A nő, aki Humphrey Bogartból is hűséges férjet faragott

Sok romantikus történet kezdődött a filmvásznon (és futott zátonyra a valóságban), de Humphrey Bogart és Lauren Bacallé mind közül a legikonikusabb, ami sokunkat inspirálhat.

A füstös hangú díva karrierjét az álomgyár egyik legnagyobb rendezője, Howard Hawks indította el. Egészen pontosan Hawks felesége, aki felfigyelt a Harper’s Bazaar címlapján tündöklő lányra, és megkérte a férjét, hogy hívja be a Szegények és gazdagok (To Have and Have not) című film próbafelvételére. A házaspár szárnyai alá vette a 18 éves lányt, új nevet adtak neki, beíratták beszéd- és táncórákra.

Ennek ellenére Lauren annyira izgult a felvételek elején, hogy folyamatosan reszketett, amit álla lefelé nyomásával és ferdén felvont szemeivel igyekezett palástolni. Ez a senkivel össze nem téveszthető nézés élete végéig a védjegyévé vált, „Bacall-look” néven híresült el. Itt találkozott először a nála több mint két évtizeddel idősebb színészóriással.

A feltűnő szépség „By Myself and Then Some” című önéletrajzi kötetében bevallotta, hogy „nem volt mennydörgés, sem villámcsapás”. Aztán ahogy teltek a napok, mégis egyre közelebb kerültek egymáshoz. Olyannyira, hogy alig három héttel a forgatás után elcsattant az első csók is közöttük. A Casablanca sztárja hamarosan elkérte Lauren telefonszámát, amit a színésznő egy gyufásdoboz hátoldalára firkantott.

Kettejük viszonya röpke románcnak indult. Bacall tapasztalatlansága ellenére pontosan tudta, mibe keveredik. Bogart nős volt, hírhedt ivó, igazi balhés típus. Ám a csillagszemű szépség őrülten belehabarodott az Oscar-díjas színészbe, és hajlandó volt kockáztatni érte. „Bogie és én nem tudunk ugyanabban a szobában lenni anélkül, hogy egymáshoz ne érjünk. És ez nem csupán kémia volt, annál sokkal több” – írta memoárjában a gyönyörű szexbomba.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

A forgatás 1944 májusában ért véget. Röviddel ezután Bogart egy üzenetet küldött a színésznőnek, amelyben ez állt: „Búcsúzni annyi, mint egy kicsit meghalni – most már tudom, mit jelent ez a mondat.” Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy kapcsolatuk komolyra fordult, ám a férfi kötelességének érezte, hogy harmadik felesége mellett maradjon.

Év végére azonban házassága végleg megromlott, így 1945. május 10-én elvált Mayo Methot-tól. 11 nappal később pedig feleségül vette Bacallt egyik barátja ohiói farmján. Bacall így írt esküvőjük napjáról: „Könnyek csordultak le [Humphrey] arcán, amikor meghallotta a szertartás szövegét. Akkor tudatosult benne, mit jelentenek, mit kell jelenteniük ezeknek a szavaknak.”

Bogie olyan feleséget akart, aki mindenhová elkíséri, és segíti a munkáját. A színésznő ugyanerre vágyott, ezért akart gyerekeket. Álmai valóra váltak, hiszen 1949-ben megszületett első gyermekük, akit Stevennek neveztek el. 1952-ben pedig világra jött kislányuk, Leslie Howard Bogart. Bacall tehát valóban lemondott karrierjéről annak érdekében, hogy a családjáról gondoskodjon. Évente maximum egy-két filmet vállalt, és távol tartotta magát a rivaldafénytől.

Sajnos azonban a szép napok nem tartottak sokáig. 1956-ban Bogartnál nyelőcsőrákot diagnosztizáltak, és egy évvel később szervezete feladata a harcot. Felesége soha nem felejtette el utolsó közös pillanatukat:

„Felöltöztem, hogy elvigyem a gyerekeket a vasárnapi iskolába. Megcsókoltam, mint mindig, és azt mondtam neki, mindjárt visszajövök. Viszlát, kölyök – válaszolta. Amikor egy óra múlva hazamentem, kómába esett.”

A hollywoodi film noir nagyasszonya rendkívül fiatalon, 32 éves korában özvegyült meg. Bár a következő évtizedekben számos románca volt (többek között Frank Sinatrával), és hozzáment egy másik színészhez, egyik sem ért fel az utánozhatatlan Bogarttal.

Nyitókép: Wikipédia

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok