Egy nő, aki erotikával tartja fogva a férfiakat?

A piros ruhás nőt nézte mindenki. A közeli asztalnál ülő idős hölgyek egymás közt hangot adtak megbotránkozásuknak. A főpincér kopasz feje égő vörössé vált a férfiúi együttérzéstől, és elkeskenyedő ajakkal súgta oda a pultosnak: „Micsoda ribanc!”

A fiatalabb felszolgálók elfojtott vigyorral mustrálták, miközben elhaladtak mellette tálcájukkal. Ám a nő észre sem vette, hogy szinte felgyújtja a kis kávézóba beszorult kevés oxigént. Hosszú, barna haját hátravetette, csak egy kígyózó tincs maradt elől, félig takarva a kihívó dekoltázs ínyenceknek való szakadékát.

Ragyogó tekintete gunyoros kihívással bűvölte a vele szemben ülő férfit, és a köztük vibráló erotikus feszültség izzadtságcseppeket gyöngyözött minden vendég homlokára. „Miért ne?” – buktak ki ajkán a szavak. És ez az ártalmatlan mondat a fehér fogsorok között olyan vérforraló jelentőséget kapott, hogy a nagymamával üldögélő kamasz fiú félrenyelt, és majdnem belefulladt a minyonjába.

A férfi elakadó lélegzettel válaszolt. Mindenki csontjaiban érezte a lelkében dúló izgalmat, vágyat, akarást. Beszélgetésük ezek után még jobban lehalkult. A szavak már nem voltak kivehetők, de az arcjáték, a gesztusok, a testtartás mind csábításról árulkodtak. A piros ruhás cafka – ahogy a „közönség” nevezte magában – egyre lehengerlőbb, egyre bujább lett.

Nevetése csilingelve járta át a termet, a legapróbb helyekre is eljutva, mint amikor egy lánc elszakad, és a csillogó gyöngyök szertegurulnak a szikrázó csempén. A vendégek pedig izgatottan figyelték a néma játékot. Találgatták, el tudja-e csábítani ez a remek, ám romlott példány azt a nagyszerű férfit, aki őszinte, becsületes arca alapján jobbat érdemelne. Fogadások születtek, hangosan vagy suttogva.

FORRÁS:UNSPLASH

Elismerő és becsmérlő szavak hangzottak el. Egy idős bácsi úgy érezte, nem bírja már a feszültséget, így felállt és fizetett. A főpincér, aki nemrég vált el, reszkető gyűlölettel szidta magában a ribancot, mert az ő életét is egy ilyen rontotta meg. Hogy nem süllyed el a szégyentelen! Megrontja. Elveszi. Kihasználja. Kifacsarja – pingpongoztak a jelenlévők egymás közt a szavakkal.

Az érintettekhez azonban mindebből semmi nem jutott el. A férfi odaadása felháborító volt, a nő néha meglepően szelíd gesztusairól pedig senki nem akart tudomást venni. Csak azt látták, hogy igazi Nőstény: győztes, birtokló. Nem érdekelte őket, hogy ha akarja, meg tudja hajtani fejét a vágyott férfi előtt. Nézték és gyűlölték. Ki féltékenységből, ki keserűségből, ki irigységből.

A felek közötti izgalmas játék azonban nem állt le, sőt, egyre szemérmetlenebb lett.

A nő semmiségekről fecsegett, ám tekintetéből sütött a vágy és a hívogatás. A közönség idegei cafatokban lógtak. A lélegzetvétel fojtogatóvá vált, már minden jelenlévő legszívesebben elmenekült volna: nem akarták látni a nő diadalát, a hatalmat, amit egy futó kalanddal nyer a férfi felett. És akkor a párocska végre felállt…

A pulthoz léptek, egymásnak címzett megszólításaik pedig összetörték az eddig kialakult meggyőződéseket: „Drágám.” „Szívem.” A pillantások kérdőn egymásba fonódtak, most már mindenki tudni akarta, mi folyik itt. Szerencsére megcsörrent a férfi telefonja. Csend lett, még a légy sem zümmögött a levegőben…

– Szia, fiam! Hazaértél? Mindjárt megyünk mi is, csak beültünk egy kávéra anyáddal.

Mondatai döbbenetes erővel zúzták le az ítélkezés acélosnak hitt falát. A képzelgést felváltó valóság mázsányi súllyal telepedett a kávézó vendégeire. „Házasok” – suttogták elképedten egymásnak az idős hölgyek, és tekintetükben vágyakozó elismerés csillant. „Házasok” – legyintettek csalódottan a fiatal felszolgálók, mert számukra csak egy prosti lett volna érdekes, egy férjével bujálkodó feleség nem.

„Házasok” – szögezte le magában keserűen a kopasz főpincér, és mozdulatai még fáradtabbak, gesztusai még kiégettebbek lettek. Kínzó ürességgel bámult egy ideig az ajtón kilépő pár után, és csak egy homályos érzés súgta a szívében, hogy ilyen is van.

Úgy látszik, ilyen is lehet. Neki nem sikerült, sokaknak nem sikerül – de van, akinek igen. És a jobb élet reményébe vetett hit, ami már régóta fekete üszökké zsugorodott a szívében, csendes bizonyossággal éledezni kezdett…

Nyitókép: Unsplash