Saint-Exupéry, aki az égben hódította meg kedvesét…

Rövid életében maradandó örökséget akart létrehozni, miközben ő maga is kalandregénybe illően élt. A 20. század egyik legnépszerűbb meséjének szerzőjeként Antoine de Saint-Exupéry a halhatatlanságba írta magát. 

Rejtélyes eltűnése mai napig misztikussá teszi személyét, és neki köszönhetően sosem felejtjük el, hogy „bizony, bizony, a felnőttek rettentően furcsák.” 1941-ben, miközben dúlt a második világégés, a hős, lelkes pilóta és író nekifogott legveszélyesebb vállalkozásának: gyerekkönyvet írt.

Megszületett A kis herceg, amely szívet melengető soraival, időtlen igazságaival képes meggyógyítani a bennünk élő összetört gyermeket. A fiú, aki sose nőtt fel – így gondoltak sokan Saint-Exre, ahogy kollégái hívták -, aki számára a gyerekkor jelentette az elvesztett aranykort, ami egyszerre volt áldás és átok.

A gyerekek azonnal megértették a később több száz nyelvre lefordított történetet, teljesen természetesen meséltek otthon távoli aszteroidákról, rózsáról és háziasított rókákról. Tökéletesen értették, hogy ami igazán számít, az a szeretet, felelősség, barátság, és hogy a felnőttek olyan jelentéktelen dolgokkal foglalkoznak, mint a hatalom, a pénz és különböző javak felhalmozása.

Talán e kényelmetlen és fájdalmas igazság miatt a felnőttek eleinte nem is fogadták jól A kis herceget, amelyet számos olvasata miatt érdemes néhány évente újra elővenni. A saját illusztrációival megjelent könyv leghíresebb mondata: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Az életigazságokat egy mondatba sűríteni akarók számára Saint-Ex meséje aranybánya. Időtlen ódája bátorságról, barátságról, az emberiségbe vetett hitről nem véletlenül van ott a polcokon.

A csillagok barátja

A csillagokkal nagy barátságot ápoló író kiapadhatatlan forrás volt saját maga számára, hiszen gyerekkori álmának megvalósítása minden írásában visszaköszön. A nemesi családba született Saint-Ex korán szerelembe esett a repüléssel: szárnyakat erősített biciklijéhez, hátha fel tud vele emelkedni. És miközben kibontakoztatta feltalálói énjét, a rímfaragásba is belekóstolt.

Nem találta helyét se a haditengerészeti, se az építészeti iskolában. A katonai szolgálat alatt azonban beteljesedett a gyerekkori álom, megszerezte a pilóta engedélytSaint-Ex a kereskedelmi repülőzéssel kezdte, és mivel Franciaország volt akkoriban a második legnagyobb gyarmathatalom, új, fantasztikus helyekre jutott el.

Marokkó, Dakar, Buenos Aires, Patagónia – a sivatag, homokvihar, hegyek romantikája visszaköszöntek az író műveiben, aki minden szabadidejét az irodalomnak szentelte. Őrületes kalandokról írt, és arról, hogy fentről nézve a bárányok lehelete olyan, mint több száz apró kémény. Egyik legnagyobb kalandját, csodába illő sivatagi túlélését is papírra vetette, amikor egy balesetet követően társával több napot töltött a sivatagban étlen-szomjan, hallucinációktól gyötörve. Végül egy beduin mentette meg őket.

A repülés nem csupán az élete, hanem a végzete is lett: a második világháború idején felderítő pilótaként csatlakozott a francia légierőhöz. 1944-ben egy misszió során tűnt el, és noha 2000-ben megtalálták gépe maradványait, halálának körülményeit ma sem ismerjük.

A herceg és az ő hercegnője

Az író gyerekkorhoz való ragaszkodása szerelmi életében is visszaköszönt, csak olyan nőkbe szeretett bele, akikkel ezt a nosztalgiát képes volt életben tartani. Első komoly szerelmével például herceg-hercegnőset játszottak. Későbbi feleségét, Consuelót egy partin ismerte meg, és azonnal meg akarta mutatni neki a felhőket a Rio de la Plata felett.

A KÉPEN: SAINT-EXUPERY ÉS CONSUELO, FORRÁS: FACEBOOK

Az excentrikus salvadori írónőt lenyűgözte ez a fellépés, és amíg barátai a gép hátuljában hánytak, ő hagyta, hogy Saint-Ex a pilótafülkében csapja neki a szelet. Amikor arról kérdezték, honnan jött, Consuelo azt felelte, az égből, a csillagok pedig a nővéreim. Az író odáig volt ettől – ám a nő halála után kiadott emlékiratok mélyebb képet adnak a házaspárról.

Neurotikus rohamok, gyilkos viták, parfümözött levelek, pusztító hűtlenség… Magas hőfokon éltek, az utolsó években sokszor külön lakásban, de felderítő munkája alatt az író naponta írt gyönyörű leveleket Consuelónak, aki A kis herceg rózsáját, ugyanakkor kígyóját is ihlette.

Az aranyfürtös, kastélyban nevelkedett, akaratos Antoine, aki rejtélyes padlásokkal és fás parkokkal titkos királyságot teremtett magának, miközben Verne és Andersen meséit falta, felnőttként is megtartotta gyermeteg szokásait. Mini helikoptereket gyártott, és vízibombákat, leveleit pedig cuki rajzokkal illusztrálta.

Barátait nyugodtan felhívta éjjel háromkor, hogy felolvassa nekik legújabb munkáját, és állítólag olyan is megtörtént, hogy addig nem landolt, amíg be nem fejezte egy mű olvasását. Habár a gyerekkor éteri dimenzióját nem tudta visszahozni, Saint-Exupéry megtanította a legfontosabb dolgot: „Mert előbb minden felnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.)”

Nyitókép: Facebook