Igenis, a szexből (is) tudom, hogy szeretsz!

„Az a baj, hogy még mindig rettenetesen álszenten élünk. A szex például nekem nagyon fontos. És nem elsősorban a testiség miatt, hanem azért, mert ez az egyik legfontosabb érzelmi kifejezése a kapcsolatoknak, a szeretetnek.

Persze ehhez ugyanúgy hozzátartoznak a finom, érzéki szeretkezések, mint a kemény dugások. Biztosan mindenkinek volt része ilyenekben a saját kapcsolatán belül, de sajnos csak főleg az első időszakokban. Amit én nagyon nem értek. A saját házasságomban sem.

Beszélgetek a haverokkal, és egyre-másra derül ki, hogy milyen sokuknál van ebből hiányérzet, zűrzavar, ami aztán feszültséget, adott esetben hűtlenséget szül. Egyszerűen a szexualitás leépül egy idő után, és ez nekem sehogy sem fér a fejembe. Hiszen, ha évek óta együtt vagy valakivel, akkor ennek a görbének nem lefelé kellene mutatni, hanem épphogy felfelé ívelni.

Hiszen idővel sokkal bátrabbak, őszintébbek az emberek – elvileg -, valahogy mégis olyan kevés párnál működik ez jól. A legszebb az egészben, hogy sokszor mindkét fél többre vágyik, no de néma gyereknek… Ha nem beszélnek, hogyan derülhetne ki, hogy kipróbálnának különböző játékokat, ágyon kívüli jeleneteket? Esetleg izgatja a másikat, ha nem csak ketten vannak, és így tovább…

Ennek igazából csak a képzelet és a személyiség szab határt. Ám úgy látom, általában nemhogy játékok meg kreatív szeretkezés nincs, de sokszor már annak is örülni kell, ha a libidó milyensége egyezik. Mert amíg az egyik vágyna – ne legyünk nagyétkűek – heti 1-2 összebújásra, addig a másik elvan akár hetekig, hónapokig is úgy, hogy nincs semmi testiség. És jönnek az idióta kifogások mindkét fél részéről…

Mert azért vannak ám nekem női ismerőseim, akik a kevés szexről panaszkodnak! Szóval baromság, hogy mindig csak a nők jönnek a fejfájás dumával. Mindkét nem hajlamos rá. Fáj a fejem, fáradt vagyok, stresszes vagyok, a csillagok éppen nem úgy állnak, a bolygók nem úgy forognak, a gyerek foga meg éppen kijött, vagy pont nem. A legnagyobb hazugságokkal is képesek előállni kifogás gyanánt, amire nem mondom, hogy mindig kamu, de…

És a legdurvább, hogy szerintem sokszor saját maguk sem tudják a választ, miért nem kívánják a szexet.

Néha azt gondolom, bennem van a hiba, hogy nem elégszem meg csak az érzelmekkel, és a szex nálam ugyanolyan fontos szükséglet, mint az evés vagy az alvás. Sokkal jókedvűbb, energikusabb vagyok, ha van otthon valami. Igaz ez a szimpla testiség részére, és arra is, hogy ilyenkor érzem: a feleségemnek még mindig fontos vagyok. Hogy kíván, szeret, és még mindig férfinak tekint.

FORRÁS: PEXELS

Csak sajnos ez egyre ritkább, amitől viszont idegbeteg vagyok. Annyiszor gondoltam már, hogy akkor cseszd meg! Ha te nem vagy hajlandó, majd megyek máshova! Aztán valami mindig otthon tart. Még…Néha marha nagy lelkierő kell még ahhoz is, hogy a panaszkodó ismerőseimet ne biztassam félrelépésre. Mert mintha az emberek nem fognák fel, hogy az élet mennyire baromi rövid.

És nem, ez nem csak a szexről szól. De ha már kaptunk egy ilyen örömforrást, miért nem élünk vele? Hát hülyék vagyunk mi, emberek?! Mégis mikor akarunk hancúrozni? Amikor már zörögnek a csontjaink, és a járókeretre támaszkodva próbálunk teljesíteni? Baromság. Az a baj, hogy az embereknek már természetesebb csak az érzelmekre hivatkozva hűséget várni a másiktól, mint a kapcsolaton belül minden adott lehetőséggel élve kifejezni az érzelmeiket…”

Laci történetét Tóth Zsuzsa jegyezte le.

Nyitókép: Pexels

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok