Az vagy, amit felveszel?

A ‘“szégyenruhák” ott sorakoznak a szekrényben. Az egyikhez túl öregek vagyunk, a másikkal az a baj, hogy felszaladt ránk pár kiló, a harmadiknak éppen lötyög a dereka. A negyedik meg annyira élénk szín, hogy talán ebben az életkorban vagy évszakban nem illik.

Gyakran halljuk egész életünkben, mire felnőttek leszünk, hogy valamit nem illik, nem szabad, mert mások majd csúnyán néznek ránk, kigúnyolnak, vagy a hátunk mögött pusmognak valamit. A minap két rendkívül csinos ismerősöm mondta, hogy vannak nadrágok a szekrényben, amit így 30-hoz közeledve már nem mernek felvenni. Nem is azért, mert nem úgy áll rajtuk mint régen, egyszerűen úgy érzik, lejárt az idejük, és már konszolidáltabb ruhákra van szükség.

De miért? Miért nem viselheti mindenki azt, ami a legjobban illik a személyiségéhez kortól – és nagyon bátran azt mondom, nemtől – függetlenül?! Vannak napok, amikor én is egy túlméretezett fiúpólóban mennék az utcára. Manapság van, hogy nem érdekel és kimegyek. Vagy pizsamában ülök az erkélyen, nem törődöm vele, hogy megláthat a szomszéd a nyitott oldalú erkélyes bérházban.

Egy másik ismerősöm, a csupaláb gyönyörű szőke lány arra panaszkodott, hogy piszakfa lába van, és nem meri felvenni a cicanadrágot, mert az még jobban elvékonyítja a lábát. A kezeslábasoktól pedig egyenesen retteg nyaranta. Kissé értetlenül félrebillentett fejjel figyeltem. Komolyan? Ez a kivételesen szép lány is fél a „mit illik” szabályától? Mindig úgy gondoltam, ha ilyen gyönyörű lennék, azt vennék fel, amit csak akarok, mert mindenre azt mondaná vissza a tükröm, hogy „Te vagy a legszebb a világon!”.

Van, aki a dekoltált ruhát kerüli emiatt, van aki a rövidnadrágot, a mini szoknyát vagy a szűk farmert és az átlátszó blúzokat. Mindezt csak azért, mert a csodálatos 20-as évek, ahol még egyedi módon szinte bármit felvettünk, véget értek.

FORRÁS: UNSPLASH

A karanténos időszak óta megtanultam, hogy nem a ruha teszi az embert.

Ősi, elcsépelt mondás, de tényleg így van. Ha mackóban támad kedvem lemenni a boltba, már megteszem. Sőt, már smink nélkül is ki merek állni a világ elé, nem nagyestélyibe öltözve indulok el a kisbevásárlásra, mint korábban. Gyakran éppen ekkor kapom a bókot, hogy szép vagyok. Természetesen is szép. Még hihetetlen, de azért épít.

Van, amikor figyelmen kívül tudom hagyni, de néha bennem is megvan a félelem, hogy a néhány felszalad kiló miatt már nem illik felvenni egy rövidebb szoknyát vagy egy szűkebb ruhát. Vajon tényleg én gondolom azt, hogy rosszul áll? Vagy mások véleményét predesztinálom? Tulajdonképpen ugyanaz.

Szeretnék majd az az ember lenni sok év múlva is, aki nem bújik öreges ruhák mögé, és szereti a színeket, mert a szín maga az élet, és frissességet kölcsönöz az arcnak. Szeretnék az az ember lenni, aki idős korában is csinos hátizsákkal jár, tornacipőben, az ősz haja rövidre van nyírva, és még akkor sem fél feltenni a vörös rúzst.

Aki rollerre szál, ha szorítja az idő. Szeretnék olyan nő maradni, akinek a ruhák nem börtönök, hanem a személyiségének kiterjesztései a külvilág felé. Egy kifordított lélekvilágot magamra ölteni minden nap, színesen, pöttyösen, csíkosan, szokatlan formákkal, és egyedinek lenni. Mert nem a ruha határoz meg igazán, hanem én magam és a kisugárzásom.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL! – PÉNTEKIG MEGHOSSZABÍTVA

Úgy döntöttünk, adunk még egy kis időt, hogy ha eddig dilemmáztál mit csinálj ezen a hétvégén, legyen lehetőséged jelentkezni a tanfolyamra! Az utolsó helyekért folyik a verseny, ne maradjatok le!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! 🙂 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.