Edzőtermi körkép: Az idegesítőktől a lúzerekig…

2021-09-20 Koffein

Sport tekintetében eddig szerencsém volt abból a szempontból, hogy abszolút „normális” edzőtermekbe jártam. A normális nálam azt jelenti, hogy megfelelő a környezet a kulturált testmozgáshoz.

És a normális nálam azt is jelenti, hogy hétköznapi viselkedésű edzeni vágyókkal találkoztam. Nem voltak nagyon kirívó esetek. Eddig… Ám az új terem, amit találtam, egy komplett szociológiai esettanulmány. Van pár kategória, akik extrán sokszor előfordulnak itt. Biztosan van még ezer fajtája a terembe járó népségnek, de számomra ők aztán mindent visznek.

 1. Az uncsik 

Bemelegítésnek kezdjünk egy átlagos kategóriával. Az uncsik – én csak így hívom őket. Mint amilyen én is vagyok. Akik örülnek, hogy a teendőik mellett egyáltalán eljutnak mozogni, és kicsit sem érdekli őket, hogy éppen egy sima pamutpólóban jelennek meg, és nem a legmenőbb dizájn szerint. Mi igazából nem akarunk semmit ezzel az egésszel. Kicsit egészségesebben élni, kicsit jobban kinézni. Ennyi.

Mi vagyunk azok, akik nem beszélgetünk, nem nyomjuk a telefont, minél előbb le akarunk edzeni, és húzni onnan, mert két gyakorlat között azon jár az agyunk, hogy milyen dolgunk van még. És a gyerek? Vajon a gyerek felkelt már? Mivel szigorúan csak akkor mész, ha éppen alszik… Mi csak amolyan szürke töltelékek vagyunk a rendszerben, akit maximum a recin vesznek észre, ha költjük a pénzünket bérletre. De ez így jó is nekünk.

 2. A „profik” 

Ők láthatóan rengeteg időt és energiát beletettek már a testükbe, de nekik jól is áll, mert tudják viselni. És mert nemcsak kinézetre profik, hanem ha kérdezel, normálisan válaszolnak. A gyakorlatok között koncentráltak, nem azt lesik, ki nézi őket, és a telefont ők sem csesztetik.

FORRÁS: UNSPLASH

 3. A trendi gyúrósok

Jöhetnek azok a csajok meg pasik, akikre igazság szerint nem találom a megfelelő szót. Ők szintén rengeteget dolgoztak magukon, kétségtelen: ők a bomba nők és bomba hapsik, akik után megfordulsz az utcán. Mondjuk, én már ehhez lusta vagyok, de te lehet, hogy megfordulsz. Ám ők igazság szerint nem maguk miatt teszik ezt az egész „gyúrós” dolgot. Látszólag legalábbis nem…

Hanem kifejezetten azért, hogy mások elismerjék őket. Ők a dizájn ruhások, ők azok, akik egy kicsit jobban pucsítanak a kelleténél gyakorlat közben. Ők azok, akiknek 360 fokban forog a fejük a nyakuk körül, mert még két guggolás közben is azt lesik, ki nézi őket. Mert ha valaki néz… akkor még egy kicsit jobban pucsítanak és még egy kicsit jobban feszegetik az izmaikat.

 4. A “fotómodellek”

Sajnos itt vissza kell térnem a „telefonosokra”: a legdurvábbat a múlt héten láttam. Volt lent egy csaj kis súlyfelesleggel, ami meg is fog rajta maradni. Nincs is ezzel semmi baj, a baj azzal van, amit „edzés”’ címén művelt. Mindenhol fél gőz, 5 mozdulat, majd fotók tömegének készítése dupla annyi idő alatt. Tudom, tudom… kell tartalom a közösségi oldalra.

Mondjuk irigy is vagyok. Nekem még soha normális „edzős” képet nem sikerült lőnöm, cserébe viszont kezd kinőni a vádlim. No, de ő az a fajta, aki majd pár hónap múlva nem érti, miért nem veszi észre senki az átalakulását, pedig ő milyen keményen dolgozik! (Hogy mi???)

 5. Az amatőrök

Aztán ott vannak a tökéletes terem- és edzésanalfabéták. Minden gépen megjelennek egy kicsit, de sehol nincsenek igazán, mert egyáltalán nem tudják használni őket. Ez önmagában nem gond, hiszen mindenkinek el kell kezdeni valahol. A gond azzal van, hogy nem kérdeznek, próbálják maguktól kitalálni, hogy kell helyesen csinálni, amit végül úgysem tudnak. Így semmiféle fejlődésen nem fognak keresztülmenni.

Igen… aljas egy dolog, hogy miközben sportolunk, én jól megfigyelek másokat, és látom lelki szemeim előtt, hogy róluk írok, miközben nekik erről fogalmuk sincs. De azért az „uncsi” kategóriámról el kell áruljam, hogy mi is megnézzük magunkat a tükörben. Ám mi kizárólag csak az öltözőben vagy otthon, ahol még csak kicsit sem hívjuk fel a hiányosságainkra a figyelmet…

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok