Az én barátom is iskola zaklatás miatt lett öngyilkos…

2021-09-13 Esszencia

1997. október 16. Aznap töltöttem be a 18. életévemet, más biztosan készült volna az esti bulira, de én ott áltam P. András sírja előtt.

András csendes fiú volt, aki nagyon jó volt a matekból, fizikából, kémiából. Nem értette az irodalmat és az érzelmeket. Nevetett, ha a többiek nevettek, de nem tudta kifejezni az érzelmeit. Hátul összekulcsolta a kezeit, figyelte a maga körül lévőket, de senkit nem engedett magához közel. Ő volt is, meg nem is. Szerintem mi barátok voltunk. Először csak segített matekból és fizikából, cserébe én megpróbáltam neki segíteni irodalomból. Bármikor felcsöngethetett hozzánk, és mentünk sétálni a városba, beszélgettünk mindenről, bármiről. Ha biciklizett és meglátott a körúton, mindig megállt, hogy váltsunk pár szót. Ha szükségem volt rá, ő mindig ott volt nekem.

Szerdán este találkoztunk az utcán, végtelenül nyugodt volt, beszéltünk. Kitaláltuk, hogy elmegyünk szombaton a Margitszigetre csavarogni és fagyizni. “Akkor szombaton 9-kor a Meki előtt” – mondta, majd tőle szokatlan módon átkarolt és erősen megölelt, majd hazaindult. Nem tudtam, hogy ekkor látom őt utoljára.

Pénteken két osztálytársam felhívott otthon, hogy van egy rossz hírük, de előtte mondanának egy viccet. Nem tudom, mi volt a vicc, mert a következő mondatban lesokkoltak:

– Az a helyzet, hogy András csütörtökön hajnalban felakasztotta magát.
– Mi? Az nem lehet, megbeszéltük, hogy szombaton megyünk a Szigetre – dadogtam.
– Őszinte részvétünk – majd letették a telefont, és hívták a többieket.

Nem értettem, pontosan mi történt, és addig nem is fogtam fel igazán, amíg szombaton kilenc órakor vártam őt, és nem jött el, csak pár osztálytársam. Zokogtam. Hetekig összeugrott a gyomrom, ha megláttam egy versenybiciklis srácot a körúton, és a mai napig eszembe jut, hogy vajon most milyen felnőtt lett volna belőle, ha…

FORRÁS: UNSPLASH

Eljött a temetés napja, és ott állt két osztály. A mi osztályunk és az ő új osztálya. Csupa fiú, akik arcán ott ült a döbbenet. Mi sírtunk, ők nem. Mi fogtuk egymás kezét, ők katonás sorban álltak, tekintetüket a földnek szegezve. Mi megöleltük a szülőket a temetés után, ők elrohantak.

Évekkel később egy véletlen találkozást követően az egyik volt osztálytársától tudtam meg, hogy András nem tudott beilleszkedni az osztályba, mert olyan más volt – és ezért kikezdték a többiek. Kigáncsolták a folyóson, csúfolták, ráköptek és kiröhögve otthagyták, fenyegették, kiabáltak vele, lelkileg terorrizálták. A fiú a mai napig bánja, hogy akkor nem védte meg, de ő is félt a retorzióktól, és egyszerűbb volt nem odafigyelni, elfordítani a fejét.

Majd a szüleivel is találkoztam, akik elmesélték, hogy nagyon nehéz gyerekkora volt a fiúnak, aki sokat látott a boszniai háborúból, megélte azt, hogy a szülei magára hagyták, lemondtak róla, hogy menthessék az életüket. Majd amikor már biztonságban voltak, érte küldtek és elhozták Magyarországra, egy új életbe – csakhogy ez évekbe telt! Megérkezett egy új osztályba, ahol senki nem kérdezte a múltjáról, nem firtatta a származását. Egyikünk sem tudhatta, hogy mi mindenen ment keresztül. Pedig ami vele történt, az feldolgozhatatlan bánatot jelentett számára. A démonok meg gyűltek, csendben, alattomosan, majd lecsaptak.

András csütörtökön hajnalban a saját számítógépe kábeleivel akasztotta fel magát, mert nem bírta tovább. Készült rá, csendben, mindent precízen megtervezve. A búcsúlevelében leírta, kik és hogyan bántották. De nem történt semmi. Se megbánás, se eljárás, se pszichológus… Mindenki ment tovább, mintha mi sem történt volna.

Most Gábor esete újra feltépte a sebeinket, újra keressük a másik társaságát, ugyanúgy nem értjük, hogy ez hogyan történhetett meg. Hogy ezzel még mindig nem tud mit kezdeni az oktatási rendszer, a tanárok, a diákok és a szülők. Kell a változás, közösen. Kell, hogy legyen megoldás az iskolai bántalmazás ellen… Csak nem tudom, hogy mi és hogyan, de nem kérdés, hogy most és rögtön!

Varga Adrienn

Nyitókép: Unsplash

Lelkisegély Szolgálat elérhetőségei:

Ingyenesen elérhető zöld szám mobilról és a legtöbb szolgáltatótól: 137-37

Normál díjas vonal: +36 1 329 33 80

SKYPE mindennap 18-23 óráig: “segelyvonal”

Chat: http://chat.hatter.hu, hétfőn és szerdán 18-23 óráig

Email: lelkisegely@hatter.hu