Ha férfi vagy, állj ki mellettem az exeddel szemben!

Laura és Péter majdnem két éve vannak együtt, de ahogy egy elcsípett beszélgetésükből hallottam, már nem sokáig. Mindketten elváltak évekkel azelőtt, hogy megismerték volna egymást. Azt gyanítom, jól tudták, hogy nem szabad elhamarkodni a kapcsolatukat, ezért mindketten óvatosan kezdhették az ismerkedést, mert a szavaikból azt vettem ki, hogy még mindig külön élnek.

Laurának egy gyermeke van, aki vele él, Péter fia pedig az édesanyjával maradt. Szoktak ugyan közös programokat csinálni, de nem vitték túlzásba – nem volt rossz a viszonyuk, de csak a felnőttek kerültek közel egymáshoz, a gyerekek épphogy megtűrték a másikat.

Mindezek ellenére úgy tervezték, hogy idén együtt mennek nyaralni, hogy a srácok is jobban összeszokjanak. Esetleg meg is szeressék egymást, hogy a későbbiekben ne jelentsen akadályt a távolságtartó viselkedésük.

El is érkezett a nagy nap, Laura izgatottan készült, szépen becsomagolt, összekészített egy táska nassolnivalót is, hogy a fiúk  ne haljanak éhen. Úgy volt, hogy induláskor Péter exének háza felé mennek és felveszik Csabikát, aki addigra remélhetőleg útra készen várja őket. Persze nem így történt. Ők ott voltak a megbeszélt időben, de a fiú nemhogy nem pakolt össze, de még pizsamában üldögélt. Az anyja sem volt otthon, hogy sürgesse.

A ruhái sem voltak összekészítve, és Péter, mivel korábban is a volt felesége pakolt be a srácnak, hirtelen bajban volt: nem tudta, miket kellene beraknia. Megtehette volna, hogy ráripakodik a gyerekre, hogy azonnal szedje össze magát és a holmiját – de ahogy a beszélgetésből kiderült, soha sehol nem emelte fel a hangját. (Ahogy elnéztem a szomszéd asztalnál, valóban birkatürelmű férfinak látszott… )

Amíg a pakolással vacakolt odabenn, Laura kezdett türelmetlen lenni. Így annak ellenére, hogy mindenhova vágyott, csak a párja exének házába nem, bement, hogy megsürgesse őket. Aztán ha már ott volt, beszállt a munkába és segített gyorsan kiválogatni a szükséges ruhákat. Már minden benn volt a táskában, amikor váratlanul betoppant Péter volt felesége. És ahogy meglátta, hogy exe új párja épp a fiával csomagol, éktelen haragra gerjedt.

Nyomdafestéket nem tűrő szavakkal bombázta, elhordta mindenféle jöttmentnek, cafkának, aki elvette tőle a férjét. Szó szót követett, a nők már majdnem egymásnak estek, mert Laura nem hagyta magát.

A férfi, mintha semmit nem látott, hallott volna kettejük csatájából, csak fogta táskát és levitte a kocsihoz. 

Laura akkor érte utol, amikor már mindent berakott a csomagtartóba. Akkor még nem szólt egy szót sem, az úton is csak hallgatott, és csak estére ért meg benne az érzés, hogy el kell mondania, ami bántja. Mivel a mellettem ülő asztalnál foglaltak helyet, hallhattam ez egész történetet a nő szemszögéből. Legpontosabban pedig talán az utolsó mondata ragadt meg a fejemben:

Nem az volt megalázó, ahogy a volt feleséged beszélt velem. Még az sem volt baj, hogy lekurvázott és szinte kidobott a házából. Az zavar, az esett rettentően rosszul, hogy nem állítottad le, nem álltál oda elé és nem mondtad meg neki, hogy nem beszélhet így velem. Mert most én vagyok a párod. Ne aggódj, most már nem kell fáradnod ilyesmivel! Rájöttem, hogy sem most, sem később nem fogsz kiállni értem, soha nem fogsz megvédeni… Úgyhogy vacsorázzunk meg, aztán forduljunk vissza. Nem csak a közös nyaralásnak, a kapcsolatunknak sincs semmi értelme, úgyhogy részemről vége van.

Nyitókép: Unsplash