Beteggé teszed a lelked, ha folyton a múlton rágódsz…

Az elmúlt évek során rengeteg akadályt győztem le, olyanokat is, amikről azt hittem, hogy soha nem fogok túljutni rajtuk. Hidd el, nekem sem volt könnyű szembenézni a gyengeségeimmel, a félelmeimmel, a bevésődött vereségeimmel.

Sokszor éreztem úgy, hogy nincs erőm, és talán az önmagamba vetett hitem volt az a belső motor, ami túllendített a nehézségeken. Így utólag visszatekintve, azt hiszem, ezek a küzdelmek kellettek ahhoz, hogy eljussak oda, ahol most vagyok. Összeírtam, mik segítettek abban, hogy az elengedés könnyebb legyen.

Nem a hibáid határoznak meg!

Közhely ugyan, de attól még igaz, hogy senki sem tökéletes. Mindenkinek van rossz tulajdonsága és olyan cselekedete, amire nem éppen a legbüszkébb. Amikor elrontasz valamit, az azt mutatja, hogy valamiben még fejlődnöd kell. De szó sincs arról, hogy rossz ember lennél, hiszen néha hibáznod kell ahhoz, hogy felismerd, mire van valójában szükséged.

Minden döntésből profitálhatsz

A döntéseink nem mindig racionálisan átgondolt lépések eredményei. Sőt, jelentős részük érzelmi alapon, sok-sok korábbi élmény összeadódásából születik meg. Ha úgy érzed, hogy elrontottál valamit, vagy most egészen máshogy csinálnád, ne ostorozd, ne utáld magad! Tudod miért? Mert minden tetted, minden választásod egyben lehetőség is a változásra. Hekaté, az útkereszteződések holdistennője szerint nincs jó döntés és rossz döntés, csak olyan, amiből tanulhatunk. Ezt jól vésd az eszedbe!

Csak a jelennel együtt tudsz fejlődni

Bármennyire is csalogató visszanézni, ne tedd! Ami volt, az nem jön vissza többé, a jövő még nincs itt, és ha képtelen vagy megélni a pillanatot, soha nem leszel boldog. Minden a máról szól, hiszen te is csak a jelennel együtt tudsz fejlődni. A múlt poggyászainak megőrzése nem hagy helyet a boldogságnak. Ha mindig bánkódsz amiatt, amit magad mögött hagytál, képtelen leszel meglátni az igazi kincseket.

FORRÁS: UNSPLASH

Egy balul elsült randiból is születhet barátság

Belül mindannyian arra vágyunk, hogy találkozzunk a másik felünkkel, akivel tökéletesen kiegészítjük egymást. Néha azonban nehéz eligazodni a kapcsolatok bonyolult útvesztőiben – lehet, hogy a szívünk összetörik néha. Vagy mi törjük össze valaki másét, még ha nem is szándékosan.

Az elmúlt évek párkeresési tapasztalatai alapján kijelenthetem, hogy minden tévedésem, minden mellényúlásom valamilyen módon a javamra vált. Lehet, hogy eddig még nem találkoztam az igazival, de a sors olyan emberekkel hozott össze, akik különleges helyet foglalnak el a szívemben. És ahogy Piaf is énekli, nem bánok semmit sem, értük megérte hibázni.

Az állandó rágódás megbetegít

Ha túl sok időt töltesz azzal, hogy a múltbéli negatív eseményekre fókuszálsz, akkor előbb-utóbb megbetegszik a lelked. Hidd el, nem a levegőbe beszélek! Kutatások igazolják, hogy a harag, a rágódás, a régi sérelmek dédelgetése az életkedv totális elvesztését és mentális betegségek kialakulását eredményezheti. Az elengedés azt a felismerés jelenti, hogy bizonyos emberek és történések részei a múltadnak, de nem részei a jelenednek.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok