Beszéltél már a gyerekeddel a kábítószerről?

2021-08-05 Szerintünk

Nyár van, dübörögnek a fesztiválok, a fiatalok pedig buliról bulira járnak. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen a kötelezettségek, a bezártság után szükségük van kikapcsolódásra.

Vannak azonban veszélyforrások, amiket mindenképpen át kellene beszélni a kamasszal, mielőtt elengedjük bárhová. Az egyik a kábítószer.

„És ha én hívom fel rá a figyelmét?”

Sokan esnek abba a hibába, hogy túl későn kezdenek foglalkozni a témával. Kapaszkodjon meg mindenki: szerintem egy 11 évesnek simán szóba lehet – sőt, szóba KELL – hozni a szerhasználatot. Egy kamasz ugyanis már lázadó korszakban van. Azt az időszakát éli, amikor szinte mindent megkérdőjelez, amit a felnőttektől hall. Túlaggódónak, ósdinak látja a szülőket, ezért valamennyi féltést, figyelmeztetést hajlamos nagyvonalúan kezelni. Főleg, ha nem tapasztal azonnali következményeket…

Azok a dolgok viszont, amiket kiskora óta rendszeresen hall tőlünk, óhatatlanul is beleivódnak a gondolkodásába. Ha abban nő fel, hogy a kábítószer veszélyes, rossz, káros, sokkal kisebb az esélye, hogy ezt később kétségbe vonja. Ezért fontos, hogy minden gyerek egy felelősségteljes felnőttel beszéljen először a szerhasználatról. Ha megvárjuk, amíg már a haverok mesélnek erről – igaz vagy hamis – „pozitív” élményeket, az régen rossz.

FORRÁS: PEXELS

Többektől hallottam azt a téves megközelítést is: „Nem akarok beszélni a gyerekemnek a kábítószerezésről, mert mi van, ha pont én keltem fel a kíváncsiságát?” Ne legyünk naivak! A gyerekek általában sokkal többet tudnak a tilos dolgokról, mint gondolnánk. Épp ezért nem szabad hagyni, hogy a kényes témákban egymás hiányos, vagy épp félrevezető információira legyenek utalva…

Mit mondjak a gyereknek?

Mindent. Érthetően és őszintén. Ne csak azt részletezd, hogy a kábítószer káros az egészségre! Arra is hívd fel a figyelmét, hogy aki ilyesmire akarja rábeszélni, az semmiképpen sem a barátja. Szemléltesd konkrét példákkal, milyen befolyásolhatóvá válhat valaki a szerek hatására és ez mekkora veszélyekkel jár: kárt tehet magában vagy valaki másban. Akár olyanokban is, akiket szeret…

Azt se hallgasd el, mennyire kiszámíthatatlan, ki hogyan reagál egy-egy „anyagra”. Lehet, hogy tíz emberből kilenc csak viccesen viselkedik tőle, a tizedik viszont madárnak képzeli magát és leugrik a tetőről. Az internet ez esetben a barátod: nyugodtan keress valós beszámolókat, ahol egy volt kábítószerfüggő írja le a történetét és az általa megélt keserű tapasztalatokat!

Figyelj, figyelj, figyelj!

Mindenképpen ki kell térni arra, hogy akár a tudta nélkül is megpróbálhatják elkábítani szórakozás közben. Mire elengeded egyedül bulizni a gyereked, már alap kell, legyen, hogy nem hagyja ott sehol a poharát. És figyel, nehogy beletegyenek valamit az italába.

Végül, de nem utolsósorban neked is figyelned kell. Mert minden óvintézkedés és felvilágosítás ellenére is előfordul, hogy egy fiatal megtéved. Ezért a legnagyobb bizalom mellett sem árt, ha tájékozódsz a különböző szerek használatának fizikai tüneteiről. Ha ismered a gyereked barátait és lehetőleg rendszeresen találkozol is velük. Ha szemmel tartod a költekezését, ha tisztában vagy mindennel, ami történik vele. Mert ha időben észreveszed a jeleket, sokkal korábban tudsz közbeavatkozni, mint amikor már nagy a baj…

Nyitókép: Pexels

Tovább olvasok