Miért nyafogtok mindig a férfiak után?!

Nem hiszem, hogy létezik olyan ember, aki nyugodt szívvel kijelentheti: soha nem görcsölt azon, vajon rátalál-e majd a szerelem. Persze vannak olyan szerencsések, akik viszonylag hamar meglelik az Igazit, és akár gyerekkel, akár gyerek nélkül teljes az életük.

A többség azonban kapcsolatból kapcsolatba sodródva keresi a boldogságot, egyre fogyatkozó reménnyel. Pontosan tudom, min mennek keresztül azok, akikben egy idő után eluralkodik a kétségbeesés, a csalódás és a feleslegesség érzése. Valószínűleg ugyanazt kérdezgetik maguktól, amit én: miért nem szeret senki? Hogyan lehetek ilyen szerencsétlen? Másoknak miért jön össze? Tényleg magányosan fogok megöregedni?

Mostanában sokat gondolkodom a kapcsolatokon, főleg azért, mert látom, hogy egyre többen élnek egyedül. És nem feltétlenül azért, mert így akarják. Bizony nem könnyű párt találni a 21. században. Elmondani sem tudom, hány órát vesztegettem el arra, hogy olyan férfiakra várjak, akik csak játékszernek (és hülyének) néztek. Sokáig abban a hitben ringattam magam – másokhoz hasonlóan -, hogy a házasság a végcél.

De hogy is érezhettem volna másképp, amikor az összes mese, amin felnőttem, ásó, kapa, nagyharanggal végződött? És minden hősnő, akiért valaha rajongtam, a film végén férjhez ment? (Ciki vagy sem, ezek a cukormázas happy endek voltak kamaszkorom fantáziavilágának fénypontjai.) Ez a túlidealizált társ utáni vágy elég sokáig elkísért.

Harmincéves koromra gyakorlatilag mindent elértem. Volt pénzem, biztos munkahelyem, szép lakásom, autóm és rengeteg barátom. Ám mindezek ellenére úgy gondoltam, a szerelem az egyetlen fontos dolog a világon. Azon kívül semmi, de semmi nem számít. Emiatt sosem voltam elégedett a mával.

Amikor álmodoztam a jövőről, egzotikus nyaralásokat és különleges kalandokat képzeltem el, de a Nagy Ővel együtt megélve. És valahányszor új emberrel randiztam, a legbensőbb lényem azt remélte, hogy talán pont ő fog mindent megváltoztatni. Ő fogja csillapítani a bennem tomboló szeretetéhséget. Megfékezni a zabolázatlan temperamentumomat. És ő lesz az, aki soha nem fogja azt kérni, hogy a kedvéért dobjam sutba az álmaimat, ambícióimat.

Ám egyvalamit finoman szólva figyelmen kívül hagytam: sokszor nem éreztem magam önmagamnak az ilyen-olyan hőfokú kapcsolataimban. Sőt, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor voltam leginkább önazonos, amikor szingli voltam. Amikor egyedül nekivágtam a nagyvilágnak. Amikor megírtam az első verseskötetemet. Amikor megtanultam görkorizni, vagy amikor végigcsináltam egy féléves mindfulness tanfolyamot.

FORRÁS: UNSPLASH

Jobban belegondolva pontosan olyan életet éltem, amit fiatalabb koromban talán elképzelni sem tudtam volna. Izgalmasat, kreatívat, inspirálót. Annak ellenére, hogy nem (mindig) volt férfi mellettem. Utólag visszanézve butának és naivnak látom a régi énemet, amiért elsiklottam egy fontos tény felett: szeretek egyedül lenni, és nagy szükségem van énidőre.

Talán hülyén hangzik, de már jó ideje úgy érzem, mintha én lennék saját magam társa.

Nem volt egyszerű idáig eljutnom, de megtaláltam a szépséget abban, hogy bízhatok magamban. Hogy hallgathatok a megérzéseimre. Hogy teljesíthetem a saját vágyaimat. Zárszóként csak annyit, mindannyiunknak megvan a maga útja, az enyém most ez. Ha bekopogtat valaki igazán különleges az ajtómon, szívesen fogadom. Ugyanakkor azt is tudom, hogy ha örökre szingli maradnék, azzal sem lenne problémám.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr