Tűrnöm kell a kölyköd tombolását bevásárlás közben?

Sajnos még nincs gyermekem, pedig nagyon szeretnék. Ettől függetlenül vannak olyan dolgok, amikkel nem tudok azonosulni, leginkább vásárlás közben. Mert egy gyereket nevelni is kell…

Eszi a kiflit, mielőtt kifizetnék

A multi, ahol annak idején kasszásként dolgoztam, ezt kifejezetten tiltotta. Ennek ellenére rengetegszer előfordult. Voltak helyzetek, amikor még csak nem is szóltam, mert kedves volt az anyuka, feltette a kasszára a megmaradt csomagolást, lehúztam, kifizette, és mindenki boldog volt.

Viszont akadtak olyan alkalmak, amikor igenis jeleztem, hogy valami nem stimmel. Félig megrágott, szétolvadt csoki a szalagra dobva, megbontott szívószálas üdítő, ami ragad és koszol mindent. Sosem voltam tiszteletlen, de azt a mocskot, amit ezzel okoztak, nekem kellett feltakarítani, így jogosnak éreztem, hogy szóvá teszem.

Ha már a bolt ajtaján virító tiltó jelzést figyelmen kívül hagyták… Persze ilyenkor minden voltam, csak jó fej nem, de a napi több ezernyi szidalom mellett ez is elfért.

FORRÁS: PEXELS

Amikor a gyerek hisztizik

Ez egy olyan jelenség, amit a mai napig nem tudom, hogyan kellene kezelni. Hagyod bőgni szerencsétlent, hátha megunja? Vagy megfedded, esetleg attól abbahagyja? Talán mellé vetődsz, és te is csapkodod magad a földhöz, hátha ezzel úgy összezavarod, hogy megszólalni sem bír? Sokféle technikával találkoztam, legtöbbjük hasztalan volt, és csak az anyuka idegei pattantak el a kudarcba fulladt manőverek után.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem zavar a gyereksírás, amikor egy hosszú nap után bemegyek a boltba. De őszintén, elérnék vele bármit, ha még én is szekíroznám szerencsétlen szülőt? Van elég baja, amikor az ő porontyától hangos a bevásárlóközpont. Ha segíteni nem tudok, legalább nem hátráltatom.

Azok a bizonyos “szemtelen kölykök”

Vannak olyan gyerekek, akik igenis szemtelenek és undokok. Nem lehet mindent eltusolni azzal, hogy „Jaj, még kicsi.” Attól, hogy gyerek, még nem tehet meg mindent. Sőt, emlékeim szerint ez az a korszak, amikor a legtöbb szabályt a nyakunkba zúdítják, nem igaz? Ha egy fürtös csemete hátulról belém tolja a sorban a bevásárlókocsit, először még csak mosolygok – lehet, hogy véletlen volt, nem tragédia.

De amikor másodjára, harmadjára és negyedjére is megtörténik, már nem tudok elnéző lenni. Az anyuka nem figyel, mert épp más dolga van, a kiskrapek meg nyelvöltögetve játszik dodzsemet a tomporommal. Két mély levegő után megszólítom a szülőt, aki ezt egyből támadásnak veszi és elküld melegebb éghajlatra. Mert az ő picikéje sosem rosszalkodik. Ez az a helyzet, amivel nem tudok mit kezdeni, és csak imádkozom, hogy minél hamarabb sorra kerüljek és kiszabaduljak onnan.

Nyitókép: Pexels