

Rá kellett jöjjek, hogy igazat mond. Elmentem egy pszichológushoz, és lassan, fokozatosan kezdtük feltárni a miérteket. Ma már tudom, hogy én vagyok az egyedüli ember, aki dönthet az életemről. Megértettem, hogy párkapcsolat nélkül is ugyanolyan értékes vagyok. Tisztába tettem az érzéseim, és felismertem, hogy nem táplálok irántad szerelmet.

Csak görcsös ragaszkodással kapaszkodtam beléd, mert épp ott voltál, amikor támaszt kerestem.

Ezért döntöttem úgy, hogy életemben először én szakítok – azt hiszem, egy ideig senkire sincs szükségem. Fel kell fedezzem a valódi énem. Meg kell szeretnem önmagam, csak azután kereshetek valaki mást, aki szintén szeret. Bocsánatot kérek, ha becsaptalak – mindkettőnknek az lesz a legjobb, ha elválnak útjaink.

Zsófia gondolatait Molnár Csanád jegyezte le.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok