Néha egy oroszlán is emberségesebb az embernél…

A Föld legokosabb állatairól, a delfinekről tudjuk, hogy hozzánk hasonlóan érzékelik a világot és tudnak összefüggésekben gondolkodni. Például többször fordult elő, hogy eszméletlen úszókat, sznorkelezőket toltak a partra, nehogy megfulladjanak.

De mi van azokkal az állatokkal, akiket nem tartunk olyan intelligensnek?

Oroszlánok védelmében

A BBC egyik cikke szerint valóban megtörtént, hogy oroszlánok emberi életet mentettek – noha teljesen más okból, mint amiért egy másik ember tenné. Etiópiában történt, hogy négy férfi elrabolt egy tizenkét éves kislányt, aki éppen az iskolába tartott. Házasságra akarták kényszeríteni, és többször bántalmazták az egy hetes fogság alatt.

Amikor a rendőrök felfedték a rejtekhelyet, a bűnözők a tússzal együtt gyalogosan menekülni kezdtek. Három nőstény oroszlán állta el az útjukat, akik támadásba lendültek. A férfiak a lányt hátrahagyva elszaladtak. A rendőrök legnagyobb megdöbbenésére a három kifejlett állat addig őrizte a lányt, amíg oda nem értek, majd szó nélkül elhagyták a helyszínt. A helyi etológusok arra a következtetésre jutottak, hogy a kislány sírása hasonlított az oroszlánkölyök hangjára, valószínűleg ezért nem bántották.

Bújj el, és biztonságban leszel! 

Nan Hauser tengerbiológus megtapasztalta testközelből, hogy milyen az, amikor egy harminc tonnás állat a védelmébe veszi. Éppen egy kutatás közepén volt, az Atlanti-óceánban búvárkodott a hatalmas állat körül, amikor felbukkant a közelben egy tigriscápa. A bálnák ösztönösen védik a kicsinyeiket a ragadozók elől, és most a biológus került a hatalmas bálnauszonyok védelmébe.

Eleinte nem is értette, hogy mi történik, csak amikor a hatalmas állat sokadszorra próbálta az orrával odébb lökdösni az uszonya alá, akkor látta meg a cápát. A bálna folyamatosan védte, miközben kísérte a part felé, ahol a biológus csapata várt. A kutatónő azt mesélte, hogy 28 év  munkája alatt soha nem tapasztalt ehhez hasonlót. Így csak három éve vált bizonyossá, hogy a bálnák nemcsak más faj egyedeinek tudatos védelmére képesek, hanem az embereket is megóvják, ha veszélyben vannak.

Egy fóka hőstette

Kevin Hines még húsz éves sem volt, amikor olyan súlyos mentális állapotba került, hogy az öngyilkosságot látta legjobb megoldásnak a problémáira. Úgy döntött, leugrik a Golden Gate hídról és a tengerbe veti magát. Állítása szerint az ugrás pillanatában már tudta, hogy hatalmas hibát követett el. Csodával határos módon túlélte a hetven méteres zuhanást és a becsapódást a jéghideg vízbe.

FORRÁS: UNSPLASH

Eszméleténél volt, amikor felemelkedett a vízfelszínre. Egy testes állat lökdöste alulról, és próbálta a felszínen tartani, de jó sokáig nem tudta, hogy valójában mi is történhetett. Később aztán levelet kapott egy férfitól. Kiderült, hogy készült róla egy fénykép az ugrás után, amin tisztán látszott, hogy szinte élettelen testét egy oroszlánfóka próbálja a felszínen tartani…

Ne becsüljük le a nyuszikat!

Simon Steggal, egy diabéteszes brit férfi soha nem gondolta volna, hogy cuki nyuszija fogja megmenteni az életét. Simon TV nézés közben vesztette el az eszméletét, de a mellette lévő felesége azt hitte, hogy csak elaludt. Majd az tűnt fel neki, hogy a nyuszijuk, Dory, a férfi mellkasára ugrott, és addig dobogott rajta a mancsaival, míg a feleség észre nem vette.

Sikerült azonnal értesíteni a mentőket, így a férfi nem esett kómába. Victoria utólag humorosan megjegyezte: kicsit szégyenkezik amiatt, hogy az egészségügyben dolgozik, mégis a nyúl vette észre előbb, hogy valami nincs rendben.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok