Abba szerettem bele, amit mások gúnyolnak rajtad…

Te is biztosan emlékszel egy lányra a suliban, akit mindig szekáltak, hogy nagyok vagy rendezetlenek a fogai, hogy csámpás, vagy éppen túl vastag a combja, kicsi a melle, deszka, dagi, vagy túl magas. Lehet, hogy pont úgy emlékszel, hogy te voltál ez a lány.

Ő is éppen így emlékezett vissza. Először akkor találkozott az érzéssel, hogy nem elég jó erre a világra, amikor az óvodában a szeplői miatt pöttyösfejűnek csúfolták. Ez a szó talán még nem is lenne sértés, de ha kiemelik egy gyerek hibáit, az már önmagában fájdalmas tud lenni. Másnak nem volt pöttyös az arca, csak neki. Fájdalmas volt a különbözőség.

Egy másik kislányt azért csúfoltak, mert hat lábujja volt. Ő valahogy nem érezte ezt annyira bántónak, mint azt, hogy őt pöttyösfejűnek hívták. Szerinte a hat lábujj különleges. Az volt az első gondolata, hogy ha a kezén volna, eggyel több műanyag karikát tudna ráhúzni az ujjaira a játékok közül.

Egy idő után Pötyi lett a beceneve, ami csak úgy ráragadt és már természetesnek hatott, az általánosban és a középiskolában is hátrafordult, ha egy-egy barátja így kiáltott utána. Nem mindenki tudta az eredetét, hogy a szeplők miatt van, de mind egyetértettek, hogy illik rá, olyan kedves, mint ő. Szóval itt volt Pötyi 16 évesen, aki folyton alapozóval és púderrel próbálta eltüntetni a hibáit.

Ilyenkor kevésbé szégyellte magát, és kevésbé érezte, hogy a szeplők stigmák is egyben. Egészen kezdte elfelejteni, hogy ott vannak, csak este, lefekvés előtt jutott eszébe, amikor lemosta az arcáról a sminket. Pötyi az alapozónak köszönhetően egyre növekvő önbizalommal ismerkedett az évek során. Majd az első fiú, akit igazán szeretett, elhagyta, mert ő volt a „nagyseggű lány”. Nem fért bele a srác képzeletbeli mércéjébe, itt is, ott is kilógott néhány kiló.

Megint előtört belőle az a fajta szégyenérzet, ami újra billogként égett a homlokán. Úgy érezte, mindenki az átlagnál minimálisan nagyobb fenekét nézi, és mivel már ő maga is így érzett, a következő kapcsolatában is megkapta ugyanezt a kritikát. Nem volt elég feszes, nem volt elég kerek.

„Manapság az edzős lányok a csinosak. A feszes, izmos popsi kell a férfiaknak, nem a lötyögős” – mondta az egyik barátja, éppen szakítás előtt. És hát a nagy fenéknek egy gyógyírja van, ha nem eszik az ember, gondolta Pötyi. Fogyott néhány kilót, edzeni kezdett, de már csak azt a mások által odaképzelt nagy feneket látta.

Ha a férfiak végignéztek rajta, nem az jutott eszébe, hogy biztosan azért, mert csinos, hanem szorongott a méretei miatt. Amit azóta az átlagos alá kínzott a szigorú diétával. Megszégyenülve, fél szemmel nézett csak a tükörbe, és minden pillantást egy grimasszal zárt. Aztán találkozott Petivel, akit mindenki csak Golyó néven ismert. Kicsit nagyobbak voltak a fülei az átlagnál, magas volt, és rövidre nyírva hordta napszőke haját.

FORRÁS: UNSPLASH

Mindig is szerette volna megismerni, és bár néha voltak jelei, hogy a fiú is érdeklődik iránta, ugyan ki akarna egy szeplős, nagyseggű lányt a nyakába venni? Így, ha közeledést észlelt is, azonnal érdektelenséget kezdett színlelni. Így kerülgették egymást 4 éven át, mint két félszeg tini, pedig már huszonévesek voltak.

Mindkettőjük életében jöttek-mentek a kapcsolatok. Közben a szeplős lány nem sminkelte többé az arcát, megszerette a pöttyeit. A becenevét is újra elkezdte használni. Aztán eljött a nap, amikor a munkahelyére új kolléga érkezett, akit körbe kellett vezetnie. Peti volt az. Ő pedig izgalmában tördelte a kezét, de igyekezett nem mutatni, mennyire örül a találkozásnak.

Mert a fiú éppen olyan helyes volt, mint ahogy emlékezett rá.

Belépett az iroda nagy kétszárnyú ajtaján és bemutatta a vendéget: „Gábor, ő itt Golyó… akarom mondani Péter.” Kissé elpirult a nyelvbotláson, de a férfiak csak mosolyogtak a bájos tévedésen. Ettől kezdve kollégák lettek, és minden nap találkoztak. Majd Golyó elhívta Pötyit egy kávéra, miután minden bátorságát összeszedte. A találka során a kezdeti feszültség hamar feloldódott.

Miért kaptad a Golyó becenevet? Sosem értettem.

– Hát igen, még általánosban ragadt rám, amikor kövér kisgyerek voltam, és akkora fejem volt, mint egy nagy golyó. Golyófejjel indult, aztán lettem csak Golyó.

– Komolyan? Én is így kaptam a Pötyit. Mármint a szeplőim miatt.

– Hát voltam én Denevér is a füleim miatt, és Dumbo is, tudom, nagyon eredeti. De a Golyó valahogy megmaradt. Megszoktam.

Pötyi elpirult, majd kortyolt egyet a kávéból. Golyó emlékezetében pedig megjelent az a huszonéves fiú, aki szerelmes volt a lányba – akkor, és most is. Megfogta a másik kezét, és a sajátjába zárta.

Bírom a szeplőidet! – mondta, majd egy csókot nyomott a lány kezére.

Én is bírom a füleidet – hangzott a válasz.

Így találkozott két ember, akik elfogadták a saját hibáikat az évek során, még akkor is, ha a környezetük beléjük égette azokat. És így esett meg, hogy éppen egymás hibáiba szerettek bele igazán…

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok