Még itt vagy, de érzem, hogy távolodsz…

Látom, hogy gondterhelt vagy. Látom, hogy üveges tekintettel bámulsz magad elé, és csak töprengek, mit is tehetnék, hogy valami olyat adjak neked, ami a menedéked lesz. Látom, hogy elvesztek a gondolataid a semmibe, és fáj, hogy az életvidám éned kétségbeesve keresi az igazi valódat. De nem találja.

Fáj, hogy észrevétlenül vesztetted el önmagad. Mintha csak kilépett volna a lelked a testedből. Nem érted, mi történik, én pedig kétségbeesve keresem a megoldást, hogy az lehess újra, aki vagy. Talán majd az idő segít. De az életünk homokszemcséi csak peregnek lefelé a hatalmas homokórában. Kapkodnék, hogy még őrizhessem ezeket a perceket. Kapkodnék, hogy megállítsam az időt és összerakjam a széthullott kirakósod darabkáit.

Talán ha jobb lehetnék neked, mint aki eddig voltam? Talán ha többet jelentenék, mint amit jelentek. Mint néhány nappal azelőtt, hogy az ősztől dermedt, reszkető falevelek beborították a szívedet. Akarom, hogy maradj, de várom, hogy ha kell, nélkülem találj vissza önmagadhoz. Igyekszem csodát hozni az életedbe, amiből megérted, hogy hozzád akarok tartozni. Nemcsak időszakosan, hanem mindig.

Azon kapom magam, hogy a szemeid révedő melankóliája észrevétlenül majdnem engem is megbénít. Óvatosan állok fel a kanapéról, hagyom, hogy végre álomba merülj, hogy legyen végre egy kis nyugalmad. Halkan zárom be az ajtót magam mögött, és kezdek feltöltődni élettel újra. Sarkig nyitom a zsúfolásig tömött szekrényeim ajtajait. Mennyi felesleges kacat, amit kincsekként őriztem! Eddig. Ez voltam én. De kell ez nekem?

Talán órák teltek el, és minél több szívemnek egykor oly kedves dolgot tüntetek el a szemeim elől, annál inkább tisztul a lelkem. Egyre elégedettebben nézem az üresedő, hatalmas gardróbot, mígnem eljutok odáig, hogy az élettelen bútor üresen tátong, és csak arra vár, hogy újra élettel töltsék meg.

FORRÁS: PEXELS

„Ez itt már mind a tiéd” – gondolom magamban. Elképzelem, hová hajtogatjuk majd be a pulcsijaidat, hol lógnak majd nyárra várva az ingjeid. A nehezen mozgó, aprócska fiókot kihúzva szinte látom, hogy sorakoznak a zoknik, sálak, a gondosan összehajtogatott alsóneműk. A reggelekre várva, mikor munkába rohanva, nem válogatva csak kikapsz egy párat találomra, sietve felveszed, és indulsz.

Elképzelem a mosolyod, mikor végre megérted, ez itt a te otthonod is.

Ez a közös otthonunk, nem csak az én élettelen lakásom. Egyik nadrág szinte készakarva próbál kicsusszanni a másik alól, hogy aznap ő legyen a te kényelmed. A folyosón véletlenszerűen esik majd le a cipőtartóról a kedvenc bakancsod, amibe könnyedén bújsz bele, míg leakasztom a meleg kabátod a fogasról, és kivárom, hogy búcsúcsókot adj indulás előtt.

Már megint rohanunk. Te a slusszkulcsod keresed, én pedig nevetek, hiszen pontosan úgy kapkodsz, ahogy én szoktam. A hűtőben vár a gondosan összekészített ebéded, mellette a kedvenc csokiddal. Ne felejtsd itt! Élvezem, hogy gondoskodhatok rólad.

Látom, hogy még mindig gondterhelt vagy. Pedig talán örülhetnél, hogy van otthonunk, van mit ennünk, van hová bejárni megkeresni a kenyérre valót. Jól élünk, hidd el. Ha gondjaink vannak, akkor is.  Megsimogatom a homlokod, mintha a gondjaid ráncait törölhetném le. Zaklatottan toporogsz a lépcső alján, várod, hogy kulcsra zárjam az ajtót, ha elmész.

A szívem a torkomban dobog. El sem tudom mondani, mennyire várom, hogy lássam az örömöt a szemedben, mikor a kezedbe nyomom a saját kulcsod. Azt, amire gondosan választottam azt a cuki kis kulcstartót, amiről akárhányszor ránézel majd, eszedbe jut, hogy összetartozunk. Ám te értetlenül nézel rám, és nem veszed el a kis fémcsomót, mondván, minek ez, majd én beengedlek.

Szinte hallom, ahogy a gardróbban törnek a fogasok, és a ruháid, mint a legszebb álmaim hullanak le a végzetesnek tetsző megsemmisülésbe. Nem merek kulcsot adni neked, mert félek, hogy nem veszed el. Félek, hogy már nem vagy itt igazán. Félek, hogy már nem kellek neked…

Nyitókép: Pexels

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL! – PÉNTEKIG MEGHOSSZABÍTVA

Úgy döntöttünk, adunk még egy kis időt, hogy ha eddig dilemmáztál mit csinálj ezen a hétvégén, legyen lehetőséged jelentkezni a tanfolyamra! Az utolsó helyekért folyik a verseny, ne maradjatok le!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! 🙂 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.