Miért hagyod magad lealázni a kasszás nénitől?

2021-08-26 Koffein

Szerintem sokan kerültünk már kellemetlen szituációba, amikor egy embertársunk nem bírt magával. Hogy mire gondolok pontosan? Amikor az embereket elvakítja a legkisebb hatalom is.

Nem kell vezérigazgatókra vagy nagy vezetőkre gondolni. Van, aki attól is túllő a célon, ha épp kék mellény helyett pirosat kap a melóhelyén, és ettől egy hangyafarknyival magasabban helyezkedik el a ranglétrán, mint a többi halandó.

Hivatali “mindenhatók”… 

Jó régen történt, mégis a mai napig emlékszem. Lakcímkártyát szerettem volna csináltatni. Bementem a hivatalba, kivártam a több órás sort. Nem hisztiztem, nem nyafogtam, mert aki ilyen ügyet készül intézni, annak bele kell kalkulálnia, hogy bizony nagy valószínűséggel egész napos programban lesz része. Szóval türelmesen vártam, hogy végre felvillanjon a bűvös szám, ami az én kis cetlimen virított.

Megtörtént a csoda, hatalmas vigyorral az arcomon csattogtam az ügyintéző ablakhoz, kedvesen köszöntem, és elmondtam, mit szeretnék. Köszönést ugyan nem, de egy unott fintort kaptam cserébe. Majd 5 percnyi totális csend után felhangzott egy velős káromkodás – ebből feltételeztem, hogy valamit elrontott a kedves hölgy. De nem tudtam, mert konkrétan hozzám sem szólt. Telefonált egyet, és megjelent a felsőbb körben dolgozó kolléga, legalábbis a névtábláján az állt, hogy valamiféle vezető.

FORRÁS: UNSPLASH

Tanácskoztak, majd vállvonogatással kísérve közölte velem, hogy menjek vissza holnap. Ebben a helyzetben már nem volt őszinte a mosolyom, és erősködtem, hogy valahogy jó lenne ma túl lenni ezen, mert nem mindennapra kap az ember szabadságot. Ami ezután következett, szerintem még az utcán is hallották. Vérben forgó szemekkel, fröcsögve üvöltött az arcomba, hogy mégis mit képzelek magamról, ha ő azt mondja, hogy ma nem lehet megoldani… Meglepő módon sikerült megőriznem a hidegvéremet, és nem borítottam rá az asztalt.

A főnök élet-halál ura? 

A másik ilyen emlékem egy régi munkahelyhez köthető. A műszakvezető úgy érezte, hogy királyi rangba lépett, amint magára vette a megkülönböztetett színű és feliratú munkáspólót. Alapvetően arrogáns jellemmel rendelkezett, és ehhez társult jó adag “szadizmus”. Kifejezetten szerette megszégyeníteni az embereket, kihasználva, hogy nem beszélhettek vissza.

Aki mégis megtette, annak valami mondvacsinált indokkal abban a percben íródott a fegyelmi, ami viszont súlyos pénzmegvonásokkal járt. Végül a viselkedése miatt sok remek dolgozót vesztett a cég, mert inkább felmondtak, minthogy asszisztáljanak az önkényuralmához. Néha elgondolkozom azon: vajon mit gondolhatnak azok, akiket megrészegít a hatalom bármiféle formája?

Mitől érzik azt, hogy megtehetnek vagy kimondhatnak bármit, amivel egyértelműen belegázolnak másik lelkivilágába? Szerintem az ilyen emberek mérhetetlenül gyengék, és így próbálják kompenzálni az alacsony önbecsülésüket. De persze a munkáltatónak is nagy a felelőssége: azokat az embereket, akik hajlamosak elszállni, egyszerűen nem szabadna ilyen pozíciókba tenni.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok