Kisgyerekkel nyaralni szívás, ezért otthon hagyom!
Azt hiszem, a gyermekem apjának 2 napja reggel, a kádban ülve világlott ki, hogy talán rossz választás vagyok. Legalábbis arra, hogy a gyermeke anyja legyek…
Pár hete szóba került, hogy menjünk el a nyári hosszú hétvégén valahova. Nem támogattam az ötletet. Az egy dolog, hogy éjjel elsurranunk úgy, hogy a gyerek alszik a kocsiban. Ám ha visszafelé mondjuk kifogunk egy határdugót, mi a manót csinálok több órán át egy 9 hós gyerekkel?
Ám van további indokom is… Úgy is fogalmazhatnék: gyerekkel nyaralni??? „Na még mit nem!” Pontosabban ilyen kicsivel kösz, nem! Tudom, hogy vannak, akik szeretik, ha egészen apró korban mindenhova velük megy a pici, én azonban – mivel ha a terhességet is beleszámolom, lassan 19 hónapja vagyok éjjel-nappal a babámmal – igenis kibírnék 2-3 napot nélküle.
Azért én nem megyek sehova, hogy máshol vigyázzak rá, netán megkavarodjon a megváltozott körülmények miatt, és még azt a pár napot is végigszívjam vele. Vagyok annyira önző – még ha ölni is képes lennék a gyerekeimért -, hogy egy nyaralás alatt szeretnék végre annyit aludni, amennyit most nem tudok. Csendben, nyugiban elolvasni 10 oldalt egy könyvből, ott és akkor szexelni, amikor csak akarok. Szeretnék végre nyugodtan kajálni, EGYEDÜL vécére menni, fürödni és csupa ilyen tróger dolgot művelni – amitől amúgy sok ember szemében szar anya leszek.
Jó. Apa elfogadta. „Rendben, akkor majd jövőre” – mondta 2 napja a kádban. „NEM! – mondtam én. – Jövőre sem akarok a gyerekkel nyaralni!” És itt jött a meglepett, megdöbbent, “atyaég” fej. Amit amúgy nem is értek. Hiszen hogy lehetnék én ősanya, amikor volt, hogy az óvodai szülői értekezletre egy pohár bor után mentem, hogy el bírjam viselni?!
FORRÁS: UNSPLASH
Oké. Maximum a nagy jöhet, ő már akkor több mint 8 éves lesz, egész jól leköti magát, ha úgy van. Kicsi még mindig csak 1,5. A nagyommal az első nyaralásunk akkor volt, amikor 3 év körül mozgott. Mára semmire, de tényleg semmire nem emlékszik belőle, még akkor sem, ha képeket mutatok neki. Az első utazásos élménye, amire vissza is tud emlékezni, 4-5 éves korától ugrik be. Akkor kérdem én: mi értelme, hogy gürizz még ilyenkor is, gyerek után szaladgálj? Kajáltasd, logisztikázd, hogy hol alszik délután, amikor azt sem tudják ennyi idősen, mi a fene van?
Lehet azt mondani, hogy nem az emlékek a lényeg, hanem hogy akkor, ott jól érezzék magukat. Ám egy ekkora gyereknek azért nem kell elutazni. Pontosan ugyanannyira jól tudja magát érezni a játszótéren vagy az udvaron is, ha foglalkozol vele, mint ha elutaztok több 100 vagy több 1000 kilométerre. Sőt! Az otthoni környezetében jellemzően még komfortosabban elvan.
Persze vannak olyan bababarát szállodák, ahol tudsz felügyeletet kérni, de én személy szerint nem tenném. Vadidegenre nem bíznám a gyerekem soha, legalábbis amíg aprócska, és nem azért, mert nem bízom a személyzet hozzáértésében. Pusztán 1-2 órát kevésnek ítélek meg ahhoz, hogy kellőképpen megismerkedjenek a babával.
Nyilván vannak olyanok, akiknek nincs választásuk, mert nem tudják kire bízni a kisgyereket, ám ha lehet, én biztosan rábíznám mamára, papára. Természetes módon az első 1-2 évben szinte csak körülötte forog az élet, össze vagytok nőve. Ezért ilyenkor nem elsősorban a ti kapcsolatotokat kell építeni a gyerekkel – hiszen az nap mint nap épül – hanem a párkapcsolatot kell új szintre hozni, avagy újra visszaállítani a jól működő kerékvágásba. Esetleg megtartani az idillt.
A kérdés persze mindig az, kinek mire van nagyobb szüksége. Bevállalod-e úgy a levegő- és környezetváltozást, hogy tudod, fáradtabban térsz haza, mint mielőtt elmentetek? Vagy azt mondod: mentek ketten, feltöltődve, kipihenve, boldogan. És új élményekkel hazatérve még az otthon – bolt – játszótér háromszög is elviselhetőbb. Azonban a lelkifurdalás, az elítélő pillantások, a társadalmi elvárások miatt nem érdemes magaddal cipelni a babádat, ha valójában nem szeretnéd, és meg tudod oldani a felügyeletét. A nagyszülőknek titeket is sikerült életben tartani, hidd el, ez az unokájukkal sem lesz gond.
Nyitókép: Unsplash
