Akkor is szülök, ha apa nélkül nő fel a gyerekem!

2021-09-09 Esszencia

Alig pár napja a rendelő ajtajában toporogva néhány óvatos pillantást vetettem a várakozó kismamákra. Volt, akiről meg sem mondtam volna még, hogy várandós, de volt szép számmal, akinek gömbölyded pocakja látványától mosolyra húzódott a szám.

Habár tőlem az anyai örömök távol állnak – még akkor is, ha ez életem talán legféltettebb, legérzékenyebb pontja. Láttam az arcokat. Láttam a békét, a túlcsorduló szeretetet, láttam a derekához kapó kismamák felszisszenésében is az édes terhet.

Tudtam, hogy hamarosan a világ több lesz, az ő világuk pedig valószínűleg teljesebb, mint valaha. Pedig biztosan akadt, aki nem tervezett aprósággal a hasában várakozott ott, és tudom, hogy a gyermekáldást sem mindenki fogja fel áldásként.

Orvosilag semmi problémám nincs. Mégis itt állok a 34. évem kapujában, és megannyi szép terv szövögetése után is éppen ott tartok, ahol mondjuk tíz évvel ezelőtt. Talán annyiban változott a helyzet, hogy az idő tényleg fogy. Vészesen. Volt társam, akinek minden vágya volt családot alapítani velem, de én akkor még vártam azt az álomszerű életet, amibe szívből akarok gyermeket szülni.

Csak később értettem meg, hogy épp ez az időszak volt életem álma. De valahogy az ember mindig többet akar. Volt, akinek én akartam gyermeket ajándékozni szerelmem és boldogságunk zálogául, de ő messzire menekült a puszta felvetéstől is. Másról a körülöttem élők gondolták, hogy ő lesz a tökéletes partner, és én álltam ellen, mert igenis szerelemből akartam gyermeket a világra hozni, nem azért, mert a körülmények adottak voltak és jól mutattunk egymás mellett.

FORRÁS: UNSPLASH

Azt hittem, válogathat az ember. Azt hittem, eljön majd az, akivel ugyanannyira akarjuk egymást, a családot, a közös kiteljesedésünket egy gyermekben. Nem azért, mert ezt várja el a társadalom, hanem azért, mert erre vágyunk. Ugyanannyira. Vagy közel ugyanannyira. De nem volt ilyen többé.

Már egészen nagy gyerek büszke édesanyja lehetnék, de nem vagyok biztos benne, hogy teljes családban élhetne a gyermekem. Ugyanakkor lehet, hogy soha vissza nem térő alkalmakat hagytam ki. És ahogy telik az idő, a boldog családból az lesz, hogy egy spermabankban, donorok közül választom majd ki a gyermekem édesapját. Biztos sokan gondolják, hogy egyszerűbben is kivitelezhető, ha az ember gyermeket akar. És valóban.

De ismerem magam, és tudom, hogy szerelem nélkül, közös családi élet nélkül inkább nem akarom tudni, ki lesz a születendő gyermekem biológiai apja, bármilyen nevetségesen hangzik is ez. Akkor inkább rábízom magam az orvostudományra, és jó eséllyel így sosem fogok majd azon rágódni, hogyan hozhatnám a gyermek apjával úgy rendbe a kapcsolatom, hogy esetlegesen együtt, boldog családként neveljük a picit. Mindannyian mások vagyunk.

És szégyen, de én most irigy vagyok.

Irigy, pedig tudom, bizony vannak jócskán, akiknek család nélkül teljes az élet. És lehetne az az enyém is, sőt. De én szeretnék anya lenni. Nem azért, hogy legyen majd, akiről gondoskodhatok és aki ezt majd viszonozza. Nem azért akarok szülni, hogy a gyermekem majd hálás legyen, mert a világra hoztam. Hanem azért, mert ezt diktálja a szívem, mindenféle racionális és irracionális magyarázat nélkül.

Várhatnék még sokáig, de az élet legszebb dolgaira nincsen egységes recept. Azt látom és azt gondolom, hogy ha valaki valamit igazán akar, nincs senki és semmi, ami megállíthatja benne. Aztán ki tudja, talán mielőtt meghajlok a modern orvostudomány csodája előtt, befut az életembe az, akivel kölcsönösen egymással akarjuk ezt a végtelen csodát megélni.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgaziNő cikkeiért? Akkor iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. 🙂