Rossz szülő vagy, ha nyelvtanulással “kínzol” egy ovist?

„Ötévesen nem angolul kell tanulni, hanem rohangálni az udvaron, a friss levegőn, látszólag céltalanul, mert attól fejlődik az agyuk. Gilisztát fogdosni, bodobácsot gyűjteni, sarazni és koszosnak lenni, rettenetesen koszosnak. Csúszni-mászni, bunkert építeni. Világgá menni.”

Alighanem Vekerdy Tamás egyik legismertebb mondatát idéztem (a vasalásról szóló mellett, de az engem nem érint). Az eredeti szakmám angoltanár, és a négyévesem nemrég kezdett angolul tanulni – ebből a két szemszögből reflektálnék most a szállóigévé vált gondolatsorra.

Először is, a zseniális pszichológus írónak igaza van: a gyerek dolga a játék, méghozzá lehetőség szerint a szabadban, ahol nemcsak ösztönös kíváncsiságát elégítheti ki korlátlan ingerkészlettel, de a nagymozgásban is fejlődik. Ezzel nehéz volna vitatkozni, hiszen a gyerek úgy lesz lelkileg és fizikailag is egészséges és kiegyensúlyozott, ha kedvére rohangászhat, koszolódhat és mindenre felmászhat, ami nem életveszélyes.

A friss kutatások már igazolják is ezt a tézist: azok a gyerekek, akik sokat játszanak a szabadban, jobban tudnak összpontosítani, kreatívabbak és nyitottabbak – ami a későbbi akadémiai sikerek alapja is egyben. Jól látszik azonban, hogy amikor Vekerdy a “tanulni” szót használja, igazából a poroszos, frontális munkamódszerre gondol. Mire is?

A tanár a katedrán áll, a nebulók pedig padokban ülnek, ahonnan csak akkor állhatnak fel, ha a tanár őket szólítja, a képletnek pedig része a felelés, a számonkérés és a házi feladat is. A valóságban frontális oktatás az angolnyelv-tanításban már akkor sem létezett, amikor több mint három évtizeddel ezelőtt én vettem részt az első angolóráimon.

FORRÁS: UNSPLASH

Persze tény, hogy a rendszerváltás után sok orosz szakos pedagógust képeztek át angoltanárrá, akik épp csak néhány leckével a diákjaik előtt jártak, de már ebben az időben is elérhetőek voltak a különféle interaktív, beszédközpontú, anyanyelvi kompetenciát erősíti nyelvtanítási csomagok százai, amelyek mindig az adott korosztály szükségleteihez illeszkednek. A nyelvoktatás módszertanilag mindig egy szabadabb, poroszos keretből kilógó vadlova volt az oktatási rendszernek.

Ráadásul gondoljunk csak bele: egy nyelvet sem tanulnak annyian a világ minden részén, mint az angolt, így aztán érthető, hogy a módszertan elképesztően változatos, árnyalt, ügyesen finomhangolt és a kezdetektől progresszív. Bármennyire is inkompetens volt tehát az iskolai angoltanár, a gyerekek már negyven éve is körben ültek és sokat énekeltek…  Sok mindent elkezdtem akkoriban, játékos kisgyerekként, de kétségkívül a nyelvóra volt a szüleim legjobb döntése.

Fontos megérteni, hogy az angoltanulás óvodáskorban nem tanulás, hanem játék.

De az állítás fordítva is igaz: bármit is játszik egy óvodás, az számára tanulás is egyben. Ha nem játszik – legyen szó a giliszta feldarabolásáról, a bodobács gyűjtésről, a bunker építésről, a fogócskáról, vagy épp az angolról – akkor nem is tanul, vagyis nem szerez új ismereteket, nem szélesedik a látóköre, nem tapasztal meg új dolgokat. Az óvodások angolja éppen ezért 100 százalék játék: kifestőzés, éneklés, táncolás, tornázás, matricázás, építőkockázás, szerepjáték.

Csupa olyan dolog, amit az ilyen korú gyerek amúgy is örömmel csinál, nem feladat számára. A nyelviskola szülőknek szánt összefoglalójában az alapító azt kéri, ne kérdezzük ki és ne is javítsuk ki a gyereket, hagyjuk, hogy a maga ütemében haladjon. Nem véletlenül. És hogy mire jó az óvodáskorban megszerzett angoltudás?

Ne legyenek illúzióink, heti egyszer negyvenöt perc hatására nem lesz anyanyelvi kompetenciája a gyereknek, még ha a programnak része is a rendszeres otthoni hallgatnivaló a háttérben, gyurmázás és festegetés közben. Viszont megérti majd az egyszerű utasításokat és adott témakörhöz tartozó állításokat, magabiztos lesz önállóan kikérni a fagyiját és a gyümölcssalátáját a külföldi nyaralás során.

És amit személy szerint még ennél is fontosabbnak tartok (mert ezt az angol nyelvűre állított Peppa malac sem adja meg): sikerélménye lesz tantermi környezetben, pozitív képzettársításai lesznek az iskolával kapcsolatban. Mindez pedig akkor is ott marad a tudatalattijában, amikor már esetleg – bár kívánom, soha ne jöjjön el a pillanat – kiábrándult magából az iskolából is.

Ami pedig a konkrét tudást illeti: gimnazista koromban a felsőfokú nyelvvizsgához szükséges nyelvtani tudás velejét angol gyermekdalokon keresztül rögzítettem. Ezeket a dalokat akkor még nem értettem, legalábbis nem a maguk lexikális komplexitásában, de annyiszor találkoztam velük, hogy egy életre beépültek…

Bolondság tehát nem kihasználni az elmét abban az időszakban, amikor annak minden idegszála a játékos tanulásra van hangolva! Az angollal pedig különösen szerencsés helyzetben vagyunk, mert a nagy számok törvénye alapján épp itt találkozhatunk évről évre a leginkább változatos és progresszív keretekkel, hogy a tanulás valóban 100 százalék játék és élvezet legyen.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok