Érted vagy ellened küzdök?

Feszülten fészkelődött a kanapé szélén, erre a lépésre nem számított. Enyhe izgalommal csipkedte az ajkait, mit sem törődve a rúzzsal, amit néhány órával ezelőtt még olyan nagy precizitással festett fel az ajkaira. Kénytelen volt elismerni: alábecsülte őt. 

Arra számított, hogy ez is csak egy afféle villám parti lesz, aminek a végén fölényes gőggel áll majd fel az asztaltól. Egy hanyag mozdulattal lerúgta a magassarkúját, félrehajította az illem szabályait, és letérdelt a dohányzóasztal mellé. Közelebb húzódott a sakktáblához, majd mint aki váratlan indulattól vezérelve mondani akar valamit, felkapta fejét a figurák mögül.

Tekintete összevillant a férfi diadalittas pillantásával. Elfojtott magában egy mosolyt, és gondolatait visszaterelte a játékra. Szép sorban számba vette a lehetséges lépéskombinációkat. A férfi egy darabig az asztal szélén heverő gyalogokkal babrált és várt. Végül unottan felállt és a hűtőhöz indult, mintha csak azt üzenné: a parti végkimenetele megingathatatlan. Kivett egy üveg fehérbort, kinyitotta.

Egy pillantást sem vetett a szőnyegén térdeplő nőre, csak kitöltött két pohárral. Találomra elindított valami zenét, a győztesek leplezett önelégültségével visszaült a fotelba, és az egyik poharat átnyújtotta a tábla felett. A nő elgondolkodva a szájához emelte a poharat és aprókat kortyolt. A játék első pillantásra kiegyensúlyozottnak tűnt, de már nagyon is jól látta, mire készül az ellenfele.

Szorult helyzetbe kerülhet: sakk fenyeget. Néhány lépés után talán matt is. Ellentámadásba kell lendülnie, miközben védi az állását. Az előkészítéshez időt kellett nyernie – a világos király és bástya helyet cserélt, rövid sánc. Újra felpillantott, mohón fürkészte a férfi arcát, most minden apró rezdülésnek jelentősége volt. Kiszúrt egy gondosan palástolt szemöldökrántást, imponált neki a néma bók.

FORRÁS: PEXELS

A férfi előredőlt, az asztalra tette a bort. Összeráncolt szemöldökkel vizslatta a sakkfigurák elhelyezkedését. Magán érezte ellenfele tekintetét, de még csak egy félmosollyal sem akarta biztatni. Tudta, hogy a nő védelmi vonalán sikerült lyukat ütnie, de egy meggyengült állás még korántsem jelent sikert. Még nem győzött.

A játékot pedig folytatni kell, mert a sakkot mattra játsszák.

Egy kifinomult támadásra volt szüksége, talán cselre. Ha túl agresszív, vagy idejekorán felfedi magát, meggondolatlan ütésváltásba keveredhet. A kapkodásban pedig félő, hogy elszámolja magát és a világos felszabadul a nyomás alól. De nem húzhatja sokáig az időt, ezek már a végjáték utolsó pillanatai. Valahogy egy ügyes húzással el kell mozdítania a nő utolsó védelmét is, a bástyát. Kockáztat, vonalat nyit, sötét bástya támadja világos bástyát.

A nő látja a kivédhetetlen vereséget. Már megadná magát, belezuhanna a felszabadító vereségbe, de a harci kedv folytatásra ösztökéli. Minden idegszálával küzdeni vágyik. Feladás helyett visszatámad, közbehúzza a futót – egyszerre véd és támadja a sötét királyt. Az utolsó pozícióban lévő tisztjét is kész beáldozni, tempó előnyre van szüksége.

Sakk – hasít a sűrű levegőbe kimért hangja.

A férfi feltűri az inge ujját, mintha egy utolsó, mindent eldöntő rohamra készülne. Az izgalomtól nyirkos a tenyere, mozdulatai tétovák, elbizonytalanodik. Ez túl könnyű, talán csapda – villan át rajta a gondolat. Lépés előtt felpillant, a nő mosolya egyszerre biztató és fenyegető. Nagy levegő, és mozgásba hozza a sötét huszárt: huszár üti világos futót.

A nő vadul mosolyog, csak erre várt. A férfi döbbenten figyeli, ahogy válaszul a jobb szárnyon megindul egy ellenőrizetlenül hagyott szabad gyalog. Megérti, csőbe húzták: ha ellenfele a gyalogot az alapvonalon vezérre cseréli, nyert állásból veszíteni fog. Kezdődik a hajsza.

Amíg elmélyülten számolgatja a lépéseket, vajon ki lesz a gyorsabb, fölényes érintést érez a térdein. Az állása összeroppan, megrészegül, elveszik. A nő hozzásimul, gonoszul felkacag, a sakkfigurák tompa koppanással a szőnyegre hullanak. Világos nyert. Sakk-matt…

Nyitókép: Pexels

Tovább olvasok