Egy válás kellett ahhoz, hogy újra éljek…

2021-09-16 Esszencia

Dóri ledobta a cuccait a nappali közepére, és hirtelen belehasított a felismerés: most már ez az otthona. Nem az a ház, ahol évek óta éltek a férjével, aminek minden szegletét együtt alakították ki – hanem ez az idegen, mások által berendezett, bérelt lakás.

Ebben a pillanatban jött rá, hogy mivel is kell szembenéznie. Persze halványan sejtette eddig is, mi vár majd rá. Amikor eldöntötte, ez így nem mehet tovább, már volt benne félelem jócskán. Akkor is tudta, mire készül, amikor kibérelte a lakást. De mégis most lett valóságos az egész. Minden idegen volt, és ő folyamatosan arra gondolt: „Mi a fenét keresek én itt? Mi lesz most?”

Teljesen védtelennek érezte magát. Otthagyta az otthonát, a férjét, és még rendes munkája sincs. Fogalma sem volt, jól tette-e egyáltalán, hogy elköltözött – eddig is olyan bizonytalan volt saját magával kapcsolatban, de legalább valakire támaszkodhatott. Most éppen ezt lökte el magától. Hirtelen rettenetesen hiányzott a lánynak minden, ami ismerős. És borzasztóan félt.

Félt, hogy elveszíti a közel tíz évet, amit ebbe a kapcsolatba beletett. Félt, hogy végleg  elveszíti a férjét – a legjobb barátját, a támaszát – és a megszokott életét… Félt egyedül lenni egy új helyen. Félt attól, hogy miből fog megélni, és félt a fájdalomtól, amin át kell mennie, ha tényleg le akarja zárni ezt a kapcsolatot. Félt újrakezdeni mindent így jócskán 30 felett. Már nem tudta, ki is ő valójában…

Hirtelen arról sem volt fogalma, miért csinálta ezt az egészet, és majdnem sarkon fordult, hogy megfutamodjon és visszamenjen a közös házba. Egyetlen dolog állította meg: ha visszamegy, nem oldódik meg semmi, ezt már próbálta. Talán túl sokáig is. Már csak ez a megoldás maradt hátra, akkor is, ha rettenetesen nehéz.

Körbesétált a lakásban, és kereste a helyét, de továbbra is idegen volt minden. Azzal biztatta magát, hogy ez normális: mindig idő kell, hogy igazán a miénknek érezzünk egy helyet… Nagy volt a csend is, de legalább nem tudott elmenekülni a gondolatai elől. Valami kapaszkodót keresett – bármit, ami kicsit jobb hangulatba hozza. Elővett egy könyvet.

FORRÁS: UNSPLASH

Korábban sokat olvasott, de az utóbbi években ehhez sem volt energiája – csakúgy, mint annyi máshoz sem. Éldegélt, de nem élt. Hiányzott belőle a szikrázás, a szenvedély, az életingenlés. Most végre, hosszú idő után újra lekötötte egy könyv, amiben (azt remélte) válaszokat talál a saját fejében visszhangzó kérdésekre. Vagy legalább kiszakad a valóságból pár órára…

Az első éjszaka, az első pár nap volt a legnehezebb. Aztán megszokta és lassan megszerette a lakást. Elkezdett rendszeresen olvasni. Amikor nagyon egyedül érezte magát, találkozott a barátaival, akik kicsit jobb kedvre derítették. Persze olyan alkalom is volt bőven, hogy otthon egyedül sírt, mert fogalma sem volt, mit akar, merre tart. Mi fog történni vele, és egyáltalán hogy éli túl ezt az egészet.

De közben megismerte a környéket, és elkezdte kicsit otthon érezni ott magát. Mindent egyedül csinált, amiben korábban osztoztak a férjével, olyan dolgokat is, amiket már elfelejtett, hogy kell elintézni. Most csak magára számíthatott, így megtanult mindent kézben tartani, és ez büszkeséggel töltötte el.

Kirándult – egyedül. Eleinte furcsa volt, majd inkább felszabadító: önbizalmat adott neki, hogy nekiindul és felfedez eddig ismeretlen helyeket. Elkezdett új munkát keresni, és (ugyan nem első próbálkozásra) talált is. Persze ez is rettentő félelmetes volt: épp elég már az újdonság az életében, most még ez is… De belevágott, és egyre jobban megszerette. Hirtelen egy támogató közösségbe került, amiben már régen volt része.

Azon kapta magát, hogy újra örömmel megy be valahova dolgozni, és kapja a pozitív visszajelzéseket a munkájáról. Végre elkezdte jól érezni magát a mindennapi tevékenységekben, amikben már hónapok vagy évek óta nem sikerült. Egyre kevesebb lett benne a félelem, és több az önbizalom, mert érezte, hogy mindent megold és lassan megtalálja a helyét új világában.

Majd egy napon, hónapokkal később – jó pár átsírt délután, szomorú este vagy céltalan nap után – rádöbbent, hogy tulajdonképpen boldog.

Úgy, ahogy most van: egyedül. Mert megtapasztalta, hogy mindent meg tud oldani, és mindig van, akire támaszkodhat: saját maga. Ez hatalmas megnyugvással töltötte el. És ekkor, csakis ekkor tudta először biztosan, hogy helyes döntés volt elköltözni hónapokkal korábban. Mert éppen az egyedüllét segített neki megtalálni a rég keresett önbizalmat és a biztonságérzetet – az igazi, önazonos és teljes önmagát.

Varga Judit novellája

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgaziNő cikkeiért? Akkor iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. 🙂