A szerelem önmagában semmit sem ér!

Az én generációm már Disney-meséken nőtt fel, még Az oroszlánkirályban is van szerelmi szál. Megtanultuk, hogy a szerelem mindent legyőz, és a szerelmes férfi is minden akadályon átverekszi magát a kedveséért. A végén beteljesedik a románc, és győz a szerelem. Csak hát… ez egy baromság.

Ez az egész szerelemből házasodósdi is meglehetősen új keletű. Régen érdekből, vagyoni helyzet szerint, “suba a subához, guba a gubához” alapon házasodtak az emberek. Majd útközben megszereted – vagy nem. A praktikum számított, és az, hogy meglegyen a stabilitás. Legyen hova családot alapítani. Az érzelmek és egyéb fellengzős hülyeségek nem számítottak.

Aztán leráztuk a társadalmi láncokat, és úgy döntöttünk, hogy márpedig mi olyan emberrel akarjuk összekötni az életünket, akibe beleszeretünk. Mert az milyen csodálatos dolog! Találni valakit, akivel egymásnak szánt minket a sors! Megtalálni az igazit, a Nagy Őt. Ez egy misztikus, karmikus, romantikus és csodálatos dolog.

Úgyhogy innentől a szerelem lett a kapcsolatok fokmérője. Az a varázsszer, ami majd mindent legyőz, megváltoztat, orvosol. Minden kérdésre az egyetlen igaz válasz! A szerelemtől még télen is melegebb lesz, kisebb lesz az infláció, olcsóbb a kenyér és szebb a hétfő reggel. Az a baj, hogy ezzel csak átbasszuk magunkat.

Persze a szerelem jó dolog, a szerelem kell, és tenni is kell érte, és megélni, és fürdeni benne, és megosztani az örömünket azzal, akit szeretünk. De a szerelem nem egy varázslat, ami megold minden problémát. Még egy kapcsolaton belül sem. Az önmagában nem elég, hogy két ember szereti egymást. Ettől nem lesz sírig tartó kapcsoltuk.

Aki ezt állítja, az hazudik.

Hányszor hallottunk már olyat, hogy: „Szeretlek, DE…!” Mi az, hogy de? Ha szereted, akkor nem kellene, hogy bármiféle “de” idekerüljön! Pedig az életben ez nagyon sokszor előkerül. Mert nem elég a szerelem. Egy csomó dolog szétbarmolhat egy kapcsolatot: „Szeretlek, de félreléptem, szeretlek, de mást akarunk az élettől, szeretlek, de én már gyereket akarok, szeretlek, de 1.5 éve nem dolgozol, én fizetek mindent, és még a házimunkában sem segítesz…”

FORRÁS: UNSPLASH

A szerelem ráadásul törékeny dolog. Nemcsak beleszerethetünk valakibe, de ki is lehet szeretni belőle. Mert nem figyel oda eléggé az igényeinkre, mert rendszeresen megbánt, mert nem tudunk kommunikálni, mert nem tudjuk tisztelni, mert nem egy irányba tart az életünk. Kezdetben lehet, hogy volt egy erős érzelem, de annyit bántott már (akarva/akaratlanul), hogy a fájdalom erősebb érzés vele kapcsolatban, mint a szeretet.

Szóval a szerelem tényleg szuper dolog, és azzal jó kapcsolatban élni, akibe beleszerettél. De önmagában ez még csak egy hajtóerő: „Szeretlek, és ezért megteszek érted egy csomó mindent, hogy boldog lehess velem, hogy boldogok legyünk együtt. És azt várom, hogy te is így állj ehhez.” Viszont az is előfordulhat, hogy a nagy szerelem ellenére sem passzoltok.

A hétköznapokban kicsináljátok egymást. Mást jelent számotokra a boldogság. Bármennyire is szeretnétek, nem tudtok olyan kompromisszumokat kötni, amiben mind a ketten ki tudtok teljesedni. Az, hogy valakit szeretsz, még nem tesz se téged, se őt tökéletes emberré. És csak az első lila ködös szerelmes rész olyan intenzív, hogy (nagy szexuális aktivitással fűszerezve) elfedje a másik hiányosságait.

Akkor még azt hisszük, hogy együtt mindent megoldunk. És ez így is lehet, ha hajlandóak vagyunk tenni is érte. De ha csak hátradőlünk a rózsaszín kis felhőcskénken, és azt várjuk, hogy a szerelem mindent megold helyettünk, akkor ebből a magasságból fogunk hatalmasat zuhanni. Nem szabad azt hinni, hogy ha valaki szeret, akkor semmi más nem számít.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok