Alma Mahler, aki csak zsenikkel bújt ágyba…

Alma Mahler – lánykori nevén Schindler – a századfordulón élt. Bár maga is komponált zeneműveket, nem azzal lett igazán híres, hogy valami maradandót alkotott, hanem azzal, hogy számos művészt az ujja köré csavart.

Néhányhoz feleségül is ment (nevezetesen háromhoz), párnak “csak” a szeretője volt. Az első jelentős művész az életében a festő Gustav Klimt volt. Alma még fiatal volt, amikor a már idősebb, híres festő elkezdett érdeklődni iránta, de egy csóknál tovább nem jutottak. Ne felejtsük el, hogy a századfordulón azért még messze nem volt általános dolog szerelmi viszonyt kezdeni házasság előtt.

Alma élvezte, hogy bárhol feltűnik, a férfiak érdeklődésére tarthat számot – ezt ki is használta, amikor meghódította zenetanárát is, Alexander Zemlinskyt. Amikor azonban az akkor már nagyon is ismert, bécsi operaház vezetője és karmestere, Gustav Mahler is érdeklődni kezdett iránta, Alma véget vetett a zenetanárral folytatott románcnak.

Hiszen mindig is az volt a célja, hogy egy nem mindennapi emberhez menjen feleségül. Ez teljesült – végül többször is… Az akkor már 42 éves Mahler beleszeretett, és feleségül vette a még csak 23 éves nőt. Mahler mellett nem volt könnyű Alma élete: mindent alá kellett rendelnie a férjének és a művészetének. El is felejthette a saját zeneszerzői ambícióit, mert párja nem tűrt vetélytársat.

Elvárta a nőtől, hogy a kor szellemének megfelelően igazi feleség legyen: törődjön a háztartással és azzal, hogy a férje munkája zökkenőmentesen menjen.

Emellett aztán Almának sem ideje, sem tere nem volt a komponálásra. Vagy a férje ült a zongoránál, vagy csendet várt el, hogy saját művein dolgozhasson. Mahler nem árult zsákbamacskát: még a házasságkötés előtt megmondta jövendőbelijének: azzal a tudattal lépjen vele frigyre, hogy a saját zeneszerzői ambícióiról le kell mondania – mivel nem kollégát, hanem feleséget keres.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

Alma meg is felelt az elvárásoknak, és viszonylag boldog házasságban éltek mindaddig, míg a nőnek elege nem lett a mellőzött szerepből és abból, hogy férje szexuálisan elhanyagolja. Már a férfi életében viszonyt kezdett későbbi második férjével, Walter Gropiusszal, a híres építésszel, aki a Bauhaus alapítója volt. Amikor Mahler tudomást szerzett a viszonyról, teljesen megváltozott: belátta, hogy évekig elhanyagolta feleségét, és változtatott. Minden lehetséges módon kimutatta, mennyire szereti a nőt – például most már ő maga biztatta, hogy komponáljon.

Összesen 9 évig tartott a házasságuk, aminek a zeneszerző halála vetett véget. Gondolnánk, ha már szabad volt az út, Alma férjhez ment a szeretőjéhez, de nem. Először még Oskar Kokoschka kedvese lett. Kokoschka annyira belebolondult a nőbe, hogy amikor kapcsolatuknak vége lett, készített egy ember nagyságú babát (Alma-hasonmást), és azzal evett, aludt. Sőt, magával vitte, ha elment otthonról.

Mikor a festő végül maga is megelégelte ezt a képtelen dolgot, szabályosan kivégezte a babát: levágta a fejét, és egy üveg bort is széttört rajta. Mivel Kokoschkával véget ért a szerelem, Alma visszatért korábbi szeretőjéhez,  Gropiushoz, és feleségül ment hozzá. Ám csak öt évig voltak házasok, mert a nő szerelemre lobbant a nála 11 évvel fiatalabb Franz Werfel író iránt, aki végül a harmadik férje lett.

Mit tudhatott a nő, aki ennyi híres ember fejét csavarta el? Az biztos, hogy nem kis teljesítmény. És hogy vajon ki volt élete szerelme ennyi férfi közül? Nem tudni biztosan, de az mindenesetre árulkodó, hogy első férje vezetéknevét haláláig megtartotta, és Alma Mahlerként vonult be a történelembe.

Nyitókép: Wikipédia

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok