Olvasói levél: Nőcsábász voltam, de az Igazihoz hűséges vagyok!

2021-07-26 Koffein

„Sokszor olvasok cikkeket nőcsábászokról, akik meggyötrik a női szíveket. Most szeretném megmutatni a másik oldalt. A következő mondatom miatt bizonyosan felkerülök valamilyen feminista feketelistára, de kimondom: a nőcsábászok csak részben tehetnek arról, hogy nőcsábászok.

A döntéseinket mi hozzuk, de a jellemünket, az ösztöneinket nem. Tinédzser koromban kezdődött. Először a puszikat gyűjtöttem, aztán jöttek az első csókok, érintések. Felfedeztem másokat, felfedeztem magamat. Így, hogy belegondolok, az első szakításom 15 évesen már úgy történt, mint az összes többi utána: dobattam magam.

Mocskos módszerekkel, nemtörődömséggel, majd a végén én voltam a srác, akit sajnáltak. Voltak barátnőim, de nekik szintén voltak barátnőik, így a korábban említett barátnők helyére gyorsan beléptek azok barátnői, így aztán ők soha többet nem voltak egymás barátnői… Ez nemcsak szappanoperának hangzik, ez akkor szó szerint az volt. Egyik a másik után, másik az egyik közben. Nem volt sem Isten, sem ember, sem erkölcs.

18 évesen aztán az első komolyabb kapcsolatom is kialakult. Akkoriban volt egy éttermünk a városban, ahol éltem. Evidens volt, hogy az összes pultoslányra rámozdultam, és közülük az egyikkel alakult úgy, hogy szerelembe estem. Tucatnyi „csaj” után meglepett. De jó volt, nagyon szerelmes voltam! Hat évig tartott, azonban ebből én négy évig Budapesten voltam kollégiumban.

Miközben minden héten meghódítottam valakit a kollégiumban, majd hétvégére hazautazva játszottam a jófiút, kezdtem rájönni, hogy ez így nincs rendben. Terveztük a közös jövőnket, én pedig közben bugyikat hámoztam le lányokról a főiskolán. A szörnyű ebben az, hogy mindkettőt komolyan gondoltam.

Szerettem a lányt, de imádtam hódítani.

Kicsi az ország, gyorsan kiderültek a dolgok. Én persze közben a legártatlanabb nézésemmel próbáltam helyrehozni mindent, miközben megszakadt a szívem. Hat évet tettem tönkre, hat – a maga módján gyönyörű és szerelmes – évet. Pár tucat éjszakáért, ami semmit nem ért és semmit nem adott nekem. Semmit. Padló. 24 voltam. Kezdődött a felejtés, buli, nők. Mennyiségben, nem minőségben.

Fiatal, korombeli, idősebb, nem számított. Nagyon pengére fejlesztettem magam. Egy összetalálkozott tekintetből tudtam, ki az, akire megéri időt szánni, ki az, akivel nem próbálkozhatok. A lány pillantásából meg tudtam állapítani, mit kell neki mondanom, hogy célba érjek. Bókok, együttérzés, viccelődés, vodkanarancs. Milliónyi mondat, ami a másiknak rengeteget jelentett, nekem csak szavak voltak és eszközök.

Tévedés azt hinni, hogy egy ilyen életben a szex, az ágy, a meztelenkedés, a közös öröm az, ami boldoggá tett. Nem. Hanem pontosan az odavezető út. A játszma. Az igazi kihívás és öröm addig tartott, amíg lecsúszott a bugyi, utána megint csak a semmi volt. No, nem szeretnék mártírkodni, jó volt, csodás volt, de üres. Élvezet, aminek emléke két nap múlva már semmit nem jelentett az esetek többségében.

31 éves koromig tartott. Voltak kapcsolataim is persze, de pár hétnél egyik sem tartott tovább, és mindegyik úgy ért véget, hogy afelé irányítottam a dolgokat, hogy a lány ne akarja folytatni. Soha nem nyíltam meg, senkinek az égvilágon. Beszéltem én, mosolyogtam. De a valódi gondolataim, nézeteim, értékrendem mindenki előtt homályos volt. Belül azonban akkor már évek óta üres voltam, és kerestem a célt, ami felé érdemes menni.

Aztán egy őszi este találkoztam vele. A feleségemmel. Szokásos stratégia, megnevettet, bókol, mosolyog. Hazakísértem. Mikor csókot kértem, szimplán kinevetett. Ő volt az, már akkor tudtam, pedig két hétig találkozgattunk, mire egy puszit ki tudtam érdemelni. Okos. Intelligens. Mindig őt kerestem, mindenkiben. Őt, aki képes intellektuálisan lefoglalni. Soha nem gondoltam volna, hogy ez az, ami hiányzik.

FORRÁS: UNSPLASH

Kerestem szép popsit, szép mosolyt, formás ciciket, erre kiderül, hogy amire vágytam, az semmi más, csak hogy valaki lefárassza az agyam. Két lábon járó border collie-nak éreztem magam, aki végre olyan otthonra lelt, ahol foglalkoznak az értelmi képességeivel. Nyolc hónap után megkértem a kezét, rá egy évre összeházasodtunk, egy év múlva megszületett a gyermekünk, aki most épp hároméves.

Házat vettünk, kertészkedek otthon, a munkahelyen nagyon elismernek, nemsokára nekiállok kemencét építeni. Hogy boldog vagyok-e? Soha nem lehetnék boldogabb. A két emberből, aki igazán ismer és akivel nyílt kártyákkal tudok játszani, ő az egyik. Ismer, tudja, hogy ha összeköszönök egy lánnyal az utcán, akkor az a múltam is lehet. De az a múlt, nem pedig a jövő. Gyönyörű családunk van, csodaszép lányunk. Megvan mindenünk, kész álom.

Hogy a kutyából lehet-e szalonna? Nem. Na bumm. Bizonyos dolgokkal meg kell tanulni együtt élni, bizonyos élethelyzeteket meg kell tanulni kerülni akkor is, ha nehéz. A mai napig megőrülök a nőkért. Szépek, okosak, és amikor valahol összemosolygunk, ökölbe szorul a talpam. Meg kellene szólítanom, kéne produkálnom valami vicces szitut, vagy a pultnál simán meghívni valamire és elmondani neki, hogy soha nem láttam még ilyen szép szemeket, mint az övé.

Mikor másodszor összemosolygunk, hívok egy taxit és inkább hazamegyek. Régen a bugyi lekerülése volt a határ, ma az, amikor eldől: meglehetne, ha akarnám. Hogy ez így rendben van-e? Nincs. Egy-egy ilyen alkalom után – nyomatékosítom, hogy ez csak néhanapján történik meg – megesz a lelkiismeret. Pedig csak egy kis ártatlan flört.

Hölgyeim és Uraim! A flört soha nem ártatlan, ne éljünk ebben a téveszmében! Sajnos nullára redukálni az esélyét nem tudom annak, hogy egyszer ostobaságot teszek. A hűség nem érzelem. A hűség egy döntés. Amit bizony a valaha volt nőcsábászoknak napról napra, újra és újra meg kell hozniuk. Ha esetleg valaki idáig azt gondolta, milyen marha jó a megtért nőfalóknak, azoknak elmondom: nem, nagyon nem fasza.

Sok küzdelem és lemondás. Nem vagyok mártír, nem mondhatom, hogy ez egyáltalán nem az én hibám. Hiszen nem így születtem. Ez egy szenvedély. Egy drog. Nem, egy nőcsábász nem képes megváltozni, de jó döntésekkel példás életet élhet. Bizonyára vannak erre példák, ellenpéldák, kontrák is. De ez az én történetem volt. Az én drogom.”

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok