Miért harcolsz egy rossz kapcsolatért, ha mással boldog lehetnél?

Biztosan neked is vannak olyan emberek a környezetedben, akikből nagyjából csak annyit látsz a közösségi médiában, hogy pár havonta új párjuk van, és éppen iszonyatosan szerelmesek. Minden újba… és már megint.

Nem vagyok pszichológus, így átlagemberként nem tudom eldönteni: ez a típus vajon érzelmileg nem volt képes továbbfejlődni a tinédzser- vagy fiatal felnőttkornál? Netán ők ilyen örök szerelmes és szenvedélyes fajták, vagy egész egyszerűen csak telhetetlenek? Mindig reménykednek a jobbnál jobban, netán „kissé” túlértékelik a saját személyiségüket, és úgy hiszik, nekik valami extra tökéletes járna.

És a fenébe is… Hát senki nem felel meg a túlzó igényeiknek! Mivel senki életébe nem látunk bele, az is lehet, hogy csak simán őket dobják állandóan. Mert olyan defektjük van, ami vállalhatatlan és elviselhetetlen egy idő után mindenki számára.

Ám ebből kifolyólag elgondolkodtam: vajon meddig érdemes, meddig lehet, meddig van értelme tovább menni egy kapcsolatban? Meghatározza ezt a családi állapot, a kor vagy bármilyen külső tényező? Lehet, hogy ami az egyik embernek komoly akadály, a másiknak csak egy könnyű kis játszma, pedig látszólag hasonló (vagy rosszabb) körülményekkel, képességekkel él?

De csak pislogsz egyet, és neki már új élete van, míg te ott nyekeregsz a szar kapcsolatodban. Van előttünk számtalan példa akár a művészvilágban is: akadnak, akik már a sokadik férjnél/feleségnél tartanak, minden egyes frigyet gyerekkel “pecsételve”. És láthatóan őket kicsit sem érdekli, hogy a környezetük vagy a közvélemény hogyan vélekedik erről. Szeretnek, borítanak, új családot alapítanak.

FORRÁS: UNSPLASH

Persze ez nem azt jelenti, hogy nekik nincsenek meg a lelki vívódásaik… Azt hiszem, ez az élet egy újabb olyan kérdése, amire talán nincs válasz, inkább csak mindenkinek az egyéni érzelmei és meglátásai. Természetesen valami ördögi logika útján általában itt is él az elmélet, hogy a férfiak esetében az ilyen a viselkedés szexi bohóság, míg a nőknél könnyűvérűség és dráma…

Ebből az egészből pedig adja magát a kérdés: egyáltalán honnan a fenéből tudja az ember, hogy az érzés, ami életre kelt benne valaki más iránt, több egy fellángolásnál?

És valósan tehetsz érte kockára mindent? Honnan tudod, hogy valódi, tartós érzelmek vannak mögötte (amikről lehet, még csak keveset vagy semmit sem tudsz igazán)? Vagy pusztán mondjuk a testi vágy hajt más karokba?

A sűrűn párt cserélőkkel szemben aztán ott van az a másik szélsőséges tömeg, akik azt mondják, hogy nem szabad eldobni a kapcsolatot, bármennyire rossz is. Meg kell javítani, harcolni kell érte! Bármi áron. Jönnek a régi mintákkal, a szüleinkkel/nagyszüleinkkel, egy csomó érvet csatasorba állítanak, csak ezekből a régi mesékből sok keserű részletet kihagynak.

Lehet, hogy nem szándékosan, pusztán ők sem tudhatnak mindent. De ettől még nem olyan édes enyelgés volt régen sem minden kapcsolat! Sőt… Ám van az embereknek az a csendes tömege, akik középen haladnak, kétségekkel, bizonytalansággal, és nem mernek lépni. Mert ömlik rájuk a sok vélemény, és kudarcként élnék meg, ha nem próbálnák megjavítani azt, amit talán nem is lehet.

Alapvetően teljesen szubjektív vélemények rengetegében próbálják meghallani a saját szívük hangját, ami így már kicsit sem egyszerű. Persze, el lehet beszélgetni hozzánk közel álló emberekkel a családból. A baráti társaságból. Kérhetsz tőlük tanácsot, és vadidegenek is segíthetnek abban, hogy listát gyárts egyik és másik oldalra.

Lehetnek marha jó meglátások kívülről is, csak az a bibi, hogy rajtad kívül senki nem él abban, amit készülsz megjavítani vagy örökre felrúgni. Ezért nálad jobban senki nem tudja a dolgokat az adott szituációról. Én a végén mindig azt tettem, ami szerintem a helyes volt. Még ha utólag kiderült, hogy orbitálisan nagy baromságot is csináltam.

De azok legalább az én hibáim voltak, és nem másé. Nem hibáztathattam értük senkit, pusztán elfogadtam, ha a döntés rosszul sült el. Más kapcsolatában nem vagy okosabb senkinél. Talán az emberi életben ez az egyik legnehezebb terület, amit soha senki nem tud megtanítani nekünk, és csak akkor nem hibázunk benne, ha szóba sem állunk egy nővel/férfival sem. Ezt fogadd el!

Ha úgy akarod, hallgass meg mást, érezz, gondolkozz, ám végül dönts úgy, ahogy azt te szeretnéd! És hogy helyes lesz- e? Ezt előre soha nem fogod tudni, bármennyire is szeretnéd… Ugyan vannak szinte borítékolható utolsó fejezetek, de semmit ne vegyél készpénznek! Csak ez az egyetlen biztos tanács.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok