A szüleim arra tanítottak, hogy a szerelem bűn…

2021-10-15 Esszencia

Mélyen vallásos családban nőttem fel. A nagyszüleim és a szüleim szinte mintaszerű életet éltek, és kérdés nélkül követték a hívő közösséget. Ott mindenki olyan könnyedén, álomszerűen viselkedett…

A közös programokon, istentiszteletek előtt és után gondtalanul mosolyogtak, beszélgettek, segítették egymást az emberek. Ez egy olyan ideális világnak tűnt, amiben jó volt gyereknek lenni. Egy olyan burkot vontak körénk, amiben biztonságban éreztük magunkat, és ha mégis valami apróság miatt szomorúak voltunk egy kicsit, volt kihez imádkoznunk, kiben hinnünk és reménykednünk…

A család gondolata valójában engem sosem foglalkoztatott, de ettől nem éreztem bűnösnek magam. A szerelemről kevés, a testiségről semmi szó nem esett. Én pedig úgy éreztem, nem tudnám jobban megköszönni ezt a már-már tökéletes életet, minthogy Isten szolgálatába állok. Amikor a családnak bejelentettem, apám rettenetesen büszke volt rám.

Könnyek szöktek a szemébe, olyan ölelést talán soha életemben nem kaptam tőle, mint akkor. Anyám és a nagyanyám azonban olyan furcsák voltak… Látszólag örültek, mégis úgy éreztem, valami megjátszott öröm ez. Végül azt hittem, csak beképzelem, hiszen mi lehetne attól szebb és biztonságosabb, ha egy ilyen közegben szeretném leélni az életem?

Eltökélt voltam, és teljesen biztos magamban. Férfiakhoz közöm soha nem volt, így nem is tudtam, miről maradok le, de nem is érdekelt. Voltak ugyan velem egykorú barátaim a gyülekezetben, de senki nem keltette fel az érdeklődésem, így az érzést sem ismertem. Annyi mindent nem ismertem… Végül minden zajlott a maga útján. Megingathatatlanul elvégeztem a tanulmányaim és munkába álltam.

Majd amikor először mellém állt ő, aki szintén Istennek szentelte az életét, valami történt velem, ami azelőtt még soha. Egészen apróságnak tűnik, de nagyon is jelentőségteljes pillanat volt ez. Máig emlékszem rá: megéreztem az illatát. No, nem valami tusfürdő, parfüm vagy dezodor illat volt ez, hanem a testének a saját illata. Természetesen előtte is éreztem már emberek illatát, de ez annyira más volt.

FORRÁS: PEXELS

Zúgni kezdett a fejem tőle, és amikor jólesően szippantottam be, olyan szégyenérzet tört rám, hogy napokig lelkiismeret-furdalás gyötört. Végül egy idő után megszoktam, hogy az állandó vezeklésről szólnak a napjaim, hiszen a munkánk szorosan összefűzött minket. És minden egyes találkozáskor más-más dolog tetszett meg rajta, amit eleinte nagyon nehezen viseltem.

Egyrészt ismeretlen, idegen érzések voltak ezek, másrészt pedig tudtam, hogy ezt nem szabad…

Nem volt igazán jóképű, de markáns volt, éleseszű – talán az egyik legokosabb ember, akit ismerek -, ugyanakkor a legszerényebb, legsegítőkészebb is. És egyre többször történt meg, hogy hozzám ért. Ártatlan, baráti jellegű apró érintések voltak ezek, neki talán fel sem tűntek, én pedig minden egyes alkalommal belehaltam kicsit és üvöltöttem belülről.

Emlékszem az estére, amikor saját magamnak és az istenemnek megvallottam érzéseim. Hogy beleszerettem, hogy kívánom, mint soha senkit azelőtt. Az az éjszaka egy téboly volt! Zokogtam pirkadatig, koszosnak éreztem magam. Mosakodtam, mint egy eszelős, le akartam magamról tisztítani a szerelem mocskát. Úgy éreztem, meg akarok halni. Vágytam a halált, mert iszonyatos szégyenérzet gyötört, és vágytam a halált, mert annyira akartam őt…

Elmondtam anyámnak. Muszáj volt valakivel beszélnem erről, mert úgy éreztem, beleőrülök a néma mindennapokba. Azt hittem, vele megoszthatom, hiszen jó volt a kapcsolatunk. Ám anyám meg sem lepődött. Végre bevallotta, hogy egyáltalán nem tartotta jó ötletnek életem tervét, mert bár aranyos kislány voltam mindig, szerinte nem vagyok sem különösebben okos, sem kitartó. Bármiről volt szó, zene, sport, feladtam. Miért pont ez sikerült volna, hiszen vesztes alkat vagyok, mondta.

Egy kis faluban élek most, egyedül, megbújva, ugyanolyan mély hitben, mint akkor, amikor még szolgálatban dolgoztam. De nem maradhattam. Nem búcsúztam, csak eljöttem. A férfi, akibe beleszerettem, ugyan próbálta még felvenni velem a kapcsolatot párszor, ám nem reagáltam, és egy idő után feladta.

A családom szégyenfoltja vagyok. Anyámmal néha váltunk pár szót, apám kitagadott. Bűnös vagyok, hiszen nem érzek irántuk mást, mint haragot, mert úgy érzem, becsaptak. Hazudtak az életről, és saját magamról is. Ezért most kénytelen vagyok végighazudni a hátralévő életem én is, hogy nem szeretem őt szívem minden dobbanásával.

Eszter történetét Tóth Zsuzsa jegyezte le.

Nyitókép: Pexels

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz,  JELENTKEZZ! 🙂 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.