A jó anyák feláldozzák magukat a családért?

– Szia! Mit csinálsz? – kérdezi tőlem a férjem telefonon. 

– Dolgozom.

– Csináltál valami ebédet?

– Nem. Dolgozom.

– De kenyér sincs itthon.

– Jó. Viszek majd, ha megyek hazafelé.

– A kutyát is el kéne vinni orvoshoz.

– Este elviszem.

– Tudod, elvinném én, csak még fáj a lábam. Apropó, hozol kötszert a gyógyszertárból?

– Persze.

– Mikor jössz?

– Hamarosan, csak előbb elmegyek a gyerekért, elviszem edzésre, utána hazaugrok. Most viszont leteszem, mert jöttek hozzám.

10 perc múlva, sms:

– Nem találom a kék farmerem. Nem tudod, hol van?

– Szennyes.

– Jaaaa! Azt hittem, már rég kimostad.

1 óra múlva gyerek a suliból:

– Anya, hánytam. Értem jössz?

Egész életemben azt vallottam, hogy egy anyának a család legyen az első. Legyen a nő a hétköznapok motorja, a gyerekei mindig számíthassanak rá, teremtsen nyugodt, békés otthont. Ezt láttam a szüleimtől, ezt hoztam magammal.

Megszülettek a gyerekeim, és teljes természetességgel soroltam magam mindenki mögé. Mert ha én csinálok valamit, azt nem csinálom félig! Ha a családnak szüksége van rám, akkor kapjon meg mindenestől! Ez a nők sorsa! Megy ez nekem is! Néhány éve aztán kezdtem úgy érezni, talán mégsem arra születtem, hogy a saját gondolataimat se halljam.

FORRÁS: UNSPLASH

Elkezdtem másra vágyni. Már nem elégített ki a háztartás, a családi logisztika és a gyerekek szükségleteivel járó feladatok háromszögében történő kapkodás. Szerettem volna pénzkereső lenni. Sikerélményekre vágytam egy nekem való munkában. Tanulni akartam. Fejleszteni magam. Szűknek kezdtem érezni a család motorja szerepét, ahol az önfeláldozás természetes, az alázat alapvető, a fáradhatatlanság alap.

Szerencsére támogató háttér mellett megtaláltam magam. Kaptam időt, hogy tanulhassak, és esélyt, hogy kipróbálhassam magam a családon kívüli életben is. Mindenki örült. Anya pénzt keres. Egy darabig. Majd kezdtek visszacsorogni a kérések. Kezdett érthetetlen lenni, ha eddig megcsináltam ezt-azt, most miért nincs kész? Jöttek a szemrehányások.

Kosz van! Nincs tiszta ruha! Mindig dolgozol! Hogy felejthetted el? 

Én meg jogosnak éreztem, hiszen a család motorja vagyok. Nélkülem szétesnek, éhen halnak, megeszi őket a kosz, bukdácsolni fog a gyerek az iskolában, csavarogni kezd, elhagy a férjem, meg a gyerekem is… Micsoda anya vagyok! Gyötörtek a gondolatok. Hol végződik a család, és hol kezdődök én? Meddig normális, hogy minden a nyakamban van, és hol kell meghúzni a határt?

Lehet-e 15-20 év család, anyaság után kitörni a háztartásbeliségből, úgy, hogy ne veszítsem el azokat, akiket a világon a legjobban szeretek? Ma már látom, lehet. Nehéz, de lehet. A legnehezebb az, amikor azt érzem, nem vagyok képes 100 százalékosan végezni a munkám, mert mindig van valami fontosabb otthon. Szükség van rám. Kellek nekik. Nélkülem nem megy semmi. Nehéz, hogy járnám a saját utam, de közben visszahúznak.

Persze tudom, jogosan akarnak visszatartani, hiszen sok-sok évig csak értük éltem, mégis rosszulesik, hogy természetesnek tartják, nekem nem lehetnek álmaim. Nehéz, amikor próbálok lefaragni az otthoni kötelezettségeimből, de jön a lelkiismeret-furdalás: „Ági! Nem ezt láttad anyukádtól! Legyél önzetlenebb!”

Szerencsés, aki elsőre érzi az egyensúlyt a család és az önmegvalósítás között. És van, aki maga elé tolja a családját, gyerekeit, és csak ha már úgy érzi, hogy pótolható, akkor kezdi el az önmegvalósítást. Én a második táborba tartozom. Nekünk kicsit nehezebb. De annál motiválóbb.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok